Budapesten ünnepli 120. születésnapját a Harley-Davidson

A Harley-Davidson 100 nap múlva ünnepli 120. születésnapját, melynek a 150 éves Budapest ad otthont 2023 június 22 és 25 között.
Ennek alkalmából vehettünk részt a Budapest hajón megrendezésre kerülő két órás sajtótájékozatatón, március 20.-án.
Már ezen az eseményen is látszódott az a rengeteg munka és energia, amit a szervezők, rendezők fektetnek a négynapos program sikerességébe. Állófogadással, élőzenével egybekötve ismerhettük meg a terveket, a fesztivál részleteit.
A budapesti rendezvény nem csupán az elmúlt 120 év ünneplése lesz, hanem a jövőbe is tekint, hiszen a legújabb Harley-Davidsonokat és a teljesen elektromos Livewire motorkerékpárokat is kiállítják. A kerek jubileumra való tekintettel bejelentették, hogy a rendezvényre jegyet váltók közül a legszerencsésebb egy vadonatúj, Harley-Davidson Heritage Classic 114 típusú, kifejezetten a 120. évfordulóra gyártott motorkerékpárt nyerhet meg 26.807 euró értékben.
A fesztivált az új Puskás Aréna Parkban – rendezik, valamint közvetlenül az impozáns stadion előtti széles sugárúton. A négy akciódús nap során a Harley-Davidson és a rendezvény partnerei rengeteg szórakozási lehetőséget kínálnak mindenki számára. Kezdve a páratlan művészeket felvonultató élőzenei programokkal, amelynek szereplői az Airbourne, a Larkin Poe, a Deep Purple legendája, Glenn Hughes, és olyan hazailag ismert és elismert zenekarok, mint az Anna and the Barbies vagy a Pokolgép. Számos szórakoztató zónát is felépítenek a fesztivál ideje alatt sokféle interaktív programot kínálva: adrenalin park, családi park kicsiknek és nagyoknak, szabadtéri mozi, ahol olyan filmeket vetítenek, amelyekben az elmúlt 120 év Harley-Davidson motorjai szerepelnek.
A helyszínen több mint 80 étel- és italárusító hely kínálja szolgáltatásait a nemzetközi és a hagyományos magyar konyha választékával, emellett 200 árus és számos hivatalos Harley-Davidson kereskedő is jelen lesz.
Bővebb információ: www.hd120budapest.hu oldalon.
A sajtótájékozatón részt vett a Harley-Davidson vezetőségi tagjai mellett még számos személy, többek között Bősz Anett és Szalay Balázs is.
„Még szebb, ha ez a hobbi közösséget, második családot tartogat, és olyan lehetőséget, amely a világ számos pontját teszi ismerős ismeretlenné számunkra. A Harley-Davidson motorok szerelmeseinek ez mind megadatik – mondta dr. Bősz Anett. – A futók körében elterjedt a gondolat, hogy annak is megvan a helye az életünkben, ha épp akkor elfutunk valahonnan, és annak is, ha épp átfutunk az új, a megújult életünkbe. Az utat lényegében mindegy, hogy mivel tesszük meg, a kérdés, hogy hogyan, és mit tartogat számunkra. El kell indulni, meg kell érkezni. Az út pedig tényleg számos esetben fontosabb, mint a végcél. Mindemellett, örömmel köszöntöm Önöket Budapesten, büszkeséggel tölt el, hogy ezúttal szeretett városunkat választották végcélként, remélem, olyan élményeket szereztek az út során és itt, a fővárosban, amelyeket sosem felednek!” 

„Nagy megtiszteltetés, és egyben nagy feladat, hogy Budapest látja vendégül a 120 éves Harley-Davidson európai fesztiváljának résztvevőit, naponta több tízezer embert várunk a Puskás Aréna Parkjába. A jegyek jól fogynak, várhatóan elképesztő hangulatban zajlik majd a fesztivál – mondta Szalay Balázs. – Ehhez rendezői oldalról mi a magunk részéről próbáljuk a maximumot hozzátenni, a koncerteken, motoros bemutatókon és kiállításokon kívül olyan programokat is kínálunk, amelyek által a család minden tagja megtalálja a neki való szórakozást: ilyen lesz az ingyenes family park, a minimotoros verseny kicsiknek, valamint az adrenalin park, amelyben a katapult vagy a bungee jumping igazi bátorságpróba. Sütő Enikő táncos koreográfiájára magyar modellek mutatják be a Harley-Davidson új ruhakollekcióját, ezen felül pedig lesz szkanderverseny, és zajlik majd a parkban egy nemzetközi erősember-verseny is. Tíz és tizennyolc év közötti fiatalok szállnak harcba a rock gitár-világbajnokságon, amelyen Frenreisz Károly lesz a zsűrielnök, de a zsűri többi tagját is neves magyar gitárosok alkotják. Arról is gondoskodunk, hogy az idelátogató motorosok számára ne maradjanak rejtve hazánk természeti kincsei és gyönyörű tájai: tíz különböző túrát szervezünk, amelyek egyedül vagy csoportban, esetleg vezetett túra keretében is teljesíthetők, és bemutatják hazánk legszebb vidékeit, kedvet csinálva a visszatéréshez.”

 

/Ádám

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Elsőrangú teljesítmény a pályán és az utakon is: újabb 22 Lexussal erősít az OTP Bank – PICK Szeged férfi kéziladba csapata

22 Lexus NX modell került átadásra a Lexus márka Kovács Autóház jóvoltából egy példaértékű, idén tizenharmadik évébe lépő támogatói együttműködés keretében. A legendássá vált öntöltő hibrid (350h) és az előremutató plug-in hibrid (450h+) Lexus NX modellek továbbra is biztosítják a OTP Bank – PICK Szeged csapatának játékosai és stábtagjai számára a pályán mutatott teljesítményhez méltó […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben

Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a Pólus Center MediaMarkt áruházában kialakított shop-in-shop terében válnak elérhetővé a mai naptól. A Schiller Autó Család, a Geely Magyarország és a MediaMarkt közös projektje siker esetén további magyarországi, illetve regionális helyszíneken is megjelenhet. Új értékesítési csatornákon folyik a verseny az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom