30 éves az Audi Hungária!

Előző hétvégén ünneplte 30. születésnapját az Audi Hungária. Ezért a márka úgy döntött, megnyitja kapuit egy napra a nagyközönség előtt. Így hát felkerekedtünk és elmentünk, megnéztük, hogyan is gyártják az Audi TT-ket (amelyet sajnos idén utód nélkül szüntetnek meg), az A3-asokat és Q3-asokat. A győri egység motorgyárként kezdte 1993-ban, ez a profil azóta is működik, sőt, bizonyos motorokat csak itt gyártanak az egész világ számára, majd 1998-ban telepítették ide a TT kupé gyártósorát. Szinte mindenhova benézhettünk, de természetesen munka nem folyt a gyárban, amíg mi bent voltunk. Egy pillanatképet láthattunk, de így is ámulatba ejtő volt az a precizítás és tisztaság, ami fogadott.

Képeket készítette: Szenes Mónika, Simon Zoltán, Muhari Zoltán, Balogi Ádám

 

 

Kapcsolódó cikkek

error: Védett tartalom