A Gender Racing Team megküzdött a vörös bikával

A hétvégén rendezték Spielbergben, a Red Bull Ringen az FIA CEZ Zone Trophy, az ESET Cup, a Drexler Formel Cup és az MNASZ Autós Gyorsasági OB versenyhétvégéjét. Az ismét az F3-as Dallara-val rajthoz álló Gender Racing-nek Szabó Nikolassal a volán mögött alaposan meg kellett küzdenie a vörös bikával a kimondottan erős mezőnyben.

Talán a bajnoki sorozat legszebb és legillusztrisabb helyszínén versenyzett a Gender Racing a hétvégén. A csapat ismét az idei, eredeti tervek szerinti F3-as Dallara-val állt rajthoz a különleges osztrák pályán. Ugyan sajnos a technika ördögét még nem teljesen sikerült kiűzni a versenygépből, de összességében nagyon jól kezd összeállni a technika és a hétvégén folyamatosan javultak a köridők Szabó Nikolas neve mellett.

Nikolas is egyre jobban kezdett összeszokni az autóval és a pályával, amelyen korábban autózott már a Formula Renault-val. Talán az is sokban hozzájárult a hétvége jó tempójához, hogy versenyzőnk több futamot is nyert itt, a Red Bull Ringen, abban a szimulátorbajnokságban, amelyben szintén sikerrel versenyez. A szabadedzéseket kevésbé sikerült kihasználni, de Nikolas a szombati időmérőn már a hatodik sorba kvalifikálta magát  és a köridők is közelítettek a mérvadó ellenfelekéhez. Az első futamon versenyzőnk kiváló rajtot vett, aztán az első kanyarokban egy figyelmetlen ellenféllel történt viaskodás miatt vesztett pár pozíciót.

A futam vége felé is akadt némi izgalom, amikor a célegyenes ráfordító kanyarjában egy autó megpördült előtte és komoly lélekjelenlét kellett hozzá, hogy autótörés nélkül megússza az esetet. Végül az abszolút értékelés kilencedik, a kategória nyolcadik helyén befutva, még a magyar bajnoki értékelés harmadik helyével is vigasztalódhatott.

A vasárnapi versenynap néha esős időjárással riogatott, de végül az időmérő és a verseny is száraz körülmények között zajlott. Az időmérőre még tovább sikerült finomítania a csapatnak a beállításokon, Nikolas tovább gyorsult és az ellenfeleket még jobban megközelítve az ötödik sorból várhatta a második futamot, de egy bosszantó üzemanyagellátási hiba miatt ki kellett hagynia a futamot.

Ennek ellenére versenyzőnk pozitívan értékelte a hétvégét:

„Nagyon örülök, hogy itt a Red Bull Ringen is versenyezhettem az F3-assal. Külön öröm, hogy tulajdonképpen igazából ezen a pályán tudtam megtenni az első igazán éles köröket a felújítás óta. Sajnos néhány bosszantó technikai hiba ismét hátráltatott minket, de ezt leszámítva nagyon hálás vagyok a csapatnak, hogy ilyen jó összhangban tudtunk dolgozni, tudtunk folyamatosan fejlődni és gyorsulni a hétvége folyamán. Végre egy-két részeredménnyel megmutathattuk, hogy számolnia kell velünk az ellenfeleknek, hogy szorosan ott vagyunk az élmezőnyben! A következő versenyhétvégéken folyamatosan építkezünk és gyorsulunk majd tovább. Már most nagyon várom a horvátországi versenyhétvégét!”

A fenti bajnoki sorozatok következő fordulójára július utolsó hétvégéjén kerül majd sor a szintén izgalmas kihívásokat kínáló horvát versenypályán, Grobnikban.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Az új BMW 5-ös limuzin már plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával is elérhető

A tisztán elektromos meghajtású BMW i5 és a mild-hibrid technológiával felvértezett belsőégésű erőforrásokkal szerelt modellváltozatok után 2023 novemberétől a portfólió az új BMW 530e limuzinnal és az új BMW 550e xDrive limuzinnal bővül. Az új BMW 5-ös limuzin modellpalettáján a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák immár teljes egészében megtalálhatók. 2023 novemberétől, mindössze néhány héttel a tisztán elektromos […]

Olvass tovább
Race Verdák

Jöhet a hab a tortán – Spanyolországban a Révész Racing

A hétvégén szezonbeli utolsó versenyhétvégéjét rendezik a kamion Európa-bajnokságnak Spanyolországban. Legutóbb Franciaországban a Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert megszerezte ötödik EB címét, a csapatversenyben pedig harmadszor diadalmaskodott a Révész Racing. Így aztán Jaramába már tét nélkül utazhat a magyar csapat. Harc már csak a második […]

Olvass tovább
Race Verdák

Megnyerte első versenyét az új Toyota GR Yaris Rally2

Japán legészakibb szigetének északi része lenyűgöző helyszín a ralizás számára. De Latvala számára az emlékek kissé fájdalmasak voltak az idei visszatérés előtt, mivel mindkét alkalommal, amikor korábban Obihiróban versenyzett, balesetet szenvedett. 2006-ban a szériaautók osztályának élén haladt, amikor felborult, és visszacsúszott a sorrendben, majd egy évvel később, már a csúcskategóriában egy Ford Focus RS WRC-vel […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom