A Lausitzringen kétszer is dobogón ünnepelt Tim Gábor

Az Eset Cup a németországi Lausitzringen folytatódott az elmúlt hétvégén. A GT Sprint bajnokságban Tim Gábor a tabella második helyén várta a versenyeket. A számára ismeretlen pályával hamar összebarátkozott és két harmadik hellyel megőrizte a második helyét a bajnokság GTX kategóriájában.

A 2024-es Eset Cup szezon negyedik versenyére került sor a németországi Lausitzringen, ahol a Tim Gábor hétszeres bajnok versenyző még sosem járt. A szezon feléhez érkezett a sorozat, így nagyon fontos volt, hogy sikeres hétvégét teljesítsen a vanyarci versenyző, lehető legtöbb pontot gyűjtve.

“Hihetetlen, milyen gyorsan megy az idő. Nemrég még arról álmodoztam, hogy talán sikerül beülnöm a GFS Racing által felkészített Lotus Exige V6-ba és most itt vagyok már a negyedik forduló helyszínén. A Lausitzring ismeretlen volt számomra eddig, persze szimulátoron az alapokat megtanultam és rengeteg onboard videót néztem meg, főleg a DTM-es pilótáktól. Fantasztikus ez a helyszín, nemcsak azért mert eredetileg ez egy ovál pálya, a méretei is döbbenetesek. Sokkolt, hogy akkora a boxutca, mint máshol egy teljes paddock. A nyomvonala, a belső technikás rész pedig kedvez nekünk.” – mesélte Tim az első körök után.

A Lausitzring eredetileg úgy épült, hogy az amerikai sorozatok (Indycar, Nascar) itt futhassanak európai versenyeket, ez meg is történt, ám egy baleset beárnyékolta a pálya megítélését. 2001-ben itt szenvedett borzalmas balesetet Alex Zanardi a 2 mérföldes ovál pályán. Azóta a pályát átalakították és csak egy részét használják az ovál résznek.

“Első dolgom volt, hogy elsétáltam ahhoz a kanyarhoz ahol a baleset történt. Zanardi egy ikon az autósportban, látni akartam a helyet ahol az a szörnyű baleset történt. Az ovál rész most is megvan, sőt teljesen verseny-kész, ki tudja, lehet néha futnak itt is versenyeket. A mi versenyeink a GP nyomvonalon voltak, ahol a DTM is megy. Két részén használtuk a pálya ovál részét, de az első kanyar után már a kialakított technikás részen mentünk. Ez nekem kedvezett, mert motorerőben még nem fejlődtünk és az 370 lóerős motor a kocsiban a leggyengébb a mezőnyben továbbra is. De a beállítások terén nagyon sokat léptünk előre, a gumikezelési problémánk megszűnt, így nagyon jól épült fel a tempónk.” – nyilatkozta Tim az időmérés után.

Az időmérés egy dupla etap volt. A Q1-ben az első, a Q2-ben a második versenyre határozták meg a rajtsorrendet. Tim az első időmérésen a 13. időt autózta, a GTX kategória harmadikaként. Mivel a második időmérő edzésre már nem volt új gumija, nem tudott tovább gyorsulni, egy hellyel hátrébb kvalifikálta magát, a 14. helyre és a GTX negyedik pozíciójába. Az első versenyen nagy küzdelemben sikerült a 12. helyre előre jönnie és a GTX értékelésben a dobogó harmadik helyére állhatott fel.

“Ez egy 4,3 km-es aszfaltcsík, ekkora pályákon 10 másodperc fölött volt a hátrányon az élmenő GT3-as autókkal szemben. Köszönhetően a csapat fejlesztéseinek, amivel sokkal jobb lett a gumikezelésünk, ez a hátrány 5-6 másodpercre csökkent. A verseny elején végig küzdelemben voltam egy másik Lotus-szal, mely 70 lóerővel volt erősebb a kocsimnál. Nagyszerű küzdelem volt, de végül legyűrtem, igaz egyszer összeütköztünk, de nem lett nagy baj. A kocsi annyira jól ment, hogy az időmérős körömet is jelentősen megjavítottam. A GT4-es autókat is elkaptam, sok jóval erősebb autóval tudtam tartani a lépést.” – mesélte Tim az első futam után.

A második futamon Tim egy hellyel hátrébbról indult, de végül megismételte az eredményt, újra 12. lett és a GTX-ben újra dobogóra állhatott.

“A második versenyen már tartottam attól, hogy a gumik nem bírják tovább. Az időjárás sem kedvezett, 34-35 fok volt, a pálya hőmérséklete pedig 50 fok fölé melegedett. Meglepetésemre, nem befolyásolta jelentősen a tempómat. Igaz, kicsit tovább tartott, de újra előre jöttem a 12. helyre és ismét egy remek csatában tudtam megszerezni a GTX értékelés harmadik helyét.” – mesélte boldogan Tim a második futam után.

A négy hétvége nyolc versenye után Tim a GTX értékelésben a második helyen áll. Hátránya három pont, ami nem tűnik soknak, de mégis nehéz lesz innen előre lépnie.

“Azt tudni kell, hogy a helyezések között kevés a pontkülönbség és ahhoz, hogy könnyen elkapjam a bajnokságot vezető KTM GTX pilótáját. A maradék három hétvégén már előtte kéne végeznem, minél többször. Mivel az autója 150 lóerővel erősebb, ez most lehetetlen. Többször is ekaptam rajtoknál, de utána lényegében kikerült az egyenesekben. Ha megjönnek a fejlesztések, a GFS Racing csapata már rakja is össze az új motort. De ez pénz kérdés. Egyszerre kell költenünk a versenyzésre és fejlesztésre. Ez nagyon nagy teher jelenleg, emiatt folyamatosan keresem az újabb támogatókat. Szerencsére már Németországban is volt két új szponzor a kocsin. Nekik és persze a csapatnak köszönhető, hogy még mindig versenyben vagyok a bajnoki címért. Köszönöm nekik!” – mondta Tim a hétvége lezárásaként.

A bajnokság augusztus elején folytatódik a csehországi Most pályán.

A bajnokság állása:

1. P. Koukola 39,5 pont
2. G. Tim 36,5 pont
3. C. Wimberger 12,5 pont
4. R. Kofler 12,5 pont
5. A. Konopka
12,5 pont
6. A. Herbeck 12,5 pont
7. T. Miniberger 9 pont
8. V. Mraz 9 pont
9. R. Andraczek 6 pont

Fotók: Angelo Poletto, Bende Imre

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Világelsőség: szinkronban driftelt két önvezető Toyota

Szintet léptek a Toyota autonóm mobilitási fejlesztései: a vállalat technológiai kutatási központjában a világon elsőként tudták összehangolni két önvezető jármű határtartományon való mozgását. A Toyota Research Institute (TRI) és a Stanford egyetem immár csaknem hét éve működik együtt egy olyan projektben, amely az autóvezetés, a közlekedés biztonságosabbá tételét tűzte ki céljául. Speciális fókuszuk az önvezető […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Hivatalosan is új szakágvezető a hazai rallysport élén

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség egyik legtradicionálisabb, legnépesebb és legnépszerűbb szakágában, a Rallysportban július 09. és 23. között állt idő rendelkezésére a szakágban nevezői licenccel rendelkező MNASZ tagok számára, hogy a szövetség Rally Sport Bizottsága élére új vezetőt jelöljenek. A mai napon kiadott hivatalos tájékoztatás szerint a szakágban a jelölés időpontjában, 83 tagszervezet rendelkezett szavazati […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Még több hely és még nagyobb vezetési élmény: az új ötajtós MINI Cooper S

Az ötajtós MINI Cooper kimagasló funkcionalitásával, innovatív vezetést támogató rendszereivel és hamisítatlan formanyelvével nyűgözi le a vezetés szerelmeseit. A modell összetéveszthetetlen megjelenését az egyedülálló Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés és a Favoured Trim felszereltségi szint exkluzív stílusjegyei hangsúlyozzák tovább, miközben a vérpezsdítő vezetési élményről 150 kW / 204 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres benzinmotor gondoskodik. Az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom