A New Times Racing sikeresen vette a kakucsringi szezonnyitót

Hétvégén a Kakucsringen rendezték a MAMI Kupa első fordulóját, amelyen az NTR három pilótája is harcba szállt a jobbnál-jobb eredményekért.

Az SSP300-as kategóriában Kun Csaba, az OT YT 125 2T-ben Fényi Bence és Oláh Balázs képviselte a csapatot. Sajnos Papp Kevinnek nem állt össze a motorja egy korábbi esés után, sérülése miatt Kamen Popovot pedig az orvosa nem engedte motorra ülni.

Szombaton az úgynevezett kupanapot tartották, ahol két időmérő és egy verseny szerepelt a programban. Ezek alkalmával a versenyzők próbáltak jól teljesíteni, de az időjárás beleszólt, ugyanis a délelőtti programokat csúsztatták, illetve csak esőgumival engedték fel a mezőnyt. A délutáni versenyen Fényi Bence önmagát leküzdve javított eddigi legjobb eredményén és végül kilencedikként ért be a célba. Oláh Balázst egy bagatel technikai probléma hátráltatta, ugyanis a fékcső megtört a felvezető körön, így ő a pálya széléről nézte a versenyt.

Kun Csaba már a délelőtti mért edzéseken is brillírozott, hiszen a leggyorsabb volt, a délutáni versenyen pedig kitartó és pontos motorozással a második helyen végzett. Csaba élete első kispályás SSP300-as versenyén nagyon szép eredményt tett le az asztalra, a győzelmet megszerző ellenfele roppant tapasztalt pilóta, így nem meglepő, hogy őt intette le elsőként a kockás zászló.

Vasárnap már a bajnokság napjára ébredt a kakucsi depó, a szombathoz hasonlóképp újból egy időmérő és két verseny várt a mezőnyre. Kun Csaba pole pozíciót érő köridővel indította a napot, majd mindkét versenyt megnyerte. Utóbbin nagyon trükkös és okos versenyzéssel diadalmaskodott, ugyanis végig nyomás alatt tartotta ellenfelét, majd az utolsó körben egy látványos csellel megelőzte.

Az OT YT 125 2T kategóriában Fényi Bence az első versenyen a nyolcadik, a második futamon pedig tizedikként ért be. A közepes eredmény ellenére sem a csapat sem pedig ő nem búsul, hiszen nem a futamgyőzelem, hanem a tanulás volt a cél számára ezen a hétvégén. Ezt pedig maradéktalanul hozta is, hiszen folyamatosan gyorsult és értékes tapasztalatokat szerzett.

Oláh Balázs ötödik időt motorozott a mért edzésen, de az első verseny rajtjánál beragadt, emiatt visszaesett az utolsó helyre, végül a hetedik pozícióig küzdötte fel magát. A második futamon ismét gyenge rajtot vett, de nagy harcban végül az ötödikként intették le. Mint később kiderült, egy technikai anomália hátráltatta őt a rajtolásban.

A csapatvezetés elégedett, hiszen a hétvége előtti elvárásokat több-kevesebb mértékben sikerrel teljesítették a versenyzők:

„Az a metodika, amelyet mi Magyarországon képviselünk, az oktatási módszer, amit alkalmazunk, valamint az a tudás, amit átadunk a tanítványainknak, egyértelműen hasznos. A legjobb példa erre Kun Csaba, aki tavaly a 125 cc-s kategóriában nem tudott jó eredményt elérni. Csaba egy nagyon jó versenyzői alapanyag, aki másfajta megközelítést igényel, és a mi tanítási módszereinkkel már az első versenyén sikerült nagyot villantania.” – nyilatkozta Csanádi Eszter.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motor

A Honda bemutatja legújabb, 2025-ös modellévű kétkerekűit a budapesti Motorkiállításon

A Honda jövő hétvégén, Magyarországon először, bemutatja a 2025. évi motorkerékpárjait és robogóit a Millenárison megrendezésre kerülő MOTORKIÁLLÍTÁS 2025 rendezvényen, így a nagyérdemű közönség testközelből láthatja, többek között, a legújabb GB350S-t, a Hornet család zászlóshajóját a CB1000 SP-t, valamint a megújult PCX125-t. A japán gyártó az idei évben számos újdonságot mutatott be az Adventure, Street […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Motorsport

Szenzációs hangulat, rekord nézőszám a Superenduro GP of Hungary-n!

Rekord nézőszám, négy kategória, tizenkét boldog dobogós, és elképesztő hangorkán – címszavakban így lehetne összefoglalni a Superenduro GP of Hungary-t, amely persze jóval több volt ennél! Ezért úgy gondoltuk, érdemes mérleget vonni a történések egyhetes távlatából. (A Motor&Verda saját összefoglaló videóját IDE kattintva éred el!) A máskor elegáns sportcsarnok ezúttal teljesen új arcát mutatta. És […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

ÖT HÓNAP A RAJTIG: AZ MBH BEFEKTETÉSI BANK AZ S1GP SUPERMOTO MAGYAR NAGYDÍJ KIEMELT TÁMOGATÓJA LETT

Tovább erősíti a motorversenyzés melletti kiállását az MBH Befektetési Bank: a társaság a 2025. július 12-13-án zajló, első S1GP Supermoto Magyar Nagydíj kiemelt támogatója lett. A Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló esemény a hazai motorsport-élet egyik meghatározó eseményének ígérkezik. A négyszeres világbajnok Marc-Reiner Schmidt is várja már a versenyt és üzent a magyar rajongóknak. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom