Barcelonában versenyez a hétvégén Tóth László és a Formula 3-as mezőny

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Spanyol Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának harmadik fordulóját a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László is.

A 21 éves magyar versenyző a cseh Charouz Racing Systems színeiben kezdte meg második F3-as idényét, és a szezonnyitó bahreini, valamint az utána következő imolai versenyhétvégén a kevésbé jól sikerült időmérő edzések után a futamokon több pozíciót is tudott javítani. Legutóbb Imolában a második versenyen műszaki probléma hátráltatta, az első futamon viszont a rajthelyéhez képest hét pozíciót jött előre.

 Tóth László a Charouz weboldalának azt nyilatkozta, a rövid szünet után nagyon várja már a barcelonai hétvégét.

„Nagyszerű pálya, ahol remélhetőleg izgalmas hétvégénk lesz” – mondta Tóth.

A Formula 3-as bajnokság lebonyolítása a tavalyihoz képest változott, elsősorban abban a tekintetben, hogy már nem három, hanem csak két versenyt rendeznek egy hétvégén a népes mezőnynek. Erre azért került sor, mert az idén a Formula 1, a Formula 2 és a Formula 3 is azonos helyszíneken és időpontokban versenyez, igaz, az F3-asok a 23-ból csak 9 helyszínen csatlakoznak a másik két kategória mezőnyéhez.

Az F3-as versenyhétvégék programja az idén is a pénteki 45 perces szabadedzéssel, valamint az utána következő 30 perces időmérő edzéssel kezdődik. Szombatonként az úgynevezett sprintfutamra kerül sor, amely 40 perces, s amelynek a rajtsorrendje úgy alakul ki, hogy a pénteki időmérő első 12 helyezettje fordított sorrendben állhat fel a rajtrácsra. A vasárnapi, úgynevezett főfutam 45 perces, a rajtrácsra a pénteki időmérőn kialakult sorrend szerint állnak fel a versenyző.

A barcelonai hétvége pénteki napján 9.30 órakor kezdődik a Formula 3 szabadedzése, 15.30-kor pedig az időmérő. A szombati futamot 11 órakor tartják, a vasárnapi verseny pedig 10.05-kor rajtol el. Az időmérőt és a futamokat az M4 Sport élőben közvetíti.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Erős egyterű: az Opel Zafira, friss fejlesztésű 2.2-es dízelmotorral

Nagyteljesítményű, hatékony és megbízható: 132 kW (180 LE) teljesítmény és 400 Nm forgatónyomaték, 185 km/h-s végsebesség, nyolcfokozatú automata váltó A választás szabadsága: a Zafira gazdaságos dízelmotor mellett tisztán elektromos, lokálisan emissziómentes hajtáslánccal is válaszható Az új dízel induló ára 15.840.000 forint A friss fejlesztésű dízelmotor a Vivaro Combihoz és Vivaro áruszállító változataihoz is elérhető Rüsselsheim. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Dermesztő hidegben is az élen: meggyőző hatótávolságot ért el a Kia EV2 prototípusa a világ egyik legnagyobb téli elektromosjármű-tesztjén

• Az EV2 nagy hatótávolságú változata 310,6 kilométert tett meg dermesztő hidegben, ami mindössze 25 százalékkal marad el a WLTP hatótávtól • A norvég El Prix teszt eredménye rámutatott, hogy az elektromos autókat extrém téli körülmények között is versenyképesen lehet üzemeltetni. A Kia EV2 kiváló teljesítményt nyújtott éles helyzetben a Norvég Autószövetség (NAF) El Prix […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

3,7 mp-es százra gyorsulás és pár kérdés – Volvo EX30 Cross Country teszt

A Volvo Cross Country jelölésének a történetéről itt olvashat, az autó hazai bemutatójáról pedig mindössze egy kattintásra található. Így fejest is ugorhatunk a tesztbe. Találtunk pár dolgot a 4,23 méter hosszú Volvóban, ami felkeltheti azok érdeklődését is, akik „le vannak ragadva” a megszokott autóknál. És nem akarnak a bevált dolgokról lemondani és pl. ezért sem […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom