Bastianini nyert Bagnaia hibája után

Jack Miller és a Suzukik rajtoltak nagyot: Miller vezetett Bagnaia, Rins, Bastianini és Aleix Espargaro előtt az első néhány kanyar és a helyezkedés után. A start vesztese egyértelműen Fabio Quartararo volt, aki egészen a 8-9. helyre esett vissza a rajtnál. A harmadik körben Rins rontotta el az első kanyart, majd megpróbált átvágni a sóderágyon, de a sikánból bukással jött ki, így kiállni kényszerült a versenyből.

Quartararo elkezdett visszakapaszkodni az élmezőnyre, a hatodik körben már Aleix Espargarót támadta a hatodik helyért, de ekkor még nem tudott előzni egy hiba miatt. A 10. körben Bagnaia vezetett a másik két Ducati, Miller és Bastianini előtt, a további sorrend pedig Mir, Aleix Espargaro, Quartararo, Marc Marquez, Zarco, Nakagami és Martin voltak.

A következő helycsere az élmezőnyben Bastianini és Miller között történt, az olasz versenyző feljött honfitársa mögé a második pozícióba. A 14. kör utolsó kanyarjában Joan Mir is eldobta a motort, így a jó tempó ellenére mindkét Suzuki kiállni kényszerült a versenyből. A hazai közönség előtt versenyző Zarco átugrotta Marquezt, és feljött hatodiknak Quartararo mögé.

Az első helyért Bastianini előzte meg egy pillantra Bagnaiát, de ő még vissza tudott menni elé. Igaz, nem sokáig, mivel Bagnaia hibázott egyet, amit még korrigálni tudott, utána viszont elesett az utolsó kanyarban, és vége volt a versenyének. Bastianini nagy esélyt kapott a győzelemre, a további sorrend pedig Miller, Aleix Espargaro, Quartataro, Zarco, Marc Marquez és Nakagami voltak az utolsó öt körre fordulva.

Quartararo negyedik helyével megtartotta összetettbeli 1. helyét

A dobogón a végén Bastianini, Miller és Aleix Espargaro örülhetett, mögöttük pedig Quartararo, Zarco, Marc Marquez, Nakagami, Binder, Marini és Vinales értek be az első tízbe.

További eredmények itt tekinthetők meg.

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

Élénk színekben és új grafikákkal érkeznek a 2026-os Honda CRF1100L Africa Twin és Africa Twin Adventure Sports modellek

Új színekben érkeznek az Africa Twinek • Az újra bevezetése óta a Honda egyik legkeresettebb motorkerékpárja • 2016 óta több mint 121 000 darab Africa Twin talált gazdára A Honda kalandmotorok zászlóshajója, a CRF1100L Africa Twin, 2026-ban frissített grafikával és új színváltozatokkal köszönti az évet, tovább növelve az ikonikus modell vonzerejét. Az Africa Twin már […]

Olvass tovább
Motor Teszt

KYMCO Downtown GT 350 (2025) teszt – Kimondottan komfortos – Motor&Verda

A Kymco Downtown GT könnyen okoz meglepetést már az első pillanattól kezdve. A robogózás világában ugyanis akadnak modellek, amelyek a teljesítményről, a sportosságról vagy éppen a luxusról szólnak. A Downtown GT azonban valami egészen mást helyez a középpontba: azt, hogy jól érezzük magunkat motorozás közben. Nem akar többnek látszani, mint ami. Nincsenek túlzó formai megoldásai, […]

Olvass tovább
Motor Teszt Utcán

Honda X-ADV (2025) teszt – Svájci bicska két keréken – Motor&Verda

Kevés olyan motorkerékpár van a piacon, amely ennyire következetesen fittyet hány a kategóriákra, mint a Honda X-ADV. Robogó? Kalandmotor? Városi ingázó? Túragép? A válasz igazából mindegyik – és pontosan ettől lett az X-ADV az, ami: egy valódi svájci bicska két keréken. A 2025-ös modell sok újdonságával (tempomat, okostelefon-kompatibilitás és újrahangolt DCT váltó) pedig tovább finomítja […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom