A CB betűszó története egészen 1959-ig nyúlik vissza, mikor is a Honda bemutatta az eredeti CB92 Benlyt. Fontos év volt ez a márkának, hiszen ekkor indult először a Man-szigeti TT-n, nem csoda, hogy a Benlyn is megjelentek a gyorsasági motorok stílusjegyei. Egy sportos, mégis ergonomikus, elképesztően könnyen kezelhető, élettel teli erőforrással hajtott típus látott napvilágot, ami tulajdonképpen a mai napig követendő példának számít. A CB minden egyes nemzedéke új korszakot nyitott a teljesítményorientált motorok világában, s nincs ez másként most sem: a CB1000F-nek hála 2026-ban is szintet léphetnek a kétkerekűek megszállottjai.

Tervezőit a nyolcvanas évek sztárja, az amerikai AMA bajnokságban is brillírozó CB750F ihlette, így éppoly látványos és jellegzetes, mint Freddie Spencer egykori versenymotorja, különösképp, hogy retró megjelenésű, négyhengeres, léghűtéses hajtóműre bízták mozgatását. Alapját a prémium felszereltségű CB1000 Hornet adja, erre került fel az F jelzésű típusok legújabb, következő generációs idomzata, hogy a belvárostól az autópályáig minden helyzetben maximális legyen a kényelem.

A fejlesztési irányt a Best Balanced Roadster jelmondat határozta meg, azaz olyan gép megalkotására törekedtek, ami a középkategóriás motorokhoz hasonlóan könnyed, de a literes bringák nyújtotta élménnyel ajándékozza meg gazdáját. Az új CB1000F készen áll korunk kihívásainak leküzdésére, ugyanakkor a nyolcvanas évek egyedülálló hangulatát csempészi át napjainkba.
2. Áttekintés
A CB1000F az „utcai harcosok” táborát erősítő CB1000 Hornet műszaki alapjain nyugszik. Egy olyan modellén, ami teljesítmény és kezelhetőség terén is a legmagasabb színvonalat képviseli, ár/érték arány szempontjából pedig a teljes naked mezőnyt felülmúlja. Mindazonáltal a CB1000F igazán különleges személyiség, és számos egyedi jellemvonással büszkélkedhet.

Itt van máris az erőforrás – minden motor szíve, lelke. A Honda munkatársai mélyre ható változtatásokat végeztek az 1000 cm3-es négyhengeresen, hogy még sajátosabb legyen hangja, illetve járáskultúrája. Szívó- és a kipufogóoldali kialakítását egyaránt átdolgozták, miként a vezérlési rendszer sem maradt érintetlenül. A teljesítményleadás jellegét úgy határozták meg, hogy az alsó fordulatszám-régióban bőséges erőtartalék álljon a vezető rendelkezésére, a váltó áttételezésénél pedig azt tűzték ki célul, hogy a CB1000F puskagolyóként gyorsuljon kis sebességnél és nyugodtan, hatékonyan haladjon autópálya-tempónál. A 103 Nm-es maximális forgatónyomaték 8000-es percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkezik, míg a 123,8 LE-s csúcsteljesítményt 9000 f./percnél adja le a motor.

Természetesen látnivaló is akad bőven… A magával ragadó stílus a nyolcvanas évekbe kalauzol, méghozzá a korszak hangulatának visszatérését jelző divathullámot meglovagolva. Elvégre ma minden menő, ami negyven évvel ezelőtt berobbant a popkultúra, no meg a zene és az öltözködés világába. A CB1000F letisztult formavilága csupa látványos, gondosan kidolgozott részletből áll össze. Ilyen például a markáns vonal, ami az üzemanyagtartálytól, az oldalidomokon át, egészen a faridomig nyújtózik, de említhetnénk a két kürt által közrefogott, klasszikus, kör alakú lámpát, a merész tankot és a Freddie Spencer sikerkovács AMA-motorját idéző grafikát is. A stíluselemként is szolgáló, gyémánt alakú hídvázhoz CB1000F-hez fejlesztett, nagy ülőhely kialakítását lehetővé tévő segédvázat társítottak.

A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű Showa SFF-BP USD teleszkópvilla és a Pro-Link himbarendszerre ültetett központi rugóstag típusspecifikus hangolást kapott, mindazonáltal állítható is, hogy mindig kiváló legyen az úttartás és a csillapítás. A CB1000F sajátosságainak megfelelően tervezték meg a fékrendszert is, így négydugattyús, radiálisan rögzített nyergek és 310 mm-es, úszóágyazású tárcsák emésztik fel a mozgási energiát. A biztos tapadásról öntött alumíniumkerekekre húzott, 120/70-ZR17, illetve 180/55-ZR17 méretű abroncsok gondoskodnak, és a hattengelyes inerciaérzékelő (IMU) is az alapfelszereltség része.

A pilóta 3 gyári – teljesítményleadást, motorféket, egykerekezés-gátlót és HSTC-t szabályozó – üzemmód közül választhat, továbbá rendelkezésére áll 1 USER konfiguráció, amelyet saját maga programozhat. Az 5”-os, erős napsütésben is kristálytiszta képet megjelenítő, optikai ragasztású TFT-műszeregységet egyszerűen használható, bal oldali kormánykapcsolóval kezelheti a pilóta, és a Honda RoadSync alkalmazás segítségével okostelefonjával is könnyedén összekapcsolhatja. Mindezt a gyújtáskapcsolót is kezelő Honda Smart Key rendszer koronázza meg, így tényleg minden szempontból a maximumot nyújtja a modell.

A CB1000F az alábbi színekben érkezik a Honda márkakereskedéseibe:
· **ÚJ** Wolf Silver Metallic (kék csíkkal)
· **ÚJ** Wolf Silver Metallic (szürke csíkkal)
· **ÚJ** Graphite Black (grafitfekete)
3. Főbb jellemzők
3.1 Erőforrás
Alsó és középső fordulatszám-tartományra hangolt erőforrás
Módosított szívó- és kipufogóoldali kialakítás, valamint vezérlési rendszer a jellegzetes hangért és járáskultúráért
A váltófokozatok áttételezését úgy határozták meg, hogy vehemens legyen a kigyorsítás kis sebességnél, ugyanakkor nyugodtan telhessenek a kilométerek autópálya-tempónál
Kuplungasszisztens és nyomatékhatárolós tengelykapcsoló

Az alapot adó motorkoncepció hosszas fejlesztés eredményeként, 2017-ben készült el, és a CBR1000RR-ben mutatkozott be. Ezt a négyhengeres, 998 cm3-es, DOHC-vezérlésű egységet úgy hangolták, hogy tökéletesen passzoljon a CB1000F-hez. Ennek megfelelően nyomatékos és elképesztően karakteres az alsó fordulatszám-tartományban, kifinomult a középsőben és gyorsan eléri a felső régiót.

A furat és a löket 76 mm, illetve 55,1 mm, a sűrítési viszony 11,7:1. A mérnökök lelkiismeretes munkájáról tanúskodik a 123,8 LE-es (91kW) csúcsteljesítmény (9000 f./percnél) és a 103 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték, tehát teljesen más karakter jellemzi, mint a 151,8 LE-s (11 000 f./percnél), 104 Nm-es (9000 f./perc) CB1000 Hornetet. Utóbbi streetfighterhez méltóan a magas fordulatot kedveli, ellenben a CB1000F „alul”, a piros tartománytól messze brillírozik, és afféle mindenes szerepkörben érzi jól magát.

A mérnökök rengeteg munkát fektettek a motor típusspecifikus hangolásába. Módosították például a vezérműtengelyt, így a szívó- és kipufogószelepek nyitásának mértékét és idejét, továbbá átdolgozták a teljes kipufogóoldali kialakítást, hogy még szebb legyen a hang és a teljes fordulatszám-tartományban kiegyensúlyozott, valamint élvezetes legyen a teljesítményleadás.

Sokat munkálkodtak a szívóoldalon is, és ennek bizony meglett a gyümölcse: gyorsabbak és erőteljesebbek lettek a 6000 f./perc alatti tartományban adott gázfröccsök. A szívócsatorna hosszát 50-ről 140 mm-re növelték, a legszűkebb ponton pedig 42 mm helyett 36 mm. Bárhogy is, a szívótölcsérek átmérője változó (40 mm a jobb és 50 mm a bal oldali pár), ennek tudható be a gázadásnál hallható, lüktető hang. A felső részen átalakított levegőszűrőház az üzemanyagtartály formáját követi, és pontosan akkora, hogy maximális lehessen a légáramlás és csökkenhessen a szívással szemben kifejtett ellenállás.
Hogy az alsó és a középső fordulatszám-tartományban éppoly lebilincselő legyen a kipufogóhang, mint a felső régióban, a 4-2-1 képletű rendszerhez – gázlengési fázisokhoz igazított –, háromkamrás, megafon stílusú dobot társítottak, kihasználva a szívóütemre időzített szelepösszenyitás és a speciális szelepvezérlés előnyeit.

Optimalizálták az erőátviteli egységet. Az első és a második fokozat rövidebb áttételeket kapott, hogy kis sebességnél is villámgyorsak lehessenek a gázreakciók és igazán dinamikus legyen a CB1000F. A 3., 4., 5. és 6. fokozatnál viszont hosszabb áttételeket határoztak meg a Honda szakemberei, hogy nagy tempónál keveset forogjon a főtengely és pihentető legyen a gurulás. Így a CB1000F fordulatszámmérője hatodik fokozatban, 100 km/óránál csupán 4000-et mutat, szemben a Hornettel, ahol 4300 f./perces érték olvasható le a műszeregységről. A szériatartozékként kínált kuplungasszisztens és nyomatékhatároló megkönnyíti a fel- és visszaváltásokat, egyúttal megakadályozza, hogy a hátsó kerék blokkoljon erős fékezésnél és gyors visszakapcsolásoknál.

Az átlagfogyasztás 5,6 l/100 km, az üzemanyagtartály befogadóképessége pedig 16 liter, ilyenformán a hatótávolság meghaladja a 280 km-t.
3.2 Erőforrás és elektronika
· A hattengelyes inerciaérzékelő (IMU) minden vezetéstámogató rendszer működését vezérli
· Elektronikus gázmarkolat (TBW) 3 gyári és 2 személyre szabható USER beállítással
· A teljesítmény- és a motorfék-szabályozó három-három üzemmódot tartogat a vezetőnek
· A kipörgésgátló (HSTC) szintén három fokozatban szabályozható
A CB1000F bivalyerős motorjához társított hattengelyes helyzetérzékelőnek (IMU) és elektronikus gázmarkolatnak (TBW) hála három gyári – teljesítményleadást, motorféket, egykerekezés-gátlót, illetve HSTC-t szabályozó – és két szabadon programozható USER konfiguráció közül választhat a pilóta. Döntéséről a kormány bal oldalán elhelyezett kapcsolóval „értesítheti” a rendszert, visszajelzőként pedig a TFT-műszeregység szolgál.

A teljesítményleadás és a motorfék 1-től 3-ig állítható, és minél magasabb értéket választ a felhasználó, annál erőteljesebb a beavatkozás. A HSTC három érzékenységi szinten használható, és mindig az aktuális viszonyoknak megfelelően működik, ugyanis a kerekek sebessége és a motor hossz- és keresztirányú dőlésszöge, tehát az IMU által küldött adatok alapján avatkozik be a rendszer. Értelemszerűen a 3-as szinten a „legszigorúbb” az elektronika. Ha a HSTC aktív, a kapcsolódó visszajelzőlámpa is világít a műszerfalon, és természetesen teljesen ki is kapcsolható a rendszer.

STANDARD programnál a teljesítmény, a motorfék és a HSTC egyaránt közepes szinten áll. Úgy programozták, hogy egy könnyed, karburátoros motor érzetét keltse.
SPORT üzemmódban maximális a teljesítmény, minimális a motorfék és a teljesítmény 100 százalékát kiélvezheti a pilóta, amellett, hogy a gázreakciók is gyorsabbak.
ESŐ (RAIN) üzemmódban visszafogott motorerő, közepes motorfék és szigorú kipörgésgátló (HSTC) jellemzi a modellt, a csökkentett teljesítmény az első három fokozatban érhető tetten.
A két FELHASZNÁLÓ (USER) üzemmód révén a vezető maga határozhatja meg a paramétereket, és el is mentheti a beállításokat a jövőbeni motorozásokhoz.
3.3 Stílus és felszereltség
· A vonalvezetés a nyolcvanas évek elején gyártott CB750F és CB900F modellt idézi
· LED-világítási rendszer és a – hagyománytisztelet jegyében – két kürt
· Honda Smart Key, a kényelemért
· 5”-os TFT-kijelző Honda RoadSync okostelefon-kapcsolattal
· Integrált Honda Automatikus Vészvillogó (ESS)
· Egyes alkatrészek újrahasznosított polipropilénből* készülnek
A CB1000F retró stílusa a hetvenes évek végén alakult ki, és olyan legendák vették fel először, mint a motorkerékpár fogalmát teljesen újraértelmező CB750F és CB900F. A Honda CB modellek fejlesztését azóta is a „nagy teljesítmény, amit bárki élvezhet” jelmondat határozza meg, és ez a CB1000F minden porcikáján tetten érhető. Elég egy pillantást vetni a letisztult formavilágra, és máris látni, hogy csupa látványos, gondosan kidolgozott részletből áll össze. Ilyen például markáns vonal, ami az üzemanyagtartálytól, az oldalidomokon át, egészen a faridomig nyújtózik, de említhetnénk a krómozott leömlőket és a büszkén „kirakatba tett” nagy összlökettérfogatú, négyhengeres erőforrást is.

Minden egyes lámpában nagy élettartamú, energiahatékony LED-izzó világít. A jellegzetes, kör alakú fényszóró alsó részében a tompított, a felsőben a távolsági világítás kapott helyet, míg a hátsó lámpát gondosan a faridomba ágyazták. A felmenők örökségét különböző hangfrekvencián megszólaló kürtök viszik tovább, melyek a fényszóró két oldalán kaptak helyet, és azon túlmenően, hogy fokozzák a menetbiztonságot, stíluselemként is fontos szerepet töltenek be.
Igen praktikus a rádióhullámokat kibocsátó Smart Key rendszer is. Lényege, hogy ha a slusszkulcs hatótávolságon belül van, jelet küld az elektromos rendszernek a pilóta zsebéből, és ezt követően kulcs nélkül elfordítható a gyújtáskapcsoló, illetve nyitható az ülés alatti tárolórekesz és az üzemanyagbetöltő-nyílás fedele.
Prémium szinten áll az 5”-os, színes TFT-műszeregység, amit úgynevezett optikai ragasztással állítanak össze, azaz gyantával töltik ki a kijelző és a fedőüveg közötti rést, ezzel jelentősen csökkentve a tükröződést és hatékonyabbá téve a háttérvilágítást. Hogy a vezető még inkább személyre szabhassa a CB1000F-et, többféle grafika (Bar, Circle és Simple) közül választhat, sőt – a Honda RoadSync alkalmazás révén – iOS és Android rendszerű mobilkészüléket is csatlakoztathat a műszeregységhez.

Ezáltal a kijelző roppant egyszerűen használható turn-by-turn navigációra, sőt ha a vezető Bluetooth-os sisakbeszélővel motorozik, hívásokat fogadhat és zenét is hallgathat, miközben a háttérvilágítással kiegészített, négyirányú, bal oldali kormánykapcsolóval ösztönösen kezelheti az egyszerű, ámde sokoldalú műszeregységet. Az ingyenes Honda RoadSync alkalmazás az App Store-ból és a Google Play áruházból tölthető le, telepítését követően csak párosítani kell a telefont, és indulhat az utazás.
A felszereltségi listán ott találjuk az Automatikus Vészvillogót (ESS) is. Ez erős, illetve vészfékezéskor automatikusan fel-lekapcsolja a négy irányjelzőt, késlekedés nélkül figyelmeztetve a többi közlekedőt.
A Honda fontos célkitűzése, hogy a társadalom működése ne legyen kedvezőtlen hatással a környezetre, ezért arra törekszik, hogy 2050-re termékei és vállalati tevékenységei egyaránt karbonsemlegesek legyenek, méghozzá a teljes életciklus során. Ennek érdekében indította el a „Három akció a nulláért[1]” névre keresztelt kezdeményezést, ami a tiszta energiákat és az erőforrás-körforgást helyezi középpontba, egyszersmind nagyobb teret ad a biomasszának és a visszaforgatott anyagoknak, hogy 2050-ben már csak fenntartható alapanyagok jussanak szerephez a gyártásnál.

E gondolkodásmód jegyében újrahasznosított polipropilénből készül például a CB1000F hátsó sárvédője és alsó nyeregburkolata. A műanyagot zúzással, keveréssel, pelletálással teszik újrahasznosíthatóvá, és egyebek mellett autókból, valamint háztartási gépekből származik.
3.4 Váz és futómű
· Gyémánt alakú hídváz hosszú segédvázzal a pilóta és az utas kényelméért
· Minden paraméterében állítható 41 mm-es Showa SFF-BP fordított villa
· Új Showa központi hátsó rugóstag CB1000F-re optimalizált Pro-Link himbarendszerrel
· Radiálisan rögzített, négydugattyús féknyergek és 310 milliméter átmérőjű, úszóágyazású féktárcsák
· A kanyar-ABS még nyugodtabbá teszi a motorozásokat
· 120/70 R17 és 180/55 ZR17 méretű abroncsok
A CB1000 Hornetet főként kis tömege és könnyű kezelhetősége miatt szeretik a tulajdonosok, ezek az erények pedig egyebek mellett a CB1000F esetében is alkalmazott vázra vezethetőek vissza. Az egy darabból készülő hídváz geometriája a fordulékonyságot és a precíz kezelhetőséget szolgálja, míg a CB1000F koncepciójához igazított hátsó segédváz a páros motorozásokhoz biztosít elegendő helyet. Emellett igen hasznos a lánc és a hátsó kerék karbantartását megkönnyítő középállvány is. A villaszög 25°, az utánfutás 98 mm, a tengelytáv pedig 1455 mm. A modell menetkész tömege 214 kg.

Mindehhez felegyenesedett, pihentető üléspozíció társul, azaz stresszmentesen, környezetét messze belátva közlekedhet a vezető. Mindez a városi helyváltoztatás tökéletes eszközévé teszi a Honda újdonságát, különösképp, hogy gondosan meghatározott vázgeometriának hála a fordulókör sugara 2,8 méter. Maga az ülés vastagon párnázott és kifejezetten alacsonyra, csupán 795 mm-re került. További előny, hogy a CB1000F a középtájon elvékonyodik, így a lábak könnyedén elérhetik a talajt. Az is sokat elárul a CB1000F-ről, hogy szabad hasmagassága mindössze 130 mm.
A fordított, nagy dugattyús, megosztott funkciójú Showa SFF-BP teleszkóppár rugó-előfeszítése, valamint húzó- és nyomófokozati csillapítása egyaránt – a vezető igényeinek megfelelően – állítható. Elsőrangú az új, típusspecifikus – kényelmet és úttartást egyaránt fokozó – Pro-Link himbarendszerre ültetett, egycsöves, külső nyomástárolóval ellátott, központi hátsó rugóstag is, melynek előfeszítését és nyomófokozati csillapítását kalibrálhatja szabadon a felhasználó.
Az aszimmetrikus, öntött, alumínium lengőkar alkalmazásával kedvezőbb helyre kerülhetett a kipufogódob. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mélyebbre dönthető a motor, a dob pedig közelebb esik a tömegközépponthoz. Mindemellett természetesen merevsége is optimális, így a hegyi szerpentineken is sportosan mozoghat a CB1000F.

A fékrendszer részeként két 310 mm átmérőjű, úszóágyazású első tárcsa, valamint négydugattyús, radiálisan rögzített Nissin féknyeregpárt szereltek a modellre. Hogy a fék is passzoljon a futómű-beállításokhoz, a mérnökök megváltoztatták a fékcsövek tágulási arányát és számos egyéb részegységen is módosítottak. Ezáltal hatékonyabb lett a rendszer, finomabban adagolható a fékerő és még könnyebben kezelhető a motorkerékpár. A kanyar-ABS működését hattengelyes helyzetérzékelő vezérli, így tényleg teljes nyugalomban telhetnek a kilométerek. Hátul egydugattyús Nissin nyereg és 240 mm-es tárcsa felel a lassításért.
Az ötágú, öntött alumíniumkerekek a CBR1000RR-R Fireblade tanulmánymodell felnijeire hasonlítanak, és 120/70-ZR17, illetve 180/55-ZR17 méretű abroncsokat szerelnek rájuk.
4. Kiegészítők
A CB1000F vásárlói Eredeti Honda Kiegészítők széles választékából szemezgethetnek, így stílus, kényelem és használati érték szempontjából is magasabb szintre emelhetik motorjukat. A nagyobb kényelem és élettartam jegyében az alábbi három csomagot állította össze a Honda a modellhez:
SPORT CSOMAG
Fényezett, fekete, piros vagy ezüst színben kérhető fejidom és piros színű olajbetöltőnyílás-fedél, tankmatrica, hűtővédő rács, bukógomba, valamint gyorsváltó, a rövid és kifinomult fokozatkapcsolásokért, illetve a jobb menetteljesítményekért.
KOMFORT CSOMAG
A hosszabb utak során nagy hasznát veheti a vezető és utasa a csomagnak, melyben Komfort ülés, tankpad és 5 fokozatban állítható, hideg időben is kényelmes motorozást szavatoló markolatfűtés is helyet kapott.
TRAVEL CSOMAG
A Travel pakk csupa, a hosszú utakat megkönnyítő tartozékkal fokozza a CB1000F használati értékét. Ilyen például a szállítókapacitást növelő, puha nyeregtáska (bal: 14 l, jobb: 10 l) és a tanktáska (3 l).
Az egyenként is megvásárolható tartozékok palettája széles és vonzó:
· Komfortülés **ÚJ**
· Bukógomba **ÚJ**
· Fényszóró-légterelő és -keret (Fejidom) **ÚJ**
· Beltéri takaróponyva **ÚJ**
· Középállvány **ÚJ**
· Gyorsváltó **ÚJ**
· Hűtővédő rács **ÚJ**
· Matrica az üzemanyagtartály oldalára **ÚJ**
· Riasztórendszer
· Fűthető markolat
· Olajbetöltőnyílás-fedél
· Hátsóülés-táska
· Tankpad
· Jobb és bal oldali oldaltáska
· 3 literes tanktáska
5. Műszaki adatok
ERŐFORRÁS
Motorkonstrukció
Folyadékhűtésű, DOHC-vezérlésű, soros, négyütemű, négyszelepes, négyhengeres
Összlökettérfogat
1000 cm3
Furat x löket (mm)
76 mm x 55,1 mm
Sűrítési viszony
11,7:1
Csúcsteljesítmény
123,76 LE (91,0 kW)/9500 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték
103 Nm/8000 f./perc
Végsebesség
230 km/h
Olajmennyiség
3,0/3,5 l (alsó/felső szint)
Indítás
Önindító
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER
Porlasztás
PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Üzemanyagtartály befogadóképessége
16 liter
CO2-kibocsátás (WMTC)
129 g/km
Üzemanyag-fogyasztás
5,6 l/100 km
ELEKTRONIKAI RENDSZER
Akkumulátor típusa
AGM
Akkumulátor kapacitása
12 V 9,1 Ah
ERŐÁTVITEL
Tengelykapcsoló felépítése
Olajfürdős, többtárcsás, kuplungasszisztenssel
Váltó felépítése
Hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó
Végáttétel
Lánc
VÁZ
Vázszerkezet
Gyémánt alakú hídváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ
Méretek (hosszúság x szélesség x magasság)
2135 mm x 835 mm x 1125 mm
Tengelytáv
1455 mm
Villaszög
25°
Utánfutás
98 mm
Ülésmagasság
795 mm
Szabad hasmagasság
135 mm
Menetkész tömeg
214 kg
Fordulókör sugara
2,8 m
FELFÜGGESZTÉS
Felfüggesztés elöl
41 mm-es csúszószár-átmérőjű Showa USD SFF-B teleszkópvilla 130 mm-es mozgástartománnyal
Felfüggesztés hátul
Külső tartályos, egycsöves központi rugóstag, Pro-Link himbarendszer, 140 mm-es kerékmozgási tartomány
KEREKEK
Kerék elöl
17M/C x MT3,50
Kerék hátul
17M/C x MT5,5
Abroncs elöl
120/70 ZR17 M/C (58W)
Abroncs hátul
180/55 ZR17 M/C (73W)
FÉKRENDSZER
ABS típusa
Kétcsatornás kanyar-ABS
Fék elöl
Radiálisan rögzített, négydugattyús Nissin féknyergek 310 mm átmérőjű, úszóágyazású tárcsákkal
Fék hátul
240 mm-es féktárcsa egydugattyús Nissin féknyereggel
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA
Műszeregység
5”-os képátlójú, multiinformációs TFT-kijelző
Fényszóró
LED
Hátsó lámpa
LED
Mobilkommunikáció
Honda RoadSync
USB-aljzatok
USB-C-aljzat a kormányon
Lopásvédelem
HISS
Menetüzemmód
Standard (alap), Rain (eső), Sport és 2 User (felhasználói)
HSTC
Igen
Egykerekezés-gátló
Igen
Hátsókerékelemelkedés-gátló
Igen
SMART Key (okoskulcs)
Igen
ESS
Igen