Csomós Miklós és Nagy Attila visszatérnek a Barum Rallyra

A HUMDA Academy versenyzőpárosa 2018-ban és 2019-ben is versenyezett már a cseh aszfaltos pályákon. A kétkerék-hajtású kategóriában akkor gyorsasági szakaszt is nyertek. Idén azonban a Skoda Fabia R5-tel és a Hankook versenyabroncsokkal új kihívások elé néznek.

A Barum Rally Közép-Európa egyik leghíresebb és legnagyobb versenye. 1971-ben rendezték meg először, idén pedig már 52. alkalommal rajtolhat el rajta a mezőny. Az igen erős cseh motorsport számára minden évben igazi ünnep, és a legtöbb hazai rallyversenyző erre a viadalra készül a legjobban. Éppen ezért hatalmas rang megnyerni, akár hazai, akár külföldi versenyző számára. A legnagyobb magyar sikert Ferjáncz Attila és dr Tandari János érték el, 1987-ben, amikor Audi Coupé Quattróval megnyerték a Barum Rallyt.

A verseny központja Zlínben található, amelyet 1949 és 1989 között Gottwaldovnak hívtak. A város egyik legmeghatározóbb alakja Tomas Bata volt, aki többek között cipőgyárat is alapított Zlínben. Az ő nevéhez fűződik az üzem mellett található 77,5 méter magas felhőkarcoló, amelynek az egyik liftjében rendezte be az irodáját, hogy az egyes részlegeket könnyebben meglátogathassa. Az üvegliftből a mai napig is jól látszik a Barum Rally tradicionális péntek esti prológja.

Bár Csomós Miklós és Nagy Attila idén indulnak először a rally-Európa-bajnokságon, a Barum Rallyn van némi tapasztalatuk, hiszen 2018-ban és 2019-ben is rajthoz álltak egy Peugeot 208 R2-vel. Az első versenyükön a harmadik szakaszt megnyerték a kétkerék-hajtású mezőnyben, ám utána baleset miatt kiestek.

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző páros a korábbi tapasztalatait felhasználva szeretne idén minél jobb eredményt elérni, de továbbra is az a legfontosabb számukra, hogy első szezonjukban tapasztalatot szerezzenek, jövőre pedig még jobb eséllyel indulhassanak.

„A pályákat valóban ismerjük, ’18-ban sok fűnyírásunk is volt, azt nem szeretném megismételni – nevetett Csomós Miklós. – Atival szeretjük a Barum Rallyt, de nem mondhatnám, hogy az a két verseny az elsőkerék-hajtású autóval olyan nagy előny lenne, hiszen a pályákon nincs tapasztalatunk R5-ös autóval, ezért az itinert is újra kell írnunk.

A mezőny nagyon erős, sok hazai versenyző indul, akik szeretnének bizonyítani, de az Európa-bajnokságon minden verseny ilyen. Viszont lesz egy cseh ellenfelünk, Dominik Stritesky, aki szintén Skoda Fabiával és Hankook gumival indul. Nagyon erős fiatal versenyző, jó összehasonlítási alap lesz.

Mindent egybevetve, most is a 8–10. hely köré várom magunkat. Idén az a célunk, hogy minden versenyen végigmenjünk, minél több tapasztalatot szerezzünk, úgyhogy most is ez lebeg a szemünk előtt.“

A verseny előtt volt egy kisebb riadalom a GR Motorsport párosánál, hiszen Mixi a ZEG Rally Show-n egy kicsit átalakította az autót.

„Szerencsére nem volt nagy a kár, inkább a takarítás vett el nagyobb időt, mert még az ülés alatt is minden tiszta iszap volt – mondta Csomós. – Édesapán öt–hat napot dolgozott rajta, amit ezúton is köszönök neki.

Kérdés volt, hogy tudunk-e venni gépháztetőt, de végül megérkezett a Skoda Motorsporttól. A vízhűtő és a jobb első féltengely azonban nem, azt Ferencz Krisztiántól kaptunk a versenyre, amit nagyon köszönök neki.“

A Barum Rally nem csak a versenyzők, hanem a szurkolók körében is nagyon népszerű.

„Ne is mondd, ’18-ban is rengetegen szurkoltak nekünk kint, most biztos még több magyar lesz a pálya szélén. Nagyon jól esik a biztatásuk és az egész csapat nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk érte.“

Csomós Mixi és Nagy Attila rally Európa-bajnoki szereplésének együttműködő partnerei:

GR-Motorsport, RTH Versenyabroncs Kft., a HANKOOK versenyabroncsok Kelet-európai forgalmazója, CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., RabócsiRing Kft., MTE Speciál Kft., VÁRI-VILL Kft., HUMDA Zrt., HUMDA Academy.

A Barum Rally programja

augusztus 26. péntek

07:30 Shakedown (Žlutava) 4,57 km

20:45 GY1 Zlín, 9,57 km

augusztus 27. szombat

08:28 Szerviz A – Otrokovice – 15 perc

09:31 SS2 Březová 1, 12,73 km

10:39 SS3 Držková 1, 24,32 km

11:32 SS4 Semetín 1, 11,51 km

13:47 Szerviz B – Otrokovice – 30 perc

15:05 SS5 Březová 2, 12,73 km

16:13 SS6 Držková 2, 24,32 km

17:06 SS7 Semetín 2, 11,51 km

18:31 Flexi Szerviz C – Otrokovice – 45 perc

augusztus 28. vasárnap

07:59 Szerviz D – Otrokovice – 15 perc

09:07 SS8 Bunč 1, 15,20 km

10:05 SS9 Maják 1, 13,20 km

11:08 SS10 Pindula 1, 19,54 km

12:24 Szerviz E – Otrokovice – 30 perc

13:47 SS11 Bunč 2, 15,20 km

14:45 SS12 Maják 2, 13,20 km

16:08 SS13 Pindula 2, [Powerstage] 19,54 km

 

Első napi gyorsasági táv: 106,69 km

Második napi gyorsasági táv 95,88 km

Gyorsasági táv összesen: 202,57 km

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

Mladá Boleslav/Budapest, 2023. szeptember 4. – A Škoda AUTO rövidesen bemutatja belsőégésű motorokkal (ICE) hajtott zászlóshajója, a Superb negyedik generációját, ismét elegáns limuzin változattal egészíti ki népszerű kombi modelljét. E megújult hagyományos karosszériaváltozat hosszúságában és magasságában egyaránt növekedett, miközben még aerodinamikusabbá vált. Szintén fejlődött szoborszerűen plasztikus Škoda-formavilága, immár újratervezett, nyolcszögletű Škoda-hűtőráccsal és átdolgozott ajtókilincsekkel. Az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

BMW M és BMW X modellek hódították meg a Balaton Park Circuit versenypályát

Szeptember 4-13. között a legújabb BMW M és BMW X modellek sorakoztak fel a Balaton Park Circuit területén, hogy versenypályán, közúton és off-road körülmények között is próbára tehesse őket a X meets M rendezvény mintegy 320 hazai és nemzetközi résztvevője. A Balatonfőkajár szomszédságában található, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legmagasabb minősítését is elérő, idén átadott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Az új Land Cruiser lehet a Toyota legsokoldalúbb típusa

Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado vagy 250 néven is jegyzett – Land Cruisert, azzal egyben globális hajtáslánc-stratégiáját is pontosan szemléltette. Az új generációs TNGA-F platformra épülő terepjárót a különböző piacokon eltérő motorválasztékkal kínálják, igazodva a helyi sajátosságokhoz, az ügyfelek elvárásai és a versenytársaknál elérhető alternatívák függvényében. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom