Délelőtt Perez, délutén Leclerc volt a gyorsabb

Talán a csapatok sem számítottak rá, de Azerbajdzsánnal nem csak az utcai pályák sora folytatódott, hanem egy gárdát kivéve mindenkinél előjöttek a pattogással kapcsolatos problémák. Legkardinálisabban talán a Mercedesnél jelentkezett a hiba, de a Ferrari is szenvedett tőle, egyedül a Red Bull úszta meg. Az energiaitalosok autóját nézve a hátsó szárnyuk akkora terhelést kapott az egyenesben, mintha leakart volna szakadni.

Ha ez nem volt elég az istállók számára, az erős szél is zavaró tényező lehetett a számukra. Üde színfolt volt, de nem teljesítményben, hanem kinézetben az Alfa Romeo olasz zászlót idéző dizájnja az autón. Nem meglepő ezek után, hogy a kora délután az osztrák alakulaté lett. Fölényük az egyenesben nagyon magabiztos volt látva a többiek szenvedését, a pálya kanyargósabb részein viszont hozott rajtuk a Ferrari. Perez valamivel több, mint egy tizedes előnyt könyvelhetett el Leclerc előtt, míg Verstappen három, addig Sainz ötnél is több tizeddel volt lemaradva. Hamiltonnak sikerült Russell elé befurakodnia magát, a két ezüstnyilat Tsunoda választotta szét. Említésre méltó, de negatív szempontból Schumacher teljesítménye, aki esett kelt a szűk, utcai pályán, kis híján a falnak is csapta, valamint az Alfák gyengélkedése.

Késő délután folytatódott a program a második gyakorlással, amin rengeteg vezetői hibát láthattunk. Rögtön az elején Norris, Vettel, majd később Albon, Perez, Leclerc és Stroll is hibázott, hogy csak a nagyobbakat emeljük ki. A brit-thai pilóta a belső falnak csapta autóját, miközben a kormányon állított valamit. Az első mérvadó időt, 1:43,806-tal, szélárnyékkal ugyan, de Leclerc futotta közepeseken, majd ment egy a nélkülit is, de az két tizeddel lassabb volt. Nem esett szó az Alpine-okról, pedig a korábbi edzésen is jól mentek, Alonso ötödiknek zárt, fél óra elteltével itt is abban a pozícióban tartózkodott.

Verstappen gyengén indított, majd egy erős körrel három századdal Leclerc mögé zárkózott maga mögé tudva Perezt. Az edzés második felére a legjobbak is feltették a lágy abroncsokat. A monacói kapásból hat tizedet javult, ami egyben a nap legjobb ideje is volt. Perez két tizedes hátrányban zárt, de csapattársa előtt. Verstappen nem igazán tudta kiautózni a friss lágy gumikban rejlő tempót mexikói kollégájának hibája miatt. Alonso megelőzte honfitársát, Sainz a Ferrarival, hasonlóan a címvédőhöz nem tudta megmutatni mire képes a piros oldalfalú Pirelliken. Ijedtségre adhatott okot Leclerc motorgondja a végén, de a csapat megnyugtatta, nincs probléma az erőforrással. Hatodiknak Gasly, hetediknek Russell végzett, utóbbi három tizedet adott Hamiltonnak a 12-iken. A mezőny végén Schumacher és Latifi nevét olvashattuk, a német autójáról az edzés során egy karosszéria elem lötyögött. Az edzés utolsó 15 percében a versenybeállításokat tesztelték a pilóták.

Fotó: Facebook

 

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Motorsportmérföldkő előtt tiszteleg ez a limitált GR Supra

A Toyota idén megépítette századik Toyota GR Supra GT4 versenyautóját. Ennek örömére a Toyota Deutschland egy motorsport ihletésű, limitált szériát készített a közúti alapmodellből, amely a különleges színvilág mellett műszaki tartalmában is közösséget vállal az ügyfél-versenyautóval. A Toyota Gazoo Racing (TGR) 2019 elején kezdte fejleszteni új ügyfél-versenyautóját, és a Toyota GR Supra GT4 alig egy […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Villanyhasáb – KIA EV9 hazai sajtóbemutató

Még a tavalyi évben jelentette be a KIA, hogy egy full-size elektromos SUV-val kívánja magát feljebb pozicionálni az autómárkák között, mindez anélkül, hogy egész KIA brandet elvinnék prémium irányba. Ez év végére testet öltött a próbálkozás, a koreaiak bemutatták az EV9-et, a KIA első teljesen elektromos nagy SUV-ját. A bemutatót Szentendrén a nemrég nyílt Daalarne […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Értem már! – Suzuki Vitara 1.4 BoosterJet MHEV GLX Limited teszt

Furcsa játékokat tud űzni az élet. Vezettem már Ferrari 458 Italia-t, 450 lóerős Ford Mustangot, V6-ossal szerelt Kia Stingert, V8-as G500-as és S500-as Mercit, 400 lovas Audi e-tront, Lexus LC-t és RC F Track Edition-t, 640 lóerősre tuningolt Nissan GT-R is volt már a kezeim között. Viszont nem vezettem még Suzuki Vitarát. Úgy, hogy a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom