Dinaric Rally – Lallernek újabb embert próbáló napok következnek

A horvát-bosnyák határon húzódó Dinári hegységben nagyon kemény talajjal, embert próbáló kihívással, és nem utolsósorban szívélyes vendégszeretettel kell számolni a Laller Racing Dakar Team versenyzőinek, és természetesen Horváth Lajosnak.

Laller még alig pihente ki a HunGarian Baja fáradalmait, rögtön itt a következő kanyar. A Dinaric Rally hétfőn kezdődik az ilyenkor szokásos technikai és adminisztratív átvétellel, rajtceremóniával és teszteléssel, majd szerdától szombatig két maratoni nap teljesítésével, a Horvátországban és Bosznia Hercegovinában húzódó Dinári Alpokon keresztül érkezik meg a célba. A váci terepmotoros nehéz kihívásra készül, amelyet ismét egy nagyobb magyar kontingenssel igyekszik teljesíteni:

„Az elmúlt években már volt szerencsém a térségben versenyezni, de azt gondolom, hogy a Dinaric Rally egy minden korábbinál elvetemültebb történet lesz. Igazából nem is értem, hogyan hagyhattam magam rábeszélni erre az egészre… (nevet) A viccet félretéve, örülök, hogy ismét szépszámú magyar versenyzővel együtt állhatok rajthoz egy komoly nemzetközi futamon, a cél az, hogy minden dráma nélkül mindannyian célba érjünk. Abban biztos vagyok, hogy rettentően meg kell majd küzdenünk az elemekkel, hiszen a Dinári hegység tele van hard endúrós szakaszokkal, rengeteg köves ösvénnyel.

Sejtésem szerint még az összekötő etapok java része is ilyen „út” lesz, szóval pihenni nem sokat fogunk a nyeregben. A technika felkészülten várja az újabb menetet, és hellyel-közzel már én is kihevertem a HunGarian Baját. Szeretnék egy élvezeteset motorozni és versenyezni a hegyekben, valamint ismét jó hírét vinni a magyar terepralinak külhonban.” – írta le a MAMS (Magyar Motorsport Szövetség) tereprali szakágvezetőjeként is tevékenykedő Horváth Lajos „Laller” törekvéseit és a következő napok programját.

Kapcsolódó cikkek

Motor Teszt

Triumph Thruxton 400 & Tracker 400: Összehasonlító teszt Spanyolországban – Motor&Verda

Egy kis storytime… Magazinunk eddigi legkülönlegesebb tesztjén vehettem részt március végén Marbellában, Spanyolországban. A Triumph Budapest jóvoltából ugyanis meghívást kaptam életem első sajtótesztjére – hatalmas köszönet ezúttal is nekik ezért a szuper lehetőségért! A rendezvény apropója pedig a Triumph palettájának bővülése volt. Két évvel a Speed, valamint a Scrambler-ök piacra dobása után további tagokkal bővült […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor

Motorkiállítás – 20db 2026-os újdonság

Aprilia RSV4 Factory (2026) 18 éves forma, még mindig sokkoló. V4 – 220 ló, 127 Nm nyomaték, 204 kg menetkészen. Optimalizált változat, MotoGP-stílusú body, elektronikus Öhlins futómű. Brembo Hypure fékek: nem melegszik, jobb hűtés, jelenleg a Brembo csúcsgeneráció. A 1099 köbcentis V4-es blokk ride-by-wire rendszerrel dolgozik, és a teljes elektronikai csomag MotoGP-tapasztalatokra épül. Hat tengelyes […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor

A Honda bemutatja legújabb, 2026. évi modelljeit és vadonatúj ruházati kollekcióját a budapesti Motorkiállításon

• Több mint 20 Honda motorkerékpár élőben: a teljes modellpaletta 110-től 1800 cm3-ig, beleértve a 2026-os újdonságokat • MotoGP – most először, élőben megtekintheti a nagyérdemű közönség Johann Zarco (LCR) versenygépét • Fókuszban a Honda elektromos motorkerékpárja: a WN7 • DreamTech – világszínvonalú technológiák – E Clutch, duplakuplungos váltó (DCT), légzsák A japán gyártó a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom