Dovizioso is belép a MotoGP legendái közé

Egy évvel a visszavonulása után nagy megtiszteltetés éri Andrea Doviziosót. Az olaszok hazai futamán, Mugellóban ugyanis beavatják a MotoGP legendái közé. Valentino Rossi után ő lesz a következő olasz versenyző aki megkapja ezt a megtiszteltetést.

Hosszú és eredményes karrier áll Andrea Dovizioso mögött, ugyanis 2001-ben debütált a 125 köbcentis géposztályban, és egészen 2022-ig a királykategória tagja volt. 2004-ben megnyerte a 125-ös világbajnoki címet Hector Barberát legyőzve, de a mezőnyben olyan nagy nevek szerepeltek, mint Jorge Lorenzo, Casey Stoner és Alvaro Bautista.

Innen felfelé vezetett neki az út, mivel egy kategóriával feljebb lépett. Bár 2005-ben még a bajnoki címért nem tudott harcolni, már itt is az élvonalban versenyzett. Aztán 2006-ban és 2007-ben is Jorge Lorenzóval harcolt a középkategóriás elsőségért, de mindkét alkalommal alulmaradt a spanyollal szemben.

A királykategóriában már a Hondával is jól szerepelt, a Repsol-lal egy összetettbeli harmadik helyet hozott 2011-ben, mégis a Ducatinál érezte magát a legjobban. 2017-ben az utolsó futamig esélye volt a bajnoki címre, amit végül Marc Marquez kaparintott meg. Az ezt követő két évben is a második volt összetettben, de már jóval nagyobb különbséggel zárt Marquez mögött.

A királykategóriában 248 rajt, 15 győzelem, 62 dobogós helyezés, 7 pole-pozíció, 11 leggyorsabb kör és 2583 pont fűződik a nevéhez. Mindezt leírva, cseppet sem kell csodálkoznunk azon, hogy Dovit legendává avatják.

Ő viszont elmondása szerint egyáltalán nem számított ilyen megtiszteltetésre: „Amikor mondták nekem, teljesen meglepődtem, mivel egyáltalán nem vártam ezt. Rendkívül büszke és boldog vagyok, hogy megkapom ezt a kitüntetést és MotoGP legendává válok.”

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág Utcán

A Harley-Davidson Budapest bemutatja: Budapest Open Road Days 2024

A legendás alsóörsi Open Road Fest örököseként 2024. június 27-29. között a főváros egyik ikonikus helyszínére érkezik az Open Road Days fesztivál – a Harley-Davidson Budapest szervezésében. A jó hír a leggyorsabbaknak, hogy a motorosok Mikulása meg is hozta a Super Early Bird bérleteket, amelyeket december 6. és 24. között vásárolhatnak meg korlátozott számban a […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág Utcán

A Honda elektromos motorkerékpárokkal kapcsolatos üzleti tervei

A Honda idén három új EB (ti. elektromos kerékpár) értékesítését indította el, ezek közül a Honda Cub e: Kínában, az EM1 e: elektromos moped pedig Japánban és Európában kezdte meg pályafutását. Ugyancsak új, világszerte forgalmazott modellként lép majd színre a – 2023-as JAPAN MOBILITY SHOW bemutatott – SC e: Concept tanulmánymodell sorozatgyártású változata, melyet további […]

Olvass tovább
Motor Női szemmel Teszt

Suzuki V-Strom 800DE – A sorkettes V-Strom paradoxon

A 2023-as szezonunk utolsó tesztalanya egyben az idei év egyik legnagyobb újdonsága, a Suzuki V-Strom 800DE volt. A teszt hét során viszont társat is kapott a nyolcszázas a V-Strom 1050DE, azaz a nagy testvér személyében. Ha egy összehasonlításra volnátok inkább kíváncsiak e kettő modell között, akkor kattintsatok az alábbi videóra! Amennyiben pedig csak a nyolcszázas […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom