Drift PRO kategória, elképesztő rekord – Cselőtei Patrik tizenöt évesen minden idők legfiatalabb bajnoka

A Cselőtei Speedzone Drift Team évek óta azon munkálkodik, hogy a hazánkban méltatlanul kevés figyelmet kapó Drift szakág eseményei minél több emberhez eljussanak. Most talán minden eddiginél közelebb állnak ehhez, hiszen Cselőtei Patrik sporttörténelmet írva, mindössze tizenöt évesen megnyerte az országos drift bajnokság PRO kategóriáját. Sosem volt még ilyen fiatal királya az Országos Drift Bajnokság DRIFTING első osztályának…

Az interneten rengeteg látványos drift videó kering, amelyben a pilóták a fizikát meghazudtoló manővereket hajtanak végre, méghozzá első ránézésre teljesen random módon. Viszont a valóságban ezt rengeteg felkészülés, hosszú évek gyakorlása, kőkemény munka előzi meg. A hazai vizeken erre az Országos Drift Bajnokság ad teret, ahol három különböző kategóriában indulnak a résztvevők. A belépő szintet a Street jelenti, itt egyedül mennek a versenyzők, és úgynevezett kvalifikációs körök döntenek a végső eredményről, a bírák pedig megadott szempontok alapján értékelik a teljesítményt.

Következő lépcső a Pro2, ahol már egyszerre ketten teljesítik a kijelölt pályát. Itt az elöl haladó diktálja a tempót és az „üldöző” feladata, hogy minél pontosabban lekövesse az ellenfelét. Ezután helyet cserélnek és mennek még egyet. A csúcsot értelemszerűen a Pro kategória jelenti, ahol hasonló szabályrendszeren belül, de az előzőnél már jóval nagyobb teljesítményű autókkal mérkőznek meg a résztvevők. Utóbbit nyerte meg Cselőtei Patrik, aki mindösszesen tizenöt éves, azonban már most olyan kvalitásokkal bír, amelyek meggyőzték az MNASZ-t, hogy korkedvezménnyel elindulhasson az egyébként hivatalosan csak 16. életévtől űzhető szakágban.

Természetesen a fentebb már említett ranglétrát a fiatal titán is végigjárta. Már kilenc évesen az amatőr FRT szlalomkupa fordulóin tekergette a kormányt, majd két évvel később szülei révén képbe jött a drift világa is, amely végleg megfertőzte.

Élete első versenyére 2018-ban került sor, amikor is megmérettette magát a Street kategória egyik fordulóján. 2019-ben pedig már teljes szezont futott a Pro2-ben, ahol a jóval tapasztaltabb pilóták között kellett helyt állnia. Ez sikerült is, ugyanis tizenkettedik helyen zárta a bajnokságot. A második szezonjától kezdve már egy Nissan 350Z-vel fűzögette a kanyarokat, és annyira jól összebarátkozott az autóval, hogy a Pro2 év végi összesítésében a második helyet szerezte meg. 2021-ben tovább folytatta a menetelést és meg sem állt a Pro2 bajnoki címéig. Mindezt tizennégy évesen.

A 2022-es szezont már a Drifting Pro bajnokságban kezdte, ahol átlagban 40 feletti indulószám a jellemző. Mivel még nagyon fiatal, így csak az MNASZ külön engedélyével léphetett feljebb a csúcskategóriába, amely idén öt versenyhétvégéből állt.

Az első fordulót a Rabócsiringen rendezték, ahol a tapasztalatszerzés volt a cél. Ez olyan jól sikerült, hogy Patrik végül nem kis meglepetésre felállhatott a dobogó legfelső fokára. Ez a jövőre nézve nem kis bizakodásra adott okot a Cselőtei Speedzone Drift Teamnél. Kevés szünet után következett a második forduló, aminek szintén a máriapócsi létesítmény adott otthont, és CSP szintén a legjobbnak bizonyult. Ezen a ponton már az esélyesség terhe is nyomasztotta a csapatot, ennek nyomán született meg az elérendő cél, az év végi összetett dobogós helyezés. Ebben a harmadik forduló volt a vízválasztó, ugyanis Európa egyik legnagyobb drift fesztiválján, a Trackwoodon kellett bizonyítani. Ez sosem egyszerű feladat, hiszen a világ minden tájáról ideérkezők a sportág krémjét jelentik, és a 145 indulóból 64-en neveztek a Pro kategóriába. Hősünk a tehetségének és a rátermettségének köszönhetően végül az összesített hatodik helyen zárt, míg a magyarok között a harmadik lett. Mindezt úgy, hogy Patrik még soha korábban nem indult esti versenyen, így meg kellett barátkoznia a szokatlan körülményekkel, és úgy kellett kihozni magából a maximumot, hogy csak alig volt lehetősége a gyakorlásra.

A negyedik fordulónak a romániai Transilvania Motor Ring adott otthont, amely elég barátságtalan időjárással fogadta a versenyzőket, a szakadó eső miatt például az első edzésnapon csak egyetlen kör adatott meg. Másnap már kedvezőbb körülmények, de még mindig egy szinte versenyzésre alkalmatlan, kivilágítatlan pálya fogadta Patrikot. Az esti órákban került sor a kvalifikációs körére, ahol ilyen előzmények után is harmadik időt autózott. Sajnos nem sokáig örülhetett, ugyanis utolérte a szezon első és egyetlen technikai hibája, amelynek következtében kiesett a további küzdelmekből.

A bajnokság zárófordulóját Brno-ban rendezték, Patrik pedig tartott ettől a helyszíntől, mert a nyomvonal eredetileg jobban feküdt az erősebb autóknak, amikkel alapesetben nem tudta volna felvenni a versenyt. Azonban a szombati kvalifikációra megérkezett az eső, így „kapott” pár lóerőt ajándékba, és az 50 feletti indulóból a harmadik helyen zárt. A versenynapon végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ennek köszönhetően pedig Cselőtei Patrik lett az Országos Drift Bajnokság DRIFTING Pro kategóriájának legfiatalabb BAJNOKA!

„A legnagyobb kihívás idén az volt, hogy az autóból és saját magamból is kihozzam a maximumot, mivel sokkal erősebb gépekkel együtt indultam azonos kategóriában. A szezon elején kicsit tartottam ettől, így nem is számítottam semmiféle komoly eredményre. Végül a gyakorlásnak szánt év egyetlen pillanat alatt fordult át egy beteljesült álommá! Még mindig borsózik a hátam, ha belegondolok, hogy én vagyok a legfiatalabb Pro Drift BAJNOK Magyarországon!„ – összegezte az évet Cselőtei Patrik.

Az eddigi eredmények tudatában nem is lehet más a cél 2023-ban, mint az idei Pro kategória bajnoki címének megvédése, valamint a nemzetközi Drift Masters pár fordulóján való elindulás. Utóbbihoz fejleszteni kell az autót, de ehhez elég idő és forrás áll rendelkezésre.

A Cselőtei Speedzone Drift Team ezúton szeretné megköszönni az egész éves munkát a csapattagoknak és a támogatást a Szakál Metál Kft. -nek, a Metman Kft. -nek és a driftoktatas.hu-nak.

Írta: Háfra Zsolt
Fotók:

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

A vadonatúj Mazda CX-80 megérkezett a Mazda európai márkakereskedéseibe

A Mazda új zászlóshajójában a japán esztétika a belső tér kiemelkedő rugalmasságával párosul Prémium SUV-kre jellemző funkciók a Mazda modellek jellegzetesen kiemelkedő teljesítményével kombinálva A vadonatúj Mazda CX-80-at azzal a céllal alkották meg, hogy kihívást támasszon az ismert prémium márkáknak az európai piacon. A CX-60 bevezetését követően a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell, amelyet […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

AZ ÚJ PEUGEOT E-408 TESZI TELJESSÉ A PEUGEOT ELEKTROMOS PALETTÁJÁT

AZ ÚJ PEUGEOT E-408 TESZI TELJESSÉ A PEUGEOT ELEKTROMOS PALETTÁJÁT: MINDEN SZÖGBŐL ÚJSZERŰ, 100%-BAN ELEKTROMOS A PEUGEOT a 408-as teljesen elektromos verziójával tette teljessé villanyautós palettáját, miután 2022-ben már bemutatta a plug-in hibrid változatot. Az új PEUGEOT E-408 a fastback sziluett látványát ötvözi a nulla emissziójú hatékonysággal, a 157 kW/210 LE-s motor izgalmas teljesítményével, és […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

BMW Skytop: exkluzív limitált széria készül

+++ A Concorso d’Eleganza Villa d’Este idei felvonásán a BMW Concept Skytop tanulmányautó valósággal elrabolta a vezetés szerelmeseinek szívét +++ A rengeteg pozitív visszajelzés hatására a BMW úgy döntött, elkészíti az elegáns kétüléses 50 darabos limitált szériáját +++ A BMW Skytop az elmúlt évek legexkluzívabb különkiadásaként érkezik meg az utakra +++ A BMW egy exkluzív […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom