Egyensúly múlt és jövő között: így született az új Peugeot E-208 GTi

Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az eredmény ne a négy évtizeddel ezelőtti autó másolata legyen? Matthias Hossann, a Peugeot formatervezési igazgatója elárulta, hogyan születtek meg az új, teljesen elektromos E-208 GTi részletei, és miként szolgált inspirációként az ikonikus 205 GTi.

Kevés emblémának van akkora súlya a Peugeot történetében, mint a GTi-nek. Az 1984-ben bemutatott 205 GTi ráadásul nem harsány külsőségekkel vált ikonná: egyszerre volt sportos, elegáns és visszafogott. Éppen ezt az egyensúlyt próbálta átmenteni az elektromos korszakba Matthias Hossann és csapata az E-208 GTi megalkotásakor.

„A tervezés folyamata az egyensúly megteremtéséről szólt. Nem akartunk túlságosan elmenni egyik irányba sem, ezért a teljesítmény és az elegancia közötti összhangot kerestük” – magyarázza Hossann. A cél az volt, hogy az autóról a hozzáértők már első pillantásra felismerjék, hogy igazi GTi, miközben az is a vagány 208-ast lássa benne, aki nem ismeri a típus történetét.

Ehhez mindenekelőtt az arányokon változtattak. A normál 208-ashoz képest az E-208 GTi karosszériája 25 milliméterrel került közelebb az aszfalthoz, az első nyomtáv 56, a hátsó 28 milliméterrel lett szélesebb. A kiszélesített kerékjáratok alsó részén végigfutó finom vörös vonal egyszerre hangsúlyozza az autó szélesebb kiállását, és utal a 205 GTi-re. Az első lökhárító alá spoilert rajzoltak, hátul pedig fényes fekete diffúzor jelent meg, amely a LED-es ködlámpa otthona is. A sportosság tehát az autó arányaiból és kiállásából fakad, nem pedig látványos aerodinamikai toldatokból.

A visszafogottság tudatos döntés. Hossann szerint a Peugeot két évszázados gyártói múltja olyan örökség, amelyből érdemes meríteni, de amelyet nem szabad egyszerűen lemásolni. A dizájner ugyanezt az elvet követte a 2018-as e-Legend tanulmányautóval is: a múlt jellegzetes formáit, színeit és arányait kiindulópontként használta, majd modern formában értelmezte újra őket. Az E-208 GTi esetében ezért szóba sem került egy retró autó megalkotása.

Hossann jól ismeri ezt a világot. A párizsi Strate formatervező iskolában végzett, majd 2002-ben csatlakozott a PSA-csoporthoz. Pályafutása során öt évet dolgozott a konszern sanghaji formatervezési központjában, 2013-tól pedig a Peugeot jövőbeli formanyelvéért és tanulmányautóiért felelt. Olyan koncepciók fűződnek ehhez az időszakhoz, mint a Quartz, a Fractal, az Instinct vagy az 504 Coupé előtt tisztelgő e-Legend. Emellett a 208 és a 2008 előzetes formatervezési munkáit is ő irányította. 2020 nyarán Gilles Vidalt váltotta a Peugeot formatervezési igazgatói posztján.

Az E-208 GTi talán legérdekesebb eleme a 18 colos keréktárcsa. Formáját a 205 GTi legendás Speedline kerekei ihlették, Hossannék azonban nem egyszerűen másolták azokat. A középső rész inkább az 1.6 literes 205 GTi keréktárcsáját idézi, míg a külső forma az 1.9-es változatéra emlékeztet.

A megoldás így ismerős lehet azoknak, akik kívülről fújják a 205 GTi történetét, miközben önmagában is modern. Ráadásul itt a forma a technikát is szolgálja: a perforált kialakítás javítja a fékek hűtését.

Hasonló kettősség jelenik meg a színekben. A hét választható karosszériaszín között több olyan árnyalat található, amely tudatosan idézi a 205 GTi világát. A vörös pedig végigvonul az egész autón: megjelenik a hűtőrácson, a fényszóróknál, az első Peugeot-emblémán, a kerékjáratokon, a féknyergeken és a C-oszlop GTi-jelvényein is. A piros a sportosság és a szenvedély hagyományos színe, ebben az esetben azonban ennél konkrétabb jelentése is van: vizuális kapocs az eredeti 205 GTi és elektromos utódja között.

Odabent még erősebb ez a kapcsolat. A vörös szőnyegek és biztonsági övek közvetlenül a 205 GTi hangulatát idézik, miközben az alcantara és perforált bőr borítású kis kormánykerék már a modern Peugeot-k világához tartozik. Az első üléseknél ugyanezt a kettősséget alkalmazták: alcantara és különleges vörös textil találkozik rajtuk, az ülőlap és a háttámla közepén pedig hangsúlyos vörös sáv fut végig.

Hossann még arra is ügyelt, mit lát a vezető a visszapillantó tükörben. A hátsó spoiler vörös részlete menet közben feltűnik benne – apró, szándékosan elhelyezett vizuális jelzés ez, amely újra és újra emlékezteti a sofőrt arra, hogy különleges E-208-ban ül.

A GTi azonban nem csupán formatervezési bravúr, hanem műszaki szempontból is egyedi. A Peugeot Sport által fejlesztett elektromos hajtás 281 lóerőt és 345 Nm nyomatékot ad le, az E-208 GTi pedig 5,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. A WLTP szerinti hatótávolság akár 375 kilométer lehet. A teljesítményhez átdolgozott futómű, mechanikus önzáró differenciálmű és komolyabb fékrendszer társul – vagyis a Peugeot nem csupán optikai sportcsomagként hozza vissza a GTi nevet.

Az E-208 GTi sorozatgyártása 2026 októberében indul Franciaországban, limitált darabszámban. A Peugeot magyar honlapján az E-208 GTi már önálló oldallal szerepel (https://www.peugeot.hu/modellek/e208gti.html), a hazai ár azonban egyelőre nem ismert.

Hossann szerint az E-208 GTi azt az arányt testesíti meg, amelyet a Peugeot következő generációs modelljeinek tervezésekor is keresnek: annyit megtartani a múltból, amennyi identitást ad az autónak, de merészen átlépni az új korszakba. A 205 GTi-t sem akarták újrarajzolni. Inkább azt keresték, hogy mitől vált legendává a GTi negyven éve, majd ugyanezt teremtették újra a modern technológia eszközeivel.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Az állad leesése garantált: Hamarosan újra itt az RS-Event-The Cream

Ha van egyetlen autós esemény, amit ősszel minden benzingőz-rajongónak érdemes megtapasztalnia, az az RS-Event – The Cream. Aki tavaly ott volt, annak nem kell magyarázni, hogy ez nem egy megszokott autós találkozó, hanem egy exkluzív, nemzetközi színvonalú show, ahol szerte Európából, a legkülönlegesebb autók kapják meg végre azt a környezetet, amit megérdemelnek. A 2025-ös siker […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Irány Zolder – folytatódik a kamion EB sorozat

83 pont, ennyi az előnye Kiss Norbertnek, a Révész Racing pilótájának Sascha Lenz előtt a kamion Európa-bajnoki sorozatban négy versenyhétvége után. A címvédő magyar pilóta meggyőző teljesítményt nyújt, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Csehországban sem tudták megszorongatni, rendre megnyerte az időmérőt és a főfutamokat, és a fordított rajtrácsos versenyeknél is dobogóra állhatott. 220 pontot szerzett eddig, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

MINI Aceman SE: tisztán elektromos crossover nagyvárosi élményekhez

+++ Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő metropoliszokba +++ A MINI tisztán elektromos meghajtású crossover modellje 160 kW / 218 lóerő maximális teljesítményre, egy feltöltéssel pedig akár 405 kilométer (WLTP) megtételére képes +++ A helyben emisszió-mentes mobilitás kompakt arányokkal, öt üléssel és hamisítatlan vezetési élménnyel egyesül +++ […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom