Erősebb lett és egy sportosabb felszereltségi szintet is kapott a Honda Jazz

Teljes modellcsaládot érintő frissítéssel, valamint új, exkluzív külső-belső stílust képviselő Advance Sport kivitel bevezetésével teszi még vonzóbbá nagysikerű négykerekűjét a Honda.

Az új Jazzekben a már ismert e:HEV hibrid hajtáslánc átdolgozott változata működik, még könnyebb vezethetőséggel, nagyobb teljesítménnyel és – most először – vontatási kapacitással nyűgözve le a vásárlókat. Hála a Honda mérnökeinek, a világszerte népszerű modell képességei anélkül váltak még jobbá, hogy CO2-kibocsátása vagy üzemanyag-fogyasztása növekedett volna.

Átformált külső és belső

Az Elegance és az Advance felszereltségű Jazzek ezentúl jellegzetesebb hűtőráccsal és sötétebb fényszóróbetétekkel érkeznek a szalonokba, sőt a lökhárítókat is átrajzolták a szakemberek. Utóbbiak alsó része speciális, textúrált felületet kapott, ezáltal még egyedibb, még céltudatosabb benyomást kelt az autó. A kifinomult változtatások sorát az Advance kivitel típusspecifikus, új színekben is megrendelhető könnyűfém-kerektárcsái jól kiegészítik a Jazz külső változásait.

Számos változtatást hajtottak végre a Jazz Crosstaron is, hogy még masszívabb és merészebb, kalandozásra késztetőbb benyomást keltsen. A méhsejtszerű kialakítással rendelkező hűtőrács határozottabbá vált az átalakított, ezüst színű betéteket tartalmazó lökhárítóval együtt. Úgy tűnik, mintha egy haspácél lenne, ami alulról védi a karosszériát. Ezek tökéletesen illenek a szintén új küszöbszoknyákhoz, akárcsak az új színekben is kérhető könnyűfém kerekekhez és a vadonatúj, Fjord Mist blue (azaz fjordködkék) fényezéshez.

Míg az Elegance és az Advance felszereltségi szintnél megfigyelhető, hogy módosították a színválasztékot, az anyaghasználatot és bevonatokat, addig a Crosstar belterében változtattak a műszerfalon és az ajtóburkolatokon, modernebb kárpitokba öltöztették az üléseket, minimalista stílusban fogant, kétküllős kormányt szereltek föl és új díszítőelemek kerültek a műszerfalra, valamint a középkonzolra.

A vadonatúj Advance Sport felszereltségi szint

A vadonatúj Advance Sport felszereltségi szint több okból is vonzó ajánlat a Hondától. Nemcsak azért, mert a színválasztékban most megjelent, exkluzív Urban Gray (azaz városi szürke) fényezésben is megrendelhető, hanem azért is, mert különleges első lökhárítóval, sportos hűtőráccsal, magasfényű, fekete külső tükrökkel és egyedi, 16”-os, könnyűfém kerekekkel gördül le a gyártósorról.

A Jazz e:HEV Advance Sport olyan szegmens specifikus fejlesztésekben részesült, amelyek fokozzák a prémium sportos benyomását ugyanis egyedi kombinációjú, fekete szintetikus szarvasbőrből és szürke szintetikus bőrből állították össze a kárpitozást, amelynek az új, háromküllős kormányon, az első könyöktámaszon és az ajtók belső borításán látványos sárga öltéssorok adnak kontrasztot.

Kimagasló e:HEV hibrid teljesítmény

A Jazz e:HEV mozgatásáról a Honda által fejlesztett, rendkívül fejlett és közvetlen hibrid hajtáslánc gondoskodik. Az innovatív erőátvitellel társított rendszert két villanymotor és egy Atkinson-ciklusú benzines erőforrás alkotja, működését pedig a három intelligens menetüzemmódot felkínáló Multi-Mode Drive (i-MMD) vezérlőegység szabályozza.

Az e:HEV rendszert érintő változtatások célja az volt, hogy még könnyebben vezethetővé, egyszersmind még erősebbé váljon az autó. Az elektromotor esetében 10 kW-tal, azaz kis híján 14 LE-vel növelték a teljesítményt, így 90 kW-os (122 LE-s), míg a generátorból 8 kW-tal többet sajtoltak ki, így 78 kW-os (106 LE-s) maximális értékkel büszkélkedhet.

Ugyancsak erősebbé vált az 1,5 literes, hengerenkénti befecskendezésű, belső égésű motor, amelynél 7 kW-os (9,5 LE-s) teljesítménynövekedést, azaz 79 kW-os (107 LE-s) csúcsteljesítményt értek el. A maximális forgatónyomaték továbbra is tekintélyes 131 Nm. A Honda üzemanyag-hatékony hibrid hajtásláncának CO2-kibocsátása 102 g/km-től indul, az Advance Sport felszereltségi szintnél 106 g/km az alapérték.

Mindemellett az automatikus váltót is optimalizálták, hogy még kifinomultabbá és könnyebben kezelhetővé váljon a modell, nem mellesleg szórakoztatóbb legyen vezetni. A Crosstar, az Elegance és az Advance kivitelnél egyaránt változtattak a gázreakciók jellegén, így dinamikusabbnak érződik az autó. Érdekesség, hogy az Advance Sport egyedi gázpedál karakterisztikát kapott, hogy nagyobb teljesítményt és jobb reakciójellemzőket biztosítanak a kivitelnek. Ráadásként a „váltások” időzítésén is módosítottak – ezentúl magasabb fordulaton, 6300 f./percnél „kapcsol feljebb” az automatika.

Hogy az autó minden részegysége tökéletes harmóniában álljon, az Advance Sport felfüggesztését is áthangolták. Az első rugók állandóját 8%-kal csökkentették, a hátsókét pedig 20%-kal fokozták, így a hátsó felfüggesztés feszesebbé vált, mint ez első. Ezzel mérsékleték hosszirányú erőket, tehát még precízebben és dinamikusabban vezethető a kocsi. Mindemellett új, feszesebb lengéscsillapítókat építettek be, így tovább nőtt a tapadás és az elérhető kanyarsebesség.

Vontatási kapacitás bevezetése

A felhasználók visszajelzéseire reagálva, a vontatási képesség követelménye is bekerül a kínálatba, ezáltal még sokoldalúbbá válik a Jazz e:HEV. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy akár 500 kg-os utánfutó is húzható a Jazzel, és kerékpárszállító rendszer is gond nélkül felszerelhető.

Átgondolt kialakítás és páratlan befogadóképesség

Az új Jazz belterének kialakításakor arra törekedtek a mérnökök, hogy megőrizhesse kategóriaelső helykínálatát, ami oly sikeressé tette a korábbi nemzedékeket. Az üzemanyagtartály például az első ülések alá került, ami egyedülálló megoldás a kategóriában ráadásul a Mágikus Ülésrendszer beépítését is lehetővé teszi. Ez utóbbi lehetővé teszi mind a síkba dönthető üléselrendezést, mind a hátsó sor ülőlapjainak moziszékszerű felhajtását attól függően, hogy milyen szállítási kapacitásra van szükségünk.

Az átfogó Honda Sensing a legmodernebb menetbiztonsági eszközöket foglalja magában

Az új Jazz megannyi jó tulajdonsága közül alighanem a legfontosabb a kimagasló, átfogó és fejlett menetbiztonság.

A modell új, szélesebb látószögű, nagyobb felbontású kamerát kapott, így jelentősen javult a jármű körüli tárgyak, élőlények észlelése, beleértve az útburkolati jelek nélküli szegélycsík felismerését is.

Ez már önmagában is jelentősen megkönnyíti a hétköznapi használatot, azonban a Honda szakemberei nem álltak meg itt – a többi aktív menetbiztonsági eszközt is továbbfejlesztették. A Torlódás Asszisztens (Traffic Jam Assist) immáron az alsó sebességtartományokban, 0 km/órától is használható, még kevésbé fárasztó tehát a forgalmi dugók leküzdése és még magasabb szintre lépett – a már így is meggyőző – ütközésvédelem.

A fejlett menetbiztonsági és vezetést segítő eszközök mellett roppant hasznos a tíztagú légzsákrendszer is, különösképpen, hogy az első sorban ülőket térdlégzsák és középső légzsák is óvja az ütközések során. A legújabb Jazz és Jazz Crosstar minden olyan menetbiztonsági és vezetést segítő eszközt megkap, ami hozzájárult a modell 2020-as, ötcsillagos Euro NCAP-minősítésének megszerzéséhez.

Az új Honda Jazz és Jazz Crosstar forgalmazása várhatóan 2023 első negyedévében kezdődik az európai piacon, míg Magyarországra tavasszal érkezik.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

C5 Aircross Hibrid 136: egy egyszerű és megfizethető, feltöltést nem igénylő, új elektromos változat

Az egyedülálló hibrid rendszer részei egy új generációs 136 lóerős (100 kW) PureTech benzinmotor, egy 21 kW-os villanymotorral felszerelt, duplakuplungos új ë-DCS6 sebességváltó és egy meghatározott vezetési szakaszokban automatikusan töltődő 48 voltos akkumulátor. Élvezetes vezetés alacsony kibocsátás és fogyasztás mellett: az új változat jó gyorsulási jellemzőivel és az elektromos üzem előnyeivel fokozza a vezetési élményt […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Ken Block felesége és lánya is rajthoz áll a Pikes Peak-en

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az idei Pikes Peak hegyi felfutón nekirugaszkodik a távnak Ken Block lánya is. Most viszont kiderült, hogy szintén ott lesz a tragikus hirtelenséggel elhunyt amerikai fenegyerek özvegye, aki ténylegesen az eredményre fog rámenni az egyik kategóriában. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a jövő hónapban megrendezésre kerülő Pikes Peak hegyi felfutón […]

Olvass tovább
Férfi szemmel Teszt Verdák

Toyota Hilux 2023 – Mese az elpusztíthatatlanról

Ha nem csak egy Hiluxra vágysz, hanem egy olyan strapabíró, elpusztíthatatlan férfias darabra, mint amit a tesztben láthatsz, akkor nincsen más dolgod, mint megnézned a kiegészítők listájában az Invincible csomagot. Sokkal több van benne, mint elsőre gondolnánk. Terepabroncs, extra díszítések, nagyobb védelem és grafika. Ez a grafika némelyeknek tetszik, némelyeknek nem, de ez nem is […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom