Ford E-Transit furgonokkal duplázza meg elektromos flottáját Budapesten a DHL

Új Ford E-Transit furgonokkal bővül tovább a DHL Express Magyarország Kft. nulla helyi károsanyag-kibocsátású járműflottája: a vállalat az eddigi 20-ról 39-re növeli Budapesten az elektromos futárautóinak számát, így a fővárost kiszolgáló járművek 70%-a már teljesen környezetbarát módon, helyi károsanyag-kibocsátás nélkül veszi fel és viszi házhoz az ügyfelek küldeményeit. Ráadásul az e-furgonok akkumulátorait megújuló forrásból származó árammal töltik fel a DHL Express saját telephelyén.

A flottabővítéssel a DHL Express vállalat újabb jelentős lépést tesz a globális klímacéljai irányába, amelyekben vállalta, hogy 2030-ig a szállítmányozásban és kézbesítésben használt járműveinek 60%-át elektromosra cseréli, a többi járművét pedig 30%-nál nagyobb arányban fenntartható üzemanyaggal üzemelteti világszerte, majd 2050-re eléri a teljesen karbonsemleges működést.

A mostani, jelentős budapesti zöldítés több mint 10%-kal csökkenti a DHL Express magyarországi CO2-kibocsátását. Emellett a vállalat az ország egész területén folytatja a kézbesítés és szállítmányozás dekarbonizálását: a cég által Magyarországon használt 170 furgon közül 43 már elektromosan üzemel.

A DHL Express 2021-ben megkezdte az elektromos autótöltő hálózat kiépítését is. Jelenleg a budapesti telephelyén 59 ilyen töltőállomással rendelkezik, ezekhez fenntartható forrásból származó zöldáramot vásárol, vidéki telephelyein pedig már elkezdte a napelemek telepítését is. A cég budapesti, Ferihegy 1-es terminálnál működő épületei 100%-ban megújuló energiával működnek.

„Minden termékünk és szolgáltatásunk esetében tudunk zöld alternatívát ajánlani, és ezzel nemcsak a saját karbonlábnyomunkat csökkentjük, hanem a velünk együttműködő ügyfeleknek is segítünk a közvetett módon – például a termékeik szállítása vagy elosztása során – keletkező kibocsátásukat mérsékelni. Erre növekvő igény van a fogyasztók részéről is, akik egyre inkább elvárják, hogy a küldeményeik karbonlábnyoma a lehető legkisebb legyen” – mondja Mészáros Ádám, a DHL Express magyarországi ügyvezető igazgatója.

A DHL Express a mostani zöld bővítéshez a Ford Közép és Kelet-Európa Kft-től választott ki Ford E-Transit™ furgonokat. Ezek teljes mértékben a DHL-futárok igényei alapján, a Ford gyárban egyedi felépítménnyel és belső kialakítással készültek. Például a sofőrfülke és a raktér a könnyebb és gyorsabb pakolás érdekében átjárható, továbbá a raktérben csúszásmentes polcrendszer van.

„Magyarországon a Ford Pro üzletág stabilan vezető pozíciót tölt be a haszongépjárművek piacán, ezen belül az elektromos áruszállítók szegmensében egyaránt. A Ford élen jár az elektrifikációban és a karbonmentesítésben; a fenntarthatóság részeként kiemelt hangsúlyt fektetünk a zökkenőmentes üzemeltetésre egyaránt. Az országos szervizhálózat mellett és Európa-szerte elérhető ’Blue Oval Charge Network’ töltőhálózatunk biztosítja az autók rendelkezésre állásának megnövelt idejét, ezáltal is elősegítve a mobilitást.

A DHL-lel való együttműködés ennek egy komplex és nemzetközi szinten is sikeres példája, hiszen a most munkába álló Ford E-Transit elektromos járműveket sikerült a legösszetettebb ügyféligényeket is kielégítő módon egyénre szabni, eközben fenntartható módon segíteni az üzleti hatékonyság növelését” – mondja Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.

A DHL és a Ford számára kiemelten fontos a járműbiztonság. Ennek jegyében a most átadott e-furgonokban beépített, 360 fokos kamera, továbbá fellépő és kapaszkodók támogatják a mindennapi hatékony és biztonságos munkavégzést, emellett különféle digitális megoldások biztosítanak kényelmes vezetési élményt a futárok számára. A járművek hatótávolsága egy töltéssel 240 kilométer, így lehetővé teszik a DHL számára a napi futárkörök lebonyolítását Budapesten és vonzáskörzetében.

A Ford Pro haszongépjármű üzletág elkötelezettsége, hogy Európa-szerte segítsen vásárlóinak kimagaslóan produktív elektromos flottákat működtetni, ennek fontos lépése magyarországi piacvezetőként, a csomagszállítás terén szintén piacvezető DHL Express Magyarország Kft-vel való együttműködés.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

A EUROPEAN HARLEY OWNERS GROUPTM RALLY 2025-BEN IS VISSZATÉR, MÉGHOZZÁ HORVÁTORSZÁGBA

A Harley-Davidson® örömmel jelenti be, hogy a European Harley Owners Group (H.O.G.) évente megrendezésre kerülő, hatalmas érdeklődéssel várt 31. Harley Owners Group (H.O.G.) Rally-nak 2025. június 12-15. között a horvátországi Medulin ad otthont. Az Európai H.O.G. Rally minden évben más-más helyszínre költözik, ezzel is erősítve a közösség nemzetköziségét. A rendezvény résztvevői -vagyis a Harley-Davidson egyedülálló […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Különleges plug-in hybrid hajtáslánccal is rendelhető a Peugeot 3008

Teljessé válik a Peugeot 3008-paletta: az eddigi tisztán elektromos és öntöltő hibrid változatok mellett mostantól rendelhető a tölthető hibrid is, amelyet nagy teljesítménye és hosszú elektromos hatótávja emel a kompakt kategória fölé. A Peugeot tovább folytatja a járművei elektrifikációja terén megkezdett munkát. Ezúttal a bemutatását követően azonnal sikeres Peugeot 3008 kínálata lett gazdagabb egy hálózatról […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Elektromos relaxáció – Toyota bZ4x Executive AWD teszt

A Toyota első elektromos autója érdekes, de Japánban divatos kód nevet kapott. Ez autó az első a világon, ami a bZ családból érkezett, és 2026-ig még további 15 elektromos Toyota fog hasonló kinézettel és névvel bemutatkozni. A név teljes feloldása a következő: a bZ a Beyond Zero-t, az az nullán túlit jelenti, a 4-es a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom