Frontera lesz az új elektromos Opel SUV neve

Rüsselsheim. Az Opel bejelentette, hogy 2024-ben visszatér a Frontera márkanév, mégpedig egy teljesen új SUV-modellen. Az új Frontera, amelyet még idén bemutatnak, egy izgalmas autó lesz, okos funkcionális jellemzőkkel. Emellett az Opel merész és letisztult dizájnfilozófiájának új, robusztus értelmezését mutatja majd be, és a német márka első szériaautója lesz, amely az új Opel “Blitz” emblémát viseli. Az új Frontera a kezdetektől fogva akkumulátoros-elektromos járműként is elérhető lesz.

Az új Opel Frontera nagy térkínálattal és sokoldalúsággal érkezik majd, így az aktív életmódot folytató vásárlók és a családok számára egyaránt érdekes lesz. Az új jövevény emellett folytatja majd az Opel régi hagyományát, miszerint vonzó áron kínál megfizethető mobilitást a vásárlók széles körének.

Az új Frontera akkumulátoros-elektromos változatának érkezése, valamint a Grandland következő generációjának szintén erre az évre tervezett teljesen elektromos változatának bevezetése fontos mérföldkövet jelent a rüsselsheimi márka elektromos márkává válásában. Az Opel ezután minden modelljénél legalább egy akkumulátoros-elektromos változatot kínál majd.

Az teljesen elektromos Opel-modellek választékában megtalálható a Rocks Electric, a Corsa Electric, a Mokka Electric, az Astra és az Astra Sports Tourer Electric illetve az új Combo és a Zafira teljesen elektromos változata. Emellett a teljes megújult Opel haszongépjármű paletta akkumulátoros-elektromos változatai is elérhetőek: az új Combo Electric, az új Vivaro Electric és az új Movano Electric.

Az Opel az elkövetkező hetekben mutatja be az első képeket az új Fronteráról, és ad részletesebb információkat az új jövevényről.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motor

Világritkaságok a Motorkiállítás 2025 – Márkák hétvégéje a Millenárison

Honda NR 750 – 300db készült belőle 1992-ben, egy különleges ovális alakú dugattyú megoldással, ezt a megoldást azóta sem használta egyetlen gyártó sem! A kiállításon megtekinthető motor még a 300 legyártott darabból is kiemelkedik, mert soha nem volt használva. 0km-es, ami rendkívül ritka, ilyenből csupán 1-2 db van a világon. Rendkívül értékessé teszi, hogy még […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Elkészült az UNIX-AMTS 2025 nyereményautója!

Idén tavasszal is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt autó kerül kisorsolásra a látogatók között az UNIX-AMTS zárónapján. A sokéves tradíció és a játék feltételei változatlanok, a fődíj pedig a show történetének eddigi legfiatalabb, legerősebb és legértékesebb nyereményautója! A nemzetközi UNIX – Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) szervezői ezúttal sem tértek el a hagyományoktól. […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Az iszákos nindzsa – Nissan Qashqai 1.33 DIG-T Mild Hybrid 158HP X-TRONIC Tekna Plus teszt

Repül az idő… Tavalyelőtt teszteltük a harmadik generációs Nissan Qashqai benzines és hibrid változatát, 2024 második felében pedig befutott a facelift. Az E-Power hibridhajtással szerelt Qashqai tesztjét már olvashattátok itt a Motor&Verdán, az 1.33-as benzinest pedig nekem dobta a gép. A Nissan egyfelől erős évet zárt itt Magyarországon, volt idő mikor top 3-as márka volt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom