Győzelem a kamionversenyzés szentélyében

Németországban, a Nürburgringen folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert arra készült, hogy hazai környezetben is legyőzi a német versenyzőket. Az EB listavezetője eddig minden alkalommal a leggyorsabb volt az időmérő edzésen, és ez a sorozat most sem szakadt meg, így az első rajtkockából indulhatott az első futamon. Kiss Norbert 0.9 másodperccel előzte meg Lackot egy olyan pályán, ahol a riválisok tesztelnek!

A verseny során a rajt remekül sikerült Norbinak, visszaverte Adam Lacko támadását, és ettől kezdve biztosan őrizte is az első helyet a leintésig. Mögötte viszont hatalmas csata alakult ki a dobogós helyekért Adam Lacko, Sascha Lenz és Jochen Hahn között. Lenz végül egy kanyarban kicsúszott, így kiesett, Norbi mögött pedig Lacko és Hahn futott be.

– Jó volt a futam, az időmérős tempóelőnyünk a versenyre is megmaradt. Nem is kellett kihasználom mindezt, mert a rajt után korán megléptem, és leszakadtak a többiek. A bajnokságban egyik legnagyobb riválisom, Sascha Lenz nem szerzett pontot, így sikerült növelni összetettben is az előnyt. Nagyon büszke lehet magára a Révész Racing csapata, hogy az ellenfelek hazai környezetében is így tudunk menni, egy remek autót kapok tőlük, köszönöm szépen – mondta Kiss Norbert a verseny után.

A fordított rajtrácsos verseny során a 8. pozícióból startolhatott a HUMDA által is támogatott magyar pilóta, de két kanyar után már két helyet javított. Lacko haladt előtte, miközben Lenz hátulról próbált felzárkózni. A 4. körben Lacko mellett a belső íven elment Kiss Norbert, de miközben az előtte haladó Jochen Hahn megelőzésére koncentrált, hátrafelé is kellett figyelnie, mert a cseh pilóta próbálta visszavenni az 5. helyet. Az élen Lukas Hahn haladt Albacete és Halm előtt, de az első hat meglépett a mezőnytől. Az utolsó előtti körben egy szép manőverrel Norbi feljött a negyedik helyre, és itt intette le a kockás zászló. Az élen nem történt változás, Lukas Hahn nyerte a versenyt Antonio Albacete és Steffi Halm előtt.

Vasárnap újabb két verseny következik Németországban. A futamok az ETRC Youtube csatornáján élőben nézhetők.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Hyundai INSTER bekerült a 2025-ös Világ Év Autója szavazás hármas döntőjébe

• Következetes elismerés: A Hyundai Motor sorban negyedik évben részesül abban a megtisztelő elismerésben, hogy a Világ Év Autója zsűrije a legjobb három közé válogatja be egy gyártmányát – ezúttal az INSTER-t • Az INSTER tripla dicsősége: Az elektromos városi kisautó (A-BEV) a Világ év autója, a Világ év elektromos járműve, valamint a Világ év […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Erősebb, takarékosabb, nem véletlenül prémium – Lexus UX 300h teszt

Bemutató 2018-ban mutatta be a Lexus a prémium kompakt SUV kategóriában tartozó UX-et, aminek a dizájnja igazi üstökösnek számított akkoriban. 2022-ben az UX kapott egy visszafogott ráncfelvarrást, közben a kínálat gazdagodott egy 100%-ban elektromos változattal, a lényegi változás pedig 2024-ben érkezett, amikor megkapta az ötödik generációs hibrid hajtást. Kicsit megváltozott külső, modernebb belső, fejlett vezetést […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

evolvAD: A Nissan által támogatott kutatási projekt elősegíti az Egyesült Királyság felkészülését az autonóm vezetésre

• Az Egyesült Királyság kormánya által finanszírozott konzorcium projekt továbbfejleszti az autonóm vezetési technológiát és támogatja az ellátási lánc felkészültségét • 100%-ban elektromos Nissan LEAF járművek, élvonalbeli autonóm vezetési technológiával felszerelve, összetett városi lakóövezeti és vidéki utakon tesztelve • Az evolvAD a Nissan által támogatott sikeres kutatási projektekre, a HumanDrive-ra és a ServCity-re épül, biztosítva […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom