Három motoros vesztette életét az idei Man TT-n

Javában zajlik az idei Man TT, és sajnos már az első napokban három tragikus baleset történt a szigeten. A csupán 29 éves, korábbi MGP Lightweight-győztes Mark Purslow és a szombaton elhunyt oldalkocsis versenyző, Olivier Lavorel után tegnap a Supersport géposztályban induló Davy Morgan szenvedett halálos balesetet.

Olivier Lavorelnek ez volt az első TT-je, egyébként bátyját, Sebastien-t követte, aki már többször is részt vett a Man szigeti versenyen, társa, César Chanal is rutinos TT-menőnek számít.

Az Írországban született, 52 éves Morgan igazán tapasztalt pilótának számított, hiszen közel ötven alkalommal ért célba és az utóbbi húsz évben összesen nyolcvan futamon indult. Nyugodjék békében!

Kapcsolódó cikkek

Motor Motorsport

Kecskés Bence sporttörténeti mérföldkőhöz ért a magyar gyorsasági motorozásban

Az NTR Team fiatal tehetsége október elején szabadkártyával indul a FIM JuniorGP világbajnokság aragoni fordulójának Európa bajnoki betétfutamán. Kecskés Gábor Bence egészen fiatalon, 6 éves korában ült először motorra, 9 éves kora óta pedig versenyszerűen űzi a sportágat. A Magyar Gyorsasági Utánpótlás Bajnokság kihívásai után egy méltán híres Olasz alakulatnál, az RXP szárnyai alatt, közösen […]

Olvass tovább
GP versenyzőktől, versenyzőkről (hírek és nyilatkozatok) Moto GP Motor

Dall’Igna: Marquez elhagyja a Hondát a Ducatiért

Már egy ideje szó van róla a MotoGP paddockjában, hogy Marc Marquez otthagyja a Hondát, és a mezőny egyik legjobb motorjára pályázik: a Ducatira. A kiadó helyek közül nem sok van, a gyári Ducatikat Francesco Bagnaia és Enea Bastinaini, a VR46-os motorokat Luca Marini és Marco Bezzecchi (bár itt igencsak furcsa lenne látni Marquezt), a […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motor

Martin nyerte az esős káoszt

A rajt előtt pár perccel eleredt az eső. Még slickeken indultak a versenyzők, de rögtön jött a zászló, hogy mehet a motorcsere az esős gumis motorokra. Az első kör gyakorlatilag tojáshéjakon telt el a versenyzőknek, és ötüket kivéve mindenki bejött a bokszba morocserére. A 3 Yamaha, Bradl és Pirro maradtak kinn slickeken. Jorge Martin vezetett […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom