A modernitás ötvözve a retróval – ez volt a recept, amely alapján a Honda mérnökei megalkották a CMX500-at, hétköznapibb nevén a Rebelt. Az egyszerűségre törekedtek a tervezés során: minimalista design, felhasználó- és pénztárcabarát megoldások jellemzik ezt a cirkálót. 2017 óta találkozhatunk ezzel a típussal az utakon, de 2020-ban és idén is történtek rajta fejlesztések.
Minek is nevezzelek?
Sokáig gondolkodtam, hogy milyen kategóriába lehetne ezt az ötszázast sorolni. A Honda cruiser-ként, azaz cirkálóként jelöli meg. Ezen motorok egyik fő jellemzője a kényelem: egyenes háttal, előretolt lábakkal ülhetünk az alacsonyan elhelyezkedő ülésben, és kezünk is komfortos, nyújtott pozíciót vehet fel a magasabban fekvő kormányon. Ránézve a Rebelre azonban akár bobbernek is nevezhetnénk. Ez a stílus a második világháború után alakult ki, célja az volt, hogy minél több fölösleges elemtől, idomtól megszabaduljunk – sárvédők, utasülés és társai. A Rebel esetében is adott rá a lehetőség, a hátsó ülést például másodpercek alatt eltávolíthatjuk. A Honda mérnökei tudatosan helyezték előtérbe azt, hogy a módosítások egyszerűen megvalósíthatók legyenek, sőt, versenyt is hirdettek ezen egyedien átalakított kétkerekűeknek. A motorra pillantva lelki szemeink előtt már látjuk is, hogy milyen szép custom bobbert lehetne építeni belőle… bár hazánkban a műszaki vizsgák szigora miatt nem sok ilyennel találkozhatunk.
A vezetési élmény
Kétkedve fogadtam a kis lázadót, azonban napról napra egyre jobban megszerettem, már-már elválaszthatatlanok lettünk. Hogy mi is ennek az oka? Kétséget kizáróan maga az utazás, a vezetési élmény, melyet a Rebel nyújt.
A motor hangja volt az első dolog, ami megfogott. Hihetetlen, de igaz: egy EURO5-ös motornak, gyári kipufogóval is lehet olyan hangja, amit nem lehet megunni. A kipufogóból áradó csoda hang visszarepít a múltba, illetve át a chopperek világába – azt a hangot pedig mindenki, még a sportmotorok rajongói is megirigyelhetik. Már alapjáraton is szépen duruzsol, e mellett a váltásoknál szorgalmasan vissza is durrog. Ha bizonyítékra is kíváncsiak vagytok, hallgassátok meg Ti is a hangját ebben a videóban!
A motor lelke egyébként ugyanaz, mint a CB500F-é: soros kéthengeres motor, mely maximális teljesítménye 34 kW (így A2-es jogosítvány birtokában is vezethető). Karaktere más lett ugyan egy kisebb átprogramozásnak köszönhetően. A hangsúly így a magasabb fordulatszámról átkerült arra, hogy az alsó tartományban is (jó cruiserhez méltóan) nyomatékos legyen a motor. Az alsó negyedben is szépen, egyenletesen jár a motorja, így városi tempónál simán ötödik, hatodik fokozatban is cirkálhatunk vele.
Igaz e mellett róla minden, amit a CB500F-ről szóló cikkemben is leírtam: iszonyú kezes, és könnyedén irányítható a kétkerekű. A váltás könnyed, akár kuplunggal, vagy akár fölfelé a nélkül, illetve a kuplungkar behúzása szintén nagyon könnyű, köszönhetően a Honda fejlesztésének, mely hatására 30%-kal kevesebb energiára van szükségünk a tengelykapcsoló működtetéséhez. Bővebben a technikai jellemzőkről itt olvashattok.
Akármilyen magasak is legyünk, a földtől 690 mm-re levő ülésnek köszönhetően biztos, hogy teli talppal le fog érni a lábunk. Szerencsére azonban átlag körüli testmagassággal (175-178 cm) sem kell feszélyezve éreznünk magunkat a nyeregben, sőt kifejezetten kényelmesen utazhatunk. Egyenes háttal, nyújtott karokkal tudunk ülni a nagyjából puhának nevezhető, de bőven elég nagy ülésen. Kiegészítőként választhatjuk a varrott vezetőülést, mely iszonyú jól mutat a motoron. Szintén dönthetünk a mellett, hogy design-os, a Rebelhez illő oldaltáskákkal kérjük új motorunkat – így már jóval alkalmasabbá válik hosszabb túrákhoz is.
Fogyasztása vegyes felhasználás mellett is csak alulról súrolja a 3.5 litert, ami igazán boldogító jelenlegi világunkban. Az alacsony benzinköltség – mely talán annak is köszönhető, hogy nincs szükség “túlpörgetni” a motort – a vezetési élményre nincs kihatással.
A Rebelt vezetni ténylegesen élvezet! Utasként azonban nem sokáig bírtam… az üléspozícióval még nem is lenne baj, hiszen nem az a sportmotoros görnyedős, de annyira intenzíven rázott hátul ülve a motor, hogy hamar meg is fájdult a fejem a remek magyar utaknak és a kátyúknak köszönhetően. Ráadásul ki sem láttam előre a vezető feje fölött – holott egymagasak vagyunk -, így végképp elvesztette az élvezeti faktort az utaskodás.
Álljunk meg egy szóra
Mint tudjuk, semmi sem tökéletes. Egy olyan dolgot találtam ennél a motornál, amit hiányosságként fel lehet róni. Ez pedig nem más, mint a fék: mindössze egy első féktárcsával szerelték a Rebelt. Új motortól őszintén, icipicit nagyobb fékhatást vártam. Senki se értse félre, nem rossz ez így sem, természetesen ABS-t is kapunk, viszont összehasonlítva a CB500F-fel, mely már dupla tárcsát kapott az idei évtől kezdve, jócskán érezhető volt a különbség. Biztosan megvan rá a magyarázat a Honda részéről, spórolás, design vagy bármi egyéb. Ennél már csak az az érdekesebb, hogy az 1100-es Rebel sem kapott két első tárcsát…
Technológia
Az 500-as Rebel listaára 2 429 000 Ft, és három változatban kapható: matt fémes szürke, matt fémes farmerkék illetve katonai zöld színekben. Összehasonlítva a piacon szereplő új motorok áraival, egyáltalán nem mondhatjuk drágának a Rebelt (ráadásul a használt motorok piacán is irtózatos áremelkedést tapasztalhatunk). Ehhez az árhoz hozzájárul az, hogy a kütyükön sokat spóróltak – amivel nincsen is semmi baj! Minimalista kijelzőt kapott a Rebel, mely a fordulatszámtól eltekintve mindenről tájékoztat minket. Ez úgysem a leglényegesebb információ egy ilyen cruiser esetében, hiszen úgyis megkapjuk a nyomatékot már alacsonyabb fordulaton. Hang alapján amúgy is érzékeljük, hogy mikor van itt az ideje a feljebb kapcsolásnak. Mivel a kijelzője nem LCD, így napsütésben gyakran előfordult, hogy a sárga sisakom tükörképét erősebben láttam, mint az adatokat, de egy kis koncentráció után azért ilyenkor is olvasható volt. Retro körlámpája már viszont LED-es, így szuperül látszunk és látunk is vele. Az indexek halvány sárgán világítanak, helyzetjelzőként funkcionálnak kikapcsolt állapotban, mely elősegíti azt, hogy a figyelmetlenebb autósok is biztosan észrevegyenek minket. Külön kuriózum az oldalt elhelyezett gyújtáskapcsoló. A kormányzárat viszont ne ugyanott keressük, hiszen az a jobb oldali teleszkópszárnál kapott helyet.
Konklúzió
Első ránézésre lehet nem vesszük komolyan a Rebel-t. Felmerülhet szintén a kérdés, hogy mire is jó ez a motor – nem hosszú túrákra tervezték, nem a legerősebb, nem a leggyorsabb… viszont a tekintetet magára vonzza, és egy olyan életérzés társul hozzá, ami nehezen leírható. Még egy olyan ember számára is imádnivaló a CMX500, akit eddig sosem vonzott a “chopperes” világ. Lehetünk akár kezdő motorosok, nők – férfiak, alacsonyak – magasak, fiatalok – idősek… ez a motor passzolni fog hozzánk, és meg fogjuk találni benne a szépséget. Ha tehetném, én biztosan vennék egyet, már csak azért is, hogy egy belvárosi kávézó teraszára kiülve a cappuccino-m társaságában büszkén legeltessem a szemem ezen a kis lázadón.
Ági