Íme a Renault Espace legújabb generációja

Megérkezett a Renault Espace hatodik generációja, mely most már messze nem a családi egyterű kategóriát képviseli, hanem bizony ízig-vérig SUV modell lett. Az Austral formai megoldásai és technikai alapjai köszönnek vissza az újdonságon.

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a Renault nem engedi el az Espace modell kezét a jövőben sem. Persze, sok minden változott az egykoron családi egyterűként futó járgány életében, például az is, hogy a most bemutatkozott hatodik generáció már kő keményen az SUV kategóriát képviseli.

Nem is akárhogyan, hanem lényegében arról van szó, hogy a már ismert Austral modell nyújtott változataként dobták piacra a járgányt a franciák. Azonosak a technikai alapok, dizájn tekintetében pedig gyakorlatilag egy az egyben emelték át az orrészt a franciák.

Ami különbözik, az a hosszabb kasztni, mely még így is kisebb, mint az Espace előző generációja. Egészen pontosan 4722 mm-es hosszról beszélhetünk a jelenlegi felvonásnál, ami egészen pontosan 135 mm-el kevesebb, mint amit eddig tudott az autó.

Ez persze nem jelenti azt, hogy kényelmetlenebb lenne a beltér. A gyáriak ugyanis kimondottan bőséges helykínálattal ruházták fel az új Espace generációt is, még hétszemélyes felállásban is kérhető az autó, bár ekkor már utasokkal telítve igencsak korlátozott az alapból 477-677 literes (a második üléssor helyzetétől függően) csomagtér.

A belső elrendezésben sincs semmi újdonság, ha már valaki látta az Austral modellt. A műszerfal képét ugyan úgy a méretes digitális műszeregység és a mellé helyezett infotainment kijelző határozza meg. A könyöklő előtt találhatjuk a vezeték nélküli telefontöltőt, mely több helyzetben rögzíthető, alatta pedig pohártartót és plusz tárolórekeszt helyeztek el a Renault tervezői.

Hajtásláncok tekintetében nincs túlbonyolítva az új Espace egyelőre, azaz egyetlen motorizáltsággal kérhetik csak a vásárlók. Ez pedig nem más, mint az 1,2 literes háromhengeres benzines motorra épülő és egy elektromos erőforrást is tartalmazó öntöltős hibrid rendszer, mely 200 lóerőnyi összteljesítménnyel rendelkezik, amivel az autó 8,8 másodperc alatt teljesíti a 100-as sprintet, a végsebessége pedig 175 km/órára tehető.

Ezzel a megoldással WLTP szabvány szerint mérve 4,4 literes átlag fogyasztás érhető el, de természetesen ez nagyban múlik azon, hogy a sofőr milyen mértékű akkumulátor töltöttséggel vág neki az utazásnak. Az új Espace értékesítése már áprilisban elkezdődik, árlistával viszont eddig még nem szolgált a Renault.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Huszonötezer eurós támogatásban részesült egy debreceni alapítvány a BMW Group Gyár Debrecen közreműködésével

Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója a Karl Monz Alapítvány nevében 25 000 eurós támogatási hozzájárulást adott át a debreceni Gyermekklinikán a Nők a Rákos, Fogyatékos és Krónikus Beteg Gyermekekért Alapítvány részére. A BMW Group Gyár Debrecen kiemelt figyelmet fordít az alkalmazottak egészségének megvédésére és megőrzésére, emellett több, a helyi lakosságot érintő szociális […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán

Az új Toyota Prius a Japán Év Autója

Az október 26. és november 5. között, Tokióban megrendezett Japán mobilitási kiállítás adott otthont a Japán Év Autója (Japan Car of the Year, JCOTY) idei díjátadójának. Az 1980-ban alapított JCOTY-díjak sorsáról egy autós szakújságírókból álló, hatvanfős zsűri dönt. A szigetország harminckilenc meghatározó autóipari, illetve életmód-kiadványait képviselő szakemberek tíz döntős modell közül választják ki az Év […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Louvre múzeum főtámogatóként ismeri el a DS Automobiles-t

A DS Automobiles 2015 óta a Louvre Múzeum támogatója, és a “Főtámogatók” exkluzív csoportjába került. A “DS Automobiles” név mostantól kőbe vésve áll a tekintélyes Louvre piramisa alatt. A DS Automobiles a kezdetektől együttműködik a Louvre Múzeummal, és elkötelezett a kultúra népszerűsítése mellett. A DS Automobiles megalapítása óta számos bemutatót tartott a Louvre Múzeumban és […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom