Kawasaki Ninja 400 Teszt – Sportmotor kezdőknek?!

2018-ban jelent meg a Kawasaki 400-as szériája, amit két típusra bontottak: a Z400-ra és a Ninja 400-ra. Ezeket a motorokat főleg kezdőknek szánták, de nagyon gyorsan rájöttek, hogy ennél sokkal szélesebb réteget tudnak vele kiszolgálni. Ennek ellenére, nálunk sajnos nem tartott túl sokáig a forgalmazása.

A Kawasaki Ninja 400-ba kéthengeres, 44 lóerős motor került, ami mellé 170 kg társult (menetkész súly). A kicsi súlynak és a két hengernek köszönhetően a motor hiheteltlenül könnyen kezelhető. A 2-6 ford/perc között elérhető 3 Nm, pedig bőven elég egy jó motorozáshoz. Valamivel több, mint 17000 km tapasztalat után bátran kijelenthetem, hogy az egyik legélvezetesebb motor a kategóriájában és a sokak által “kínai motorként” emlegetett kicsi Ninjának megbízhatósági problémája sem volt.

Annak ellenére, hogy elöl egy darab féktárcsát találunk, nagyon pontos és határozott féktávokat lehet venni vele. Az ABS már alap ezeken a modelleken, a tapasztalatom alapján jól működik és feleselegsen nem avatkozott be egyszer sem. A kuplung kezelése gyerekjáték lehet bárki számára, egy ujjal is simán lehet működtetni. Ez a kezdő motorosoknak vagy gyengébb fizikumúaknak nagy előny.

Pozitívumok

A motor legnagyobb erőssége mégsem ez, hanem a kanyarodás. A kis súlyának (és valószínűleg a keskeny hátsó guminak) köszönhetően, nagyon élvezetesen lehet vele csapatni. Egy kanyargósabb szakaszon, simán le lehet kergetni a 600-as szupersportokat. Nyilván az egyenes részeken már meglógnak a “nagyok”, de végsebességben alattam (172 cm és 63 kg) ez a motor nagyon simán elérte a 195km/h-át. És utazóban a 160km/h sem okozott problémát neki, ami egy A2-eshez képest egyáltalán nem lassú. Ezeket a tapasztalokat, természetesen németországi sebességkorlátozások nélküli autópályákon szereztem.

Annak ellenére, hogy főleg fiataloknak szánta a gyártó ezt a motort, nagyon sok 400-ast látni az utakon. Pozitív csalódás, hogy nem csak fiatalok vezetik. A fentebb említettek miatt pedig ez nem is meglepő, hiszen kinézetben és teljesítmenyben is többet mutat és tud ez a motor, mint amit pusztán az adatok alapján kiolvasna belőle valaki.

Az árnyas oldal

Nálam a fogyasztás volt az egyetlen negatívum. Ez leginkább a társaságban való motorozásban zavart, hiszen nem a legjobb érzés, ha mindig egy ember miatt kell megállni tankolni. Ez a németországi túrákon jött ki leginkább, mert átlagos közlekedésben, nagyon keveset fogyaszt (liter/100 km, németben, x km/órás tempónál, liter/100 km).

Azt gondolom, hogy a jövőben ez a motor még nagyon sikeres lesz a használt piacon, és ha valaki a sportmotorok szerelmese, akkor kezdőként ebben megtalálhat mindent, ami az élvezetes motorozáshoz kell.

Írta és fényképezte: Hencze Erik

Kapcsolódó cikkek

GP összefoglalók Moto GP Motor

MotoGP Brit Nagydíj, összefoglaló

Brit Nagydíj, Silverstone – Trackhouse-történelem, Martín duplázott, Fernández pedig vasárnap mindent vitt A 2026-os MotoGP-szezon a nyári szünet után Silverstone-ban folytatódott, ahol már az első edzésnapon világossá vált, hogy az Aprilia ismét nagyon komolyan gondolja a bajnoki harcot. A brit pálya gyors, lendületes karaktere ezúttal is kedvezett a noalei motoroknak, a hétvége végére pedig az […]

Olvass tovább
Motor Teszt

BMW F 450 GS (2026) teszt – A legkisebb testvér, ami tényleg GS

A GS névnek óriási súlya van a motoros világban. Ha valaki meghallja ezt a két betűt, szinte azonnal megjelenik előtte egy hatalmas túraenduró alumínium dobozokkal és azzal az érzéssel, hogy nincs olyan út, amin ne lehetne továbbmenni. A BMW GS modelljei évtizedek óta etalonnak számítanak a túraendurók kategóriájában. Éppen ezért voltam kíváncsi arra, hogy mit […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág Utcán

Friss színek, változatlan karakterek – Megújult fényezéseket kap a Honda X-ADV, a Forza 750 és az NC750X a 2027-es modellévre

Új színváltozatok frissítik a Honda prémium nagyrobogóinak megjelenését a 2027-es modellévre A népszerű, könnyen kezelhető mindenes, az NC750X, kínálata is új színekkel bővül A Honda három legnépszerűbb középkategóriás modelljei friss megjelenéssel érkeznek jövőre a márkakereskedésekbe mivel az X-ADV és a Forza 750 maxirobogók, valamint az NC750X új színváltozatokkal bővülnek. Az új fényezések alatt mindhárom modell […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom