Kék villanás: a világ legkülönlegesebb Lexus LFA-ja alig futott, és egy vagyont ér

Egy Lexus LFA már önmagában legendás ritkaság, de ez a különleges példány az ötszáz darabos szériából is kilóg. Külső-belső kék színvilágával, alig 4.800 kilométeres futásteljesítményével és egyedülálló specifikációjával ez az autó valódi gyűjtői kincs. Nem csoda, hogy az RM Sotheby’s aukcióján is komoly figyelmet kapott.

Amikor a Lexus bejelentette az LFA-t, sokan felkapták a fejüket – hiszen a japán prémiummárka addig főként csendes luxuslimuzinjairól volt ismert, nem vérbeli szupersportautókról. A fejlesztés éveken át zajlott, a projekt célja pedig világos volt: megmutatni, hogy a Lexus képes tökéletesre csiszolni egy olyan gépet is, amelynek minden részlete a vezetési élményt szolgálja. A végeredmény egy kézzel, sebészi pontossággal megépített konstrukció lett. Ennek ellenére az LFA piaci fogadtatása kezdetben langyos volt: a közel 400 ezer dolláros árcédula és a visszafogott marketing miatt a modellek nehezen fogytak. Olyannyira, hogy volt olyan kereskedő, aki végül maga vásárolta meg az el nem adott LFA-ját, hogy ne járjon le a forgalomba helyezés határideje.

Aki azonban vezette az LFA-t, érezte, hogy valami különlegesben van része – különösen az autó szívét-lelkét jelentő motor sikerült csodálatosra. A lapos géptető alá és az első tengely mögé 4,8 literes, V10-es szívómotor került, amelyet a Yamaha mérnökei segítettek tökéletesre hangolni. A motor nemcsak 552 lóerős teljesítménye miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert úgy pörög fel 9.000-ig, mintha versenymotor lenne. A hangja pedig messze kiemeli a mezőnyből: a mechanikus szimfónia igazi mestermű – nem véletlen, hogy a Yamaha hangszergyártó részlege is közreműködött a hangolásban. A fordulatszám pedig olyan gyorsan ugrál, hogy analóg fordulatszámmérő nem is tudta lekövetni, ezért a LFA digitális műszert kapott.

Ebbe a különleges világba illeszkedik bele az az egyedi példány, amely a napokban került kalapács alá az RM Sotheby’s aukcióján. Az autó külső fényezése Pearl Blue (gyöngyházkék), amely önmagában sem gyakori – de a valódi ritkaságot a belső tér adja. Ez az egyetlen olyan LFA az amerikai piacon, amelyet kék Alcantara belsővel rendelt meg az első tulajdonosa. A kék kormány, padlószőnyegek és ülések elsőre merész választásnak tűnnek, de az összhatás elegáns és harmonikus. Még a bronzszínű dekorelemek is jól állnak az LFA-nak.

Az autó különlegességét növeli, hogy mindössze egyetlen család birtokolta újkora óta, és az elmúlt több mint egy évtized alatt alig 3.000 mérföldet (4.800 km-t) futott. Nem állt tehát teljesen érintetlenül, de messze nem használták ki a potenciálját. A mostani eladás során az ár nem volt nyilvános, de a piacon jelenleg 900 ezer dollár körüli összegeken cserélnek gazdát az alacsony futásteljesítményű LFA-k – ami rendkívül szép hozam a valaha 375 ezer dolláros indulóárhoz képest.

A használt LFA-k árának emelkedése az utóbbi évek egyik legérdekesebb szupersportautós jelensége. Noha kezdetben nehezen találtak gazdára, mára az 500 darabos széria minden példánya felértékelődött – különösen az ötvendarabos Nürburgring Package változatok, amelyek 10 lóerővel erősebbek (562 LE), valamint nagyobb első kötényt, fix hátsó szárnyat, sportosabb felfüggesztést és exkluzív külső kiegészítőket kaptak. Az összes LFA a Toyota-városban található Motomachi üzemben készült, természetesen kézzel és kivételes gondossággal.

És hogy miért most jöhet el az LFA-gyűjtés ideje? Mert LFA-ból nem készül több, így a létező példányok ára csak emelkedhet. A Toyota épp a napokban futtatta meg a GT3-ast, azaz új kétajtós sportkupéjának koncepcióját a Goodwood Festival of Speeden. A versenyváltozat a WEC-sorozatban indul majd, s ha lesz belőle Lexus-emblémás verzió, akkor az valószínűleg az LFA szellemi és műszaki utódja lesz LFR néven.

Fotók: carbuzz.com

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Új GT California Special limitált kiadással bővül a frissített Ford Mustang Mach-E kínálata

A Mustang Mach-E Premium Extended Range modelljei megnövelt hatótávolságot kapnak, a Clear Exit Assist (Ajtónyitásra figyelmeztető rendszer) az alapfelszereltség részévé válik, és két látványos új szín jelenik meg a teljes választékban. A Ford új Mustang Mach-E GT California Special modelljét az 1968-as Ford Mustang California Special ihlette; az új modell már elérhető Európa-szerte. A GT […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Új mércét állít a sokoldalú mobilitásban: a TIGGO7 HEV tovább örökíti bajnoki génjeit.

A globális autóipar a zöld és hatékony átalakulásának közepette a Chery Automobile hivatalosan is bemutatta a TIGGO7 HEV (öntöltő hibrid) modellt. Ez a globális stratégiai modell a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül, és erős bajnoki génjeinek köszönhetően a piaci versenyt az egyszerű fogyasztási adatok összehasonlításáról egy átfogó értékalapú dimenzióba emeli, amely magába foglalja a teljesítményt, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A modellcsalád egyedülálló tagja: a turbós, sportos karakterű LEXUS RX 500h

• Az RX 500h egy kivételes hibrid a Lexus modellpalettáján • 371 lóerős teljesítményt, DIRECT4 összkerékhajtást, hatfokozatú sebességváltót és 2,4 literes turbómotort kínál • Hátsókerék-kormányzás, megerősített fékek és adaptív AVS futómű is a felszereltség része • Sportos stíluselemek és egyedülálló belső kárpitok teszik még egyedibbé A Lexus több mint 20 éves tapasztalatát a prémium kategóriás […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom