Kiss Norbert: Négy versenyből három győzelem Szlovákiában

A Slovakia Ringen vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB sorozat harmadik helyszínén. A Révész Racing magyar pilótája, Kiss Norbert a szombati győzelem és második hely után vasárnap is dominált.

Az időmérő edzés során ismét a leggyorsabb volt – idén már hatodszor – így az első rajthelyről startolhatott. Az első futamon ezúttal is Sascha Lenz indulhatott a magyar pilóta mellől, és a rajt most is óriási csatát hozott, de Norbi tartotta pozícióját, és megőrizte vezető helyét az első kör végére. Ettől kezdve meglépett a többiektől és magabiztosan nyerte a versenyt Lenz és Hahn előtt.

„Kontrolláltam végig a rajtot, és tudtam, hogy három jobb kanyar következik, ahol én leszek jobb pozícióban. Az autó most is remekül működött, köszönöm a csapatnak a munkát. A bajnokság szempontjából nagyon fontos volt a siker” – értékelt a verseny után Kiss Norbert.

A fordított rajtrácsos verseny során a nyolcadik helyről indulhatott a HUMDA által is támogatott magyar pilóta. Az élen Halm, Bereton és Lacko csatázott, ütközés után előbbi nem is tudta folytatni. A harcot kihasználva Kursim került az élre, és próbált meglépni, de Kiss Norbert és Sascha Lenz utolérte, és Norbi végül mindkettejüket megelőzve átvette a vezetést, és megnyerte ezt a futamot is Lenz és Kursim előtt.

„Az első körben többen is összeakadtak előttünk, így kellett némi szerencse is ahhoz, hogy előre kerüljünk. Hahnnak a szélvédője is betört, így keveset láthatott, elrontott egy féktávot is, és Lenz is hibázott, így mellette is elmentem. Nem számítottam arra, hogy a fordított rajtrácsos versenyt is megnyerhetem, de nagyon boldog vagyok. Ehhez egy remek autó is kellett, a Révész Racing a legjobb csapat” – mondta Kiss Norbert.

A magyar versenyző a hétvégén négy futamból hármat nyert meg, egyszer pedig második lett. Összetettben tovább növelte előnyét az Európa-bajnokságon.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Új fejezet kezdődik: A Mazda bemutatja a vadonatúj CX-5-öt Európában

Továbbfejlesztett CX-5 formavilág, még sokoldalúbb és kényelmesebb kialakítással, hogy tökéletesen illeszkedjen bármilyen életstílushoz Fejlett technológiák, kifinomult menetdinamika, és egy új, gyorsabban reagáló 2.5 literes benzinmotor a természetesebb, harmonikusabb vezethetőségért Európa-szerte a kereskedésekben 2025 decemberétől – kivételesen jó ár-érték aránnyal. A Mazda ma leplezi le a vadonatúj Mazda CX-5 modellt – a márka legsikeresebb SUV-jének merész, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

A Hyundai Motor a Goodwood Festival of Speed keretében mutatja be az IONIQ 6 N-t, amely új mércét állít a nagy teljesítményű elektromos járművek kategóriájában

• A Hyundai Motor Company az ikonikus Goodwood Festival of Speed eseményen (Nyugat-Sussex megye, Anglia) bemutatta második nagy teljesítményű elektromos típusát, az IONIQ 6 N-t • A díjnyertes IONIQ 5 N sikeréből építkező IONIQ 6 N a Hyundai N motorsport-programjaiból és „négykerekű laboratórium” kezdeményezéseiből származó, élvonalbeli technológiákat és menetképességeket vonultat fel • A modell a […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Nem csak szép de intelligens is – Peugeot E-3008 teszt

A Peugeot 3008 első generációja 2009-ben mutatkozott be, és finoman szólva is megosztotta az embereket. Egy szokatlanul arányos, kissé furcsa formavilágú autóról volt szó, ami valahol a családi egyterűek és a hobbiterepjárók között egyensúlyozott. Nem volt kimondottan szép, de volt benne valami játékosság, valami vagányság, amit nem lehetett nem észrevenni. A Peugeot ezzel a modellel […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom