Leclerc idén is a pole-ban, Perez a falban végzett

Hazai közönség előtt szerezte meg a Ferrari pilótája idei ötödik, F1-es pályafutása 14-ik elsőségét. Sok kérdőjel nem maradt a végére, miután a Red Bull mexikói versenyzőjének balesete miatt piros zászlót lengettek be. Verstappennek így be kellett érnie a negyedik pozícióval.

Borús időjárási körülmények között kezdődött el a Monacói Nagydíj időmérő edzése. Az első kifutásokat követően a Ferrarik álltak az élre Leclerc vezetésével, a négy százados tendencia továbbra is megvolt a Red Bullok-kal szemben, viszont az energiaitalosok elé beékelődött Russell. Nem volt sok a végéig, amikor Tsunoda miatt piros zászlót lengettek be. A japán a bal első kerekével eltalálta a szalagkorlátot, de folytatni tudta. Az újraindítás után tumultus alakult ki a bokszban, többen le is maradtak az utolsó gyorskörükről. Ezen rajtavesztett Gasly, de búcsúzott Albon, Stroll, Latifi és Zhou.

A második felvonásban rákapcsolt a Red Bull, és leginkább Perez, aki eddig jobban ráérzett Monacóra. Elsőre az élre ugrott, és csak Leclerc tudta felülmúlni őt kilenc századdal. Sainz tartotta a harmadik helyet, ahogy Verstappen is a biztos negyediken volt. A középmezőny legjobbja ekkor Norris volt, a top 10-ben pedig két élmenő csapaton kívül a Mercedes, a McLaren és az Alpine szerepelt. Végül a holland éllovas közelíteni tudott, de maradt a helyén, a legnagyobb javítást Vettel produkálta, nyolcadikon továbbment, és kiejtette Tsunodát. Ricciardo a 14-ik pozícióban búcsúzott. A folytatásban már nem találkozhattunk a két Haasszal és Bottasszal sem.

A Q3-at két remek idővel nyitotta a Ferrari, 1:11.376-tal Leclerc az élre állt, Sainz két tizedes hátrányban követte, de lőtávolba volt Perez is, ahogy Verstappen sem volt távol. Alonso ötödik helyen állt, míg a Mercedesek a negyedik sort bérelték ki. A zárásra nem úsztuk meg baleset nélkül, Perez tette a falba az autó hátulját az alagút bejáratánál, majd Sainz későn reagált, és beleszaladt a mexikóiba. Jött is a piros zászló, így az utolsó mért körök elmaradtak, és a vörösöké lett az első sor. A Red Bullok mögött Norris zárt az ötödiken, Russell a hatodikra javított, Alonso beékelődött a Mercedesek közé. Hamilton mögött Vettel és Ocon végzett.

Fotó: Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

Mladá Boleslav/Budapest, 2023. szeptember 4. – A Škoda AUTO rövidesen bemutatja belsőégésű motorokkal (ICE) hajtott zászlóshajója, a Superb negyedik generációját, ismét elegáns limuzin változattal egészíti ki népszerű kombi modelljét. E megújult hagyományos karosszériaváltozat hosszúságában és magasságában egyaránt növekedett, miközben még aerodinamikusabbá vált. Szintén fejlődött szoborszerűen plasztikus Škoda-formavilága, immár újratervezett, nyolcszögletű Škoda-hűtőráccsal és átdolgozott ajtókilincsekkel. Az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

BMW M és BMW X modellek hódították meg a Balaton Park Circuit versenypályát

Szeptember 4-13. között a legújabb BMW M és BMW X modellek sorakoztak fel a Balaton Park Circuit területén, hogy versenypályán, közúton és off-road körülmények között is próbára tehesse őket a X meets M rendezvény mintegy 320 hazai és nemzetközi résztvevője. A Balatonfőkajár szomszédságában található, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legmagasabb minősítését is elérő, idén átadott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Az új Land Cruiser lehet a Toyota legsokoldalúbb típusa

Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado vagy 250 néven is jegyzett – Land Cruisert, azzal egyben globális hajtáslánc-stratégiáját is pontosan szemléltette. Az új generációs TNGA-F platformra épülő terepjárót a különböző piacokon eltérő motorválasztékkal kínálják, igazodva a helyi sajátosságokhoz, az ügyfelek elvárásai és a versenytársaknál elérhető alternatívák függvényében. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom