Legendás pályán Kiss Norbert és a Révész Racing

Belgium után a hétvégén Franciaországban, a legendás Le Mans-ban folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 68 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. Mivel még nyolc verseny van hátra a szezonból, akár már most begyűjtheti negyedik EB címét a magyar versenyző. Norbi remek formában van idén, nem volt olyan helyszín, ahol ne győzött volna, és egy kivétellel mindig az első rajtkockából startolhatott, azaz rendre a leggyorsabb volt a versenypályákon.

– Jó emlékeink vannak Le Mans-ról, tavaly kettős győzelmet szereztünk, így az autónak és Norbinak is fekszik a pálya. Bár jelentős az előny, nem dőlünk hátra, ugyanakkor a legfontosabb a biztonságos célbaérés lesz. A legnagyobb rivális idén Jochen Hahn, és tudjuk, hogy a német pilóta addig küzdeni fog, amíg matematikai esélye van a végső győzelemre. Ő is nyert már Franciaországban, és most is ő, valamint Sascha Lenz lehet leginkább veszélyes ránk. Utóbbival szemben viszont már 80 pont az előnyünk – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

A fentieken kívül Antonio Albacete, Adam Lacko és Steffi Halm okozhat meglepetést, a német hölgy Zolderben remek tempót autózva dobogóra állhatott. A hétvégén John Newell is csatlakozik a mezőnyhöz, ő rendszeresen az élmezőnyben végez a brit bajnokságban.
A pálya 4.1 km hosszú, 11 kanyarral és két gyorsabb szakasszal.

A HUMDA által is támogatott Kiss Norbert jól ismeri a nyomvonalat, többször versenyzett már itt. Az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap is várható eső, ami befolyásolhatja a versenyt. Ezen a hétvégén is 2-2 futamot rendeznek szombaton és vasárnap, a tervek szerint szombaton 15.10-től és 17.50-től, vasárnap 14.15-től és 17.00 órától. A versenyeket az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Nem csak szép de intelligens is – Peugeot E-3008 teszt

A Peugeot 3008 első generációja 2009-ben mutatkozott be, és finoman szólva is megosztotta az embereket. Egy szokatlanul arányos, kissé furcsa formavilágú autóról volt szó, ami valahol a családi egyterűek és a hobbiterepjárók között egyensúlyozott. Nem volt kimondottan szép, de volt benne valami játékosság, valami vagányság, amit nem lehetett nem észrevenni. A Peugeot ezzel a modellel […]

Olvass tovább
Race

A bajnokság 6. helyén tölti a nyári szünetet Michelisz Norbert

A Kumho FIA TCR World Tour negyedik állomásán Portugáliában, a futamokon 5. és 13. helyen végző Michelisz Norbert a bajnoki tabella 6. helyén vonulhat a nyári szünetre. A magyar versenyző 148 pontot gyűjtött a szezon első felében, a hátránya pedig 102 egység az éllovas Yann Ehrlacher-hez képest. A portugál fordulót Michelisz így értékelte: „Az első […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja

A Kia EV5 az elektromos innovációt hozza el az európai C-SUV szegmensbe, amely a kontinens legnagyobb és leggyorsabban növekvő járműszegmense. A Hyundai Motor Group dedikált EV platformjára, az Electric-Global Modular Platformra (E-GMP) épülő EV5 400V technológiával ötvözi a merész SUV-stílust, a való életben is használható praktikusságot és a legkorszerűbb technológiát. Masszív, ugyanakkor kifinomult formatervezésével, tágas […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom