Martin nem hallgat a Ducati csapatutasítására

Az előző hétvégén a sok nehéz körülmény ellenére is behúzott mindent Jorge Martin, amit csak lehetett (a pole-t kivéve). Ezzel pedig 62 pontos hátrányát 3-ra csökkentette Francesco Bagnaiával szemben, aki így hasonló helyzetbe került, mint Fabio Quartararo a 2022-es esztendőben.

Martin tehát nagyon elkapta a fonalat, és sokan már forma alapján őt kiáltják ki a bajnoki cím legnagyobb esélyesének, annak ellenére, hogy nem gyári motoron ül. Sokakban felmerül az a kérdés is, vajon hagyja-e avagy bele tud-e szólni a Ducati abba, hogy ne gyári versenyző nyerje az egyéni címet.

„Azzal, hogy a Ducati belém is invesztált, bízom benne, hogy ugyanazokat a feltételeket biztosítják majd nekem a bajnoki címért folytatott küzdelemben, mint neki” – kezdte Martin a legjobbakban reménykedve.

Arra a kérdésre, hogy tavaly volt-e csapatutasítás 2022-ben, a Pramac versenyzője a következő választ adta: „Igen, volt. Azt mondták nekünk, hogy óvatosnak kell lennünk, és hogy ne előzzük meg őt (Bagnaia). A szezon nagyon korai szakaszában ezt tiszteletben is tartottuk, és a végén ez befolyásolta a versenyeket.”

„Idén nem volt ilyen, és ha a Ducati valami hasonlót mondana nekem, nem hallgatnék rájuk. Tavaly, amikor már nem volt más választás, segítettek neki, és még nekünk is figyelnünk kellett” – folytatta azzal, hogy állna ő most egy ilyen utasításhoz.

„Jó lenne, ha más is velünk csatázna, de jelenleg nem látok senkit. Ha én nem vagyok ott, hogy felvegyem a harcot vele, nincsen más jelölt. Azzal, hogy legyőztem őt Németországban, látta (Bagnaia), hogy felnőttem hozzá. És azóta is ott vagyok minden hétvégén.”

„Természetesen a célom az, hogy a gyári Ducati ülését megszerezzem, amint lehetséges. Olyan eredményeket érek el, amik magukért beszélnek. Remélem, hogy a Ducati is méltányolja majd ezeket ” – zárta Martin mondandóját.

Legutoljára, 2001-ben Valentino Rossi volt arra képes, hogy nem gyári versenyzőként bajnoki címet nyert a Hondával. Idén is közel vagyunk hozzá, hogy ilyesmi történjen. De vajon tényleg így lesz?

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

Még karakteresebb megjelenés: vadonatúj színválasztékkal érkezik a 2027-es a CB750 Hornet

• Az új fényezések tovább erősítik a Honda népszerű, kéthengeres naked modelljének karakterét • A CB750 Hornet továbbra is elérhető hagyományos váltóval, illetve a Honda E-Clutch rendszerével, amely a gyorsváltóknál is gyorsabb és finomabb sebességváltást tesz lehetővé A 2026-os Hondacustoms.com versenyen is reflektorfénybe került CB750 Hornet jövőre teljesen új színválasztékkal érkezik a márkakereskedésekbe. A 2023-as […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motorsport

MotoGP Aragón Nagydíj, összefoglaló

Márquez tökéletes hétvégével vágott vissza, és újra ott van a bajnoki harc sűrűjében A 2026-os MotoGP-szezon tizenharmadik fordulójára a spanyolországi MotorLand Aragón pályájára érkezett a mezőny, ahol a hétvége előtt még elsősorban Jorge Martín és Marco Bezzecchi bajnoki csatája állt a figyelem középpontjában. A hétvége végére azonban ismét Marc Márquez neve került mindenhová. A Ducati […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motor

MotoGP Brit Nagydíj, összefoglaló

Brit Nagydíj, Silverstone – Trackhouse-történelem, Martín duplázott, Fernández pedig vasárnap mindent vitt A 2026-os MotoGP-szezon a nyári szünet után Silverstone-ban folytatódott, ahol már az első edzésnapon világossá vált, hogy az Aprilia ismét nagyon komolyan gondolja a bajnoki harcot. A brit pálya gyors, lendületes karaktere ezúttal is kedvezett a noalei motoroknak, a hétvége végére pedig az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom