Martin pályacsúccsal a pole-ben, egymás mögött a vb-esélyesek

Nagy meglepetésre az első és második szabadedzést megnyerő Johann Zarcónak a harmadik gyakorlás már kevésbé sikerült jól, így a Q1-be kényszerült. Ugyanez a helyzet Pol Espargaróval, de Enea Bastianini és Joan Mir is toronymagasan esélyesnek számított a két Q2-es pozíció egyikére.

Száraz, ugyanakkor kissé hűvös körülmények között kezdték meg a versenyzők a MotoGP Ausztrál Nagydíjának időmérő edzését. Az első körökben látszott, hogy tényleg a fent felsorolt versenyzők lehetnek azok, akik közül ketten továbbmennek. Zarco, Bastianini, Mir, Pol Espargaro volt a sorrend az első gumiszett felhasználása után.

Az utolsó percekben Pol Espargaro és Mir is megdöntötte Zarco idejét, és két perccel a vége előtt mindketten kijöttek a boxba, így ők ketten már nem tudtak javítani. Nem úgy, mint Zarco, Bastianini és a többiek. Ez nem volt jó taktika a részükről, hiszen Zarco és Rins és Bastianini is eléjük került, így Zarco és Rins ment tovább a Q2-be.

A Q2-t a Ducatik kezdték a legjobban: Jorge Martin, Marco Bezzecchi és Francesco Bagnaia álltak az élre az első kör után. Marc Marquez a második körét elrontotta, de messze a leggyorsabb volt a többiek előtt. A két vb-esélyes Fabio Quartararo és Francesco Bagnaia is megmutatták, hogy számolni kell velük a pole-pozíció kapcsán.

Az utolsó percekben szinte mindenki tudott gyorsulni. Jorge Martin ment be a körrekord alá, miközben Marc Marquez Bagnaia szélárnyékát kihasználva jött fel a második helyre. Martin idejét végül senki sem döntötte meg, mellőle Marquez és Bagnaia indulhat az első sorból. A másodikat Aleix Espargaro, Quartararo és Zarco, a harmadikat pedig Martin, Miller és Bezzecchi töltheti fel a versenyen. A vb éllovasai a 3-5. helyekről indulnak, így izgalmas lehet, ki és hol végez a futamon.

További eredmények itt.

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

Még karakteresebb megjelenés: vadonatúj színválasztékkal érkezik a 2027-es a CB750 Hornet

• Az új fényezések tovább erősítik a Honda népszerű, kéthengeres naked modelljének karakterét • A CB750 Hornet továbbra is elérhető hagyományos váltóval, illetve a Honda E-Clutch rendszerével, amely a gyorsváltóknál is gyorsabb és finomabb sebességváltást tesz lehetővé A 2026-os Hondacustoms.com versenyen is reflektorfénybe került CB750 Hornet jövőre teljesen új színválasztékkal érkezik a márkakereskedésekbe. A 2023-as […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motorsport

MotoGP Aragón Nagydíj, összefoglaló

Márquez tökéletes hétvégével vágott vissza, és újra ott van a bajnoki harc sűrűjében A 2026-os MotoGP-szezon tizenharmadik fordulójára a spanyolországi MotorLand Aragón pályájára érkezett a mezőny, ahol a hétvége előtt még elsősorban Jorge Martín és Marco Bezzecchi bajnoki csatája állt a figyelem középpontjában. A hétvége végére azonban ismét Marc Márquez neve került mindenhová. A Ducati […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motor

MotoGP Brit Nagydíj, összefoglaló

Brit Nagydíj, Silverstone – Trackhouse-történelem, Martín duplázott, Fernández pedig vasárnap mindent vitt A 2026-os MotoGP-szezon a nyári szünet után Silverstone-ban folytatódott, ahol már az első edzésnapon világossá vált, hogy az Aprilia ismét nagyon komolyan gondolja a bajnoki harcot. A brit pálya gyors, lendületes karaktere ezúttal is kedvezett a noalei motoroknak, a hétvége végére pedig az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom