Megérkeztek az új motorrendszámok- de mennyibe is kerül ez nekünk?

Múlt hét pénteken kiadták az első új rendszámtáblákat, melyeken már négy betű és három szám szerepel. Noha ezentúl eggyel több karakter lesz az azonosítókon, a méret nem változik, tehát a motoroké 240 x 130 mm, míg az autóké 520 x 110 mm marad.

Ha valamiért lecserélnéd a régi, „hárombetűs” plakettet, 5500 forintot kell fizetned érte – autóra az egy pár 8500 forintba kerül –, valamint szükség lesz új forgalmi engedélyre, illetve törzskönyvre is hozzá.

A hosszabb formátum megjelenése jó alkalom volt arra, hogy egyszerűsítsék a rendszert és kivezessenek számtalan ideiglenes rendszámot. A korábban használt E, M, P, SP és Z betűjelűek helyett ezentúl egységesen „I” jelzésű plakettek érkeznek, de akárcsak a hagyományos rendszámot, ezt is felmenő rendszerben cserélik.

Utóbbi annyit tesz, hogy nem kötelező váltani, maradhat a régi plakett a motoron, és akkor kapsz négybetűset helyette, ha elveszíted, esetleg új járművet vásárolsz. Az első új rendszám egyébként nem került forgalomba, a Belügyminisztérium a Közlekedési Múzeumnak ajándékozta az az AA-AA-001-es táblát.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

Mladá Boleslav/Budapest, 2023. szeptember 4. – A Škoda AUTO rövidesen bemutatja belsőégésű motorokkal (ICE) hajtott zászlóshajója, a Superb negyedik generációját, ismét elegáns limuzin változattal egészíti ki népszerű kombi modelljét. E megújult hagyományos karosszériaváltozat hosszúságában és magasságában egyaránt növekedett, miközben még aerodinamikusabbá vált. Szintén fejlődött szoborszerűen plasztikus Škoda-formavilága, immár újratervezett, nyolcszögletű Škoda-hűtőráccsal és átdolgozott ajtókilincsekkel. Az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

BMW M és BMW X modellek hódították meg a Balaton Park Circuit versenypályát

Szeptember 4-13. között a legújabb BMW M és BMW X modellek sorakoztak fel a Balaton Park Circuit területén, hogy versenypályán, közúton és off-road körülmények között is próbára tehesse őket a X meets M rendezvény mintegy 320 hazai és nemzetközi résztvevője. A Balatonfőkajár szomszédságában található, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legmagasabb minősítését is elérő, idén átadott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Az új Land Cruiser lehet a Toyota legsokoldalúbb típusa

Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado vagy 250 néven is jegyzett – Land Cruisert, azzal egyben globális hajtáslánc-stratégiáját is pontosan szemléltette. Az új generációs TNGA-F platformra épülő terepjárót a különböző piacokon eltérő motorválasztékkal kínálják, igazodva a helyi sajátosságokhoz, az ügyfelek elvárásai és a versenytársaknál elérhető alternatívák függvényében. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom