Milleré a pole a trükkös időmérőn

Az időmérő és már a negyedik szabadedzés is úgy zajlott, hogy szemerkélt az eső. Igaz, ez nagy mértékben nem befolyásolta a versenyzőket, mert így is száraz pályára alkalmas gumikkal tudták teljesíteni az edzést. A Q1-ben Jorge Martin és Miguel Oliveira tűntek a legesélyesebbnek. A portugál versenyző elérte a top 10-et a harmadik szabadedzésen, de elvették a körét, így Franco Morbidelli mehetett tovább közvetlen a Q2-be.

Jorge Martin és a két VR 46-os Ducati kezdett a legjobban a Q1 első felében. Alex Marquez bukását figyelhettük, miközben Marco Bezzecchi vette át a vezetést. Fabio di Giannantonio és Brad Binder is bejelentkeztek a továbbjutásért, de végül nagyon nehéz dolguk lett. Bezzecchi és Marini volt 1-2-ben, amikor jobban rákezdett az eső, így el is dőlt, kik mehettek tovább a Q2-be.

A második szakaszra már esőgumikon kellett kijönniük a versenyzőknek, páran próbálkoztak slickeken, és úgy tűnt elsőre, ők jártak jól. Miguel Oliveira ugyanis messze a legjobb időt futotta a többiekhez képest. A pálya állapota javult és a versenyzők abroncsai is melegedtek, így folyamatosan változott az állás. 6 perccel a vége előtt Miller, Oliveria és Bezzecchi álltak az élen, de még nagyon sok volt hátra.

A pole végül Jack Milleré lett Francesco Bagnaia és Enea Bastianini előtt. Marco Bezzecchi, Maverick Vinales és Johann Zarco kvalifikálta magát a második sorba, Marini, Quartararo és Aleix Espargaro pedig a harmadikba. Bagnaia 2. helye elveszik, mivel 3 helyes rajtbüntetést hozott az egyik szabadedzésről, így az ötödik rajthely az övé. Folytatás a versennyel.

További eredmények itt találhatók.

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Motor Teszt

Triumph Thruxton 400 & Tracker 400: Összehasonlító teszt Spanyolországban – Motor&Verda

Egy kis storytime… Magazinunk eddigi legkülönlegesebb tesztjén vehettem részt március végén Marbellában, Spanyolországban. A Triumph Budapest jóvoltából ugyanis meghívást kaptam életem első sajtótesztjére – hatalmas köszönet ezúttal is nekik ezért a szuper lehetőségért! A rendezvény apropója pedig a Triumph palettájának bővülése volt. Két évvel a Speed, valamint a Scrambler-ök piacra dobása után további tagokkal bővült […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor

Motorkiállítás – 20db 2026-os újdonság

Aprilia RSV4 Factory (2026) 18 éves forma, még mindig sokkoló. V4 – 220 ló, 127 Nm nyomaték, 204 kg menetkészen. Optimalizált változat, MotoGP-stílusú body, elektronikus Öhlins futómű. Brembo Hypure fékek: nem melegszik, jobb hűtés, jelenleg a Brembo csúcsgeneráció. A 1099 köbcentis V4-es blokk ride-by-wire rendszerrel dolgozik, és a teljes elektronikai csomag MotoGP-tapasztalatokra épül. Hat tengelyes […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP

MotoGP USA Nagydíj – dráma, feltámadás és egy emlékezetes ünneplés Austinban

A szezon harmadik állomása, az austini Circuit of the Americas minden évben képes valami különlegeset produkálni, de amit 2026-ban láttunk, az még ehhez a pályához mérten is bőven emlékezetes marad. A sprintverseny már önmagában egy hullámvasút volt. Jorge Martín megszerezte első győzelmét az Apriliával, ami egyben 2024 után az első sprint futamgyőzelme is volt. Ez […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom