Minek a prémium? – Hyundai Santa Fe Executive Calligraphy 1.6 T-GDI PHEV AWD teszt

2024 végén mutatta be Magyarországon a Hyundai a Santa Fe ötödik generációját, az eseményen mi is részt vettünk. Az előző generációkon végig nézve a Santa Fe egy kifejezetten a forgalomba simuló, tucat-SUV volt, sőt az első generáció még akkori szemmel is fájt, viszont az ötödik lövés több, mint érdekes lett, főleg ebben a kolbászzsír-metál színben, mint a tesztautónk is. Technikájában nagy újdonság nincs, egy elég jól használható PHEV-hajtást kapunk 253 lóerővel, körülbelül 55 kilométeres valós elektromos hatótávval.

Téglaszínhez téglaforma

Az ötödik Santa Fe megvásárlásával egy irdatlan nagy téglát fogunk a garázsunkba állítani. Az autó hossza 4,83 méter, szélessége kerek 1,9 méter és 1,72 méter magas. PHEV hajtással már 2,1 tonna feletti súlyt mozgatunk a vezetővel együtt. Nem egy könnyed valami…

A tégla-érzetre a forma is rájátszik, hiszen csak a kerékjárati ívek lettek körzővel rajzolva, minden más esetben csak a vonalzó volt az asztalon. Az autó orra szinte teljesen függőleges, csak motorháztető ívelése enyhít rajta egy kicsit. Menők a H-betűt formázó nappali menetfények, viszont nincs mátrix-LED. Helyette a Hyundai saját technológiája, az MFR segít a világításban. Az MFR rövidítés a Multifókuszos fényszórótükrös világítást takarja, egy kifinomult tükröződési technológiát, amely vetítőlencse helyett kis reflektoros felületeket használ és ezek irányítják a LED-ek fényeit.

A kerékjárati ívek felé elég nagy szélesítéseket kapott a Santa Fe, így nem tűnnek malomkeréknek a 20 colos kerekek sem alatta. A C-oszlop elsőre igen csak vaskosnak tűnik, de ez is csak játék, jó része üveg, így nem okoz gondot a kiállás egy halszálkás parkolóhelyről. Ami az igazi újdonság az a C-oszlopba épített, kibillenthető kapaszkodó, ennek segítségével fel tudunk állni a kerékre és a tetőn molyolni.

Oldalnézetből eléggé farsúlyos a Santa Fe, a plusz két ülésnek kell a hely. A csomagtérajtó hatalmas, ahogy variációnak megfelelően a hely is mögötte. Akiknek mutattam az autót, mind a hátulját emlegették, amiért nem tetszik nekik. Kifejezetten alacsonyra kerültek a hátsó lámpák, itt is megjelenik bennük a H-betű, de sokkal jobban széthúzva és összenyomva. Nálam is ez a legvéleményesebb része az autónak.

Tud mindent

Beülve és használva a Santa Fe-t felmerül bennem a kérdés: minek a prémiumautó? Ha akarom nappabőrös ülésben ülhetek, combtámasszal, memóriával, fűtéssel-szellőztetéssel, relaxációval. Akár okostelefonra telepített digitális-kulccsal is bejuthatok az autóba, távirányítással be- és kiparkol, és jár a 12 hangszórós BOSE-hifi is. Mögöttem is hatalmas hely, 2,81 méteres tengelytávval nem is csoda. A harmadik sor is kapott külön klímazónát.

A két első ülést egy híd választja el, amely két vezetéknélküli töltőt kapott. És van ott egy furcsa gomb is, UV-C felirattal. A kesztyűtartó kapott ultraibolyás sterilizáció funkciót, a dél-koreaiak készülnek az újabb vírusra. Szerintem az is sokat segítene, ha ők már nem ennének denevéreket…

Alapvetően jó anyagokból épül fel a beltér, logikusan, jól vannak kitalálva a dolgok, egy-két dologgal nem tudok egyetérteni. Az érintőképernyős klímakonzoltól falnak megyek, minden meglátszik rajta. A több, mint 12 colos infotaiment kijelzőt a vezető felé fordították, amivel nem egészen értek egyet, sok mindent ott kell állítanunk, menükön belül, forgalomban ez nem annyira buli. Hozzáfér az utas, látja a képernyő tartalmát, de én egy picit egyenesítenék rajta.

A térérzettel maximum akkor lehet gond, ha hárman ülnek a középső sorban. A csomagtartó ötszemélyesként hodály, hétszemélyesként használva már szűkös. Csavarva egyet a dolgon, az új Santa Fe-t hatszemélyesként is lehet rendelni, akár csak a Mazda CX-80-ast.

Bevált hajtás

A Santa Fe-t a Hyundai már régóta faragott, bevált plug-in hibrid rendszere hajtja. 1.6-os, négyhengeres benzines turbómotor, hozzá pedig egy 13,4 KWh-s akkumulátor tartozik. A benzinmotor 160 lóerőt tesz a közösbe, a villanymotor ezt egészíti ki 253 lóerőre. Az össznyomaték 367 Nm, ami összkerékhajtáson keresztül jut az aszfaltra. Csak az öntöltő hibrid rendelhető elsőkerék-hajtással. Az automataváltó egy klasszikus, bolygóműves nyomatékváltó 6 sebességgel. Hála Istennek, a hibridjeiben nem nagyon használ duplakuplungos automatát a Hyundai.

Az autó saját tömege átlépi a két tonnát, így ez a 253 lóerő már nem egy lenyűgöző számadat, de a mindennapokban teljesen jól kihasználható és élhető. A váltó egy picit talán komótosabb, de nem is sportautóról beszélünk, ez így egy jó csomag.

A futómű elől McPherson, hátul többlengőkaros, tökéletesen teszi a dolgát. Nem üt fel, és nem is ringatózik, kényelmesen lehet vele közlekedni, pont annyira feszes, hogy Átlag Jánosnak megfeleljen. A kormány természetesen agyonszervózott, visszajelzés nem sok van, de ne is ezzel az autóval akarjuk feszegetni a határainkat.

A koreaiak már régen bebizonyították, elektrifikációban eléggé topon vannak, nincs ez másképp a Santa Fe PHEV esetében sem. A 13,4-es akkumulátorpakk nagyjából 55 km-re elég, tavaszi-nyári jó időben kinézem belőle a 65-öt is. Napi ingázásra abszolút megfelel, egyébként is fájna a szívem a turbómotort nyektetni a városban. Ebben a formában, Csabi kollégámmal közösen 5.5 literes fogyasztást sikerült összehozni, ami parádé, hiszen egy bécsi út is benne volt. A tank PHEV esetén 47 liter, hosszú úton ez kevésnek tűnhet, főleg, ha jól meg vagyunk pakolva, az öntöltőé 67 literes. A töltés 7 kW-os, gyorstöltés nincs, így két óra a 0%-ról 100%-ra való töltés ideje.

Összegzés

Nem vagyok híve ezeknek a 4,8-5 méter hosszú batároknak, de el kell ismernem, van köztük egy pár jó eresztés. Ilyen az ötödik Santa Fe is, de bevallom töredelmesen, nekem inkább a tesó, a Kia Sorento az, ami közelebb áll a szívemhez. Tény, azt többet is vezettem, talán a legtöbbet a sajtóban pörgő tesztautók közül, különböző variációkban, de nem is véletlenül esett rá a választásom, ha megvolt rá a lehetőségem.

A Santa Fe-t, ahogy említettem 5-6-7 üléses konfigurációban is lehet kérni. A hatszemélyes kivitelért 5.000.000 Ft-os felárat kérnek, a 7 személyes 4.300.000 Ft-ba kerül pluszban. A ’26-os modellévre a trendekkel és a károsanyag-kibocsátási normákkal szemben a modell nem gyengült, hanem erősödött, 288 lóerőre. A benzinmotor is erősebb (160 helyett 180 lóerő), az akksipakk is 0,4 kWh-al nagyobb. A tesztautónkban is szereplő Calligraphy csomag 900.000 Ft-ot kóstál, ebben az esetben a tető szarvasbőrrel lesz bevonva, jár a sterilizáló funkció, a BOSE hifi és sok más apróság.

Színben a tesztautónk téglavöröse már nem érhető el, egyébként 350.000 és 550.000 Ft között szórnak a színfelárak. Így már 25 millió forint felé ugrik a plug-in hibrid Santa Fe ára. A Kia-tesó ugyanúgy 25 misi, ha hasonlóan felextrázzuk és még 36 lóerővel gyengébb is. A Mazda CX-80 már pár millióval drágább, de ott erőből is több van.

Ezzel csak azt akarom mondani, a mai újautó piacon ez nem egy rossz deal. Egy értelmes, jól használható, akár nulla emisszióval közlekedő, korrekt autót kapunk a pénzünkért.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Több mint egy elektromos kisautó – Fiat Grande Panda Electric teszt

A francia-olasz vállalat egész ügyesen „játszik” a rendelkezésére álló technikával. Az elektromos Fiat Panda, talán a legkarakteresebb a vállalati csoport kisebb elektromos autói között. Jól hozza azt az életérzést, amiért anno nagyon sokan rajongtak a márkáért és a típusért. A Panda története 1980-ban indult, amikor Giorgetto Giugiaro egy szögletes, olcsó városi autót tervezett a Fiatnak. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Vadonatúj Mazda CX‑6e: Intelligens technológia az elektromos teljesítmény szolgálatában

Az új Mazda CX-6e[1] a Mazda legújabb, tisztán elektromos középkategóriás szabadidő-autója, amely az elektromos autózás élményét intuitív csatlakoztathatósággal, gazdag alapfelszereltséggel és átfogó biztonsági rendszerekkel egyesíti. A hátsó tengelyre szerelt elektromos motor 190 kW (258 LE) teljesítményt és 290 Nm azonnal rendelkezésre álló forgatónyomatékot továbbít a hátsó kerekekhez, magabiztos gyorsulást és precíz kormányzást biztosítva. A hajtásrendszerhez […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Elindult az új BMW 7-es sorozat gyártása Dingolfingben: a progresszív luxus találkozik a Neue Klasse technológiáival

+++ A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás +++ A Neue Klasse innovációi a meglévő modellpalettában is megjelennek +++ Nagyobb hatótávolság és gyorsabb járműtöltés a BMW i7 modellben +++ A high-tech és kézműves szakértelem találkozása a maximális személyre szabhatóság és exkluzivitás érdekében +++ A BMW Group most ünnepli az új BMW 7-es […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom