New Times Racing: Slovakiaringi csapatás győzelmekkel fűszerezve

Az NTR  három pilótája Ádám Róbert, Kun Csaba és Kecskés Bence egy külföldi szervezésű pályanapon és versenyen vettek részt szombaton.

A csapatot kissé borongós, ugyanakkor kellemes időjárás és száraz ívek fogadták a Dunaszerdahelytől pár kilométerre fekvő versenypályán. A nemzetközi mezőny nagyon vegyes volt, mivel a  hobbistáktól a komoly versenyzőkig különböző felkészültséggel érkeztek riderek Ausztriából, Magyarországból és természetesen számos helyi motoros is nevezett. Továbbá itt rendezték az Osztrák Junior Kupa egyik fordulóját is, amelyben egységes motorokkal mérettették meg magukat a fiatalok.

A New Times Racing versenyzői két kategóriában is indultak. Kun Csaba az SSP300-as motorjával életében először körözött a Slovakiaringen, ehhez képest összeszedetten és pontosan, a csapat tanácsait megfogadva folyamatosan gyorsulva motorozott. Ennek köszönhetően kategóriájában őt intette le elsőként a kockás zászló. Ugyan nem elégedett maradéktalanul, már tudja, hogy min kell még fejlesztenie.

Ádám Róbert nagyon szép fejlődési ívet mutatott be az Open 600-as kategóriába sorolható motorjával a nap folyamán. Rendkívül odafigyelve, a tanácsokat megfogadva összeszedetten és pontosan motorozva javított az eddigi köridőkön. Ugyan a versenyen dobogós helyezést nem tudott elérni, mégis elégedett a teljesítményével, hiszen ezzel a technikával még nem volt alkalma ezen a nyomvonalon motorozni. Ismét rengeteget tanult és készen áll a további megmérettetésre.

Kecskés Bence az idei 600-as motorjával szinte másik dimenzióban motorozott a nap során! Nem elég, hogy csaknem három másodperccel javított az eddigi legjobb köridején a 2:11-es idővel. A délutáni versenyen sem akadt legyőzőre. Pontosan és rendkívül gyorsan motorozva  csaknem négy másodperces előnnyel ért célba.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág Utcán

Megjelent az új Yamaha Ténéré 700 World Rally

Tegnap délelőtt jelentette be a Yamaha, hogy hamarosan megérkezik a szalonokba a népszerű Ténéré 700 legújabb változata, a továbbfejlesztett Ténéré 700 World Rally. Ez a kifejezetten terepezésre készült modell számos ponton eltér az alapkiviteltől, beleértve az egyedi fényezést és a spéci felfüggesztést is. Már messziről látszik, hogy a raliváltozat pillekönnyű Akrapovič kipufogót kapott a gyári […]

Olvass tovább
Motor Motorsport

Remekül szolgálta a felkészülésünket ez a hétvége a spa-i 24 órásra

A H-Moto Team pilótája ezúttal az Alpok Adria Bajnokság szezonnyitóján állt rajthoz a Slovakiaringen. Kovács Bálint egy futamgyőzelem mellett egy második helyet szerzett, amivel jelenleg holtversenyben vezeti a pontversenyt a cseh Michal Fillaval egyetemben. A 21 éves versenyző kijelentette, kifejezetten örült a lehetőségnek, mert a szlovákiai hétvége a lehető legjobb felkészülés volt a számára az […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág Utcán

Bemutatkozik a Honda EM1 e

Az EM1 e: a Honda első európai elektromos kétkerekűje. Bemutatkozásával új időszak veszi kezdetét a márka történetében, ugyanis – a tervek szerint – 2025-ig további 10, vagy ennél több elektromos motorkerékpár bevezetését tervezi a vállalat az öreg kontinensen. Az újdonság leleplezésével újabb fontos lépést tesz a Honda céljának megvalósítása felé, miszerint 2040-ig teljes motorkerékpár-kínálatát szeretné […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom