Összefogás a F1 Magyar Nagydíj hétvégéjén – Keszthelyi Vivien kiáll a gyermekjogokért és a fenntarthatóságért

Már csak néhány nap választja el az autósport szerelmeseit a 2023-as szezon legnagyobb érdeklődésre számot tartó hazai sporteseményétől, a 2023-as Formula 1 Magyar Nagydíjtól. A Hungaroringen már javában zajlanak az előkészületek, folyamatosan érkeznek a csapatok és a szakemberek, a külföldi sztárok mellett pedig a magyar közönség nagy kedvence, Keszthelyi Vivien is újra és újra feltűnik a hírekben a Nagydíjjal összefüggésben.

A 22 éves autóversenyző hölgy a versenyhétvége keretei között ugyanis az UNICEF-fel összefogva kampányol egy nagyon fontos ügy mellett.

Ifjú kora ellenére Vivien neve már közel 10 éve jól cseng az autósport berkeiben. 13 éves korában – korengedménnyel – már nemzetközi mezőnyben sikert sikerre halmozva tűnt ki a felnőtt férfiak között. A kezdeti lendület később sem hagyott alább, hisz 15 évesen az Audi Sport Racing Academy egyedüli női tagjaként TCR típusú Audi TT versenyautókkal állt rajthoz, erőfeszítéseit rögvest bajnoki címekre is váltva. Majd újabb kategóriaugrás után, az Audi R8 LMS GT Cupban szerzett rookie bajnoki címet mindössze 17 évesen. Háromszoros túraautó-bajnok és minden idők legfiatalabb pilótanője lett, aki dobogón végzett a nemzetközi GT 4 kategóriában. A túraautós éveket követően az ázsiai Formula sorozatban tűnt fel, ahol szintén eredményesen, ráadásul a Formula 3 kategóriában első nőként debütált. Az első Formula 3-as szezont tekintve a legtöbb pontot szerezve a magyar autóversenyzők között azóta is tartja elsőségét a kategóriában.

Vivien a hétvége során több, a Hungaroringen szervezett eseményen is részt vesz: pénteken a Heineken jóvoltából a Paddock Clubban tesz látogatást, szombaton az egyik versenyistálló vendége lesz, de szintén autóversenyző párjával, David Schumacherrel együtt a Fan Zone-ba is ellátogatnak majd, ahol a saját szurkolóikkal való találkozás sem maradhat el.

A tehetséges ifjú pilóta nem csupán az autósportban számít úttörőnek, szurkolói körében jól ismert a pályán kívüli aktív szerepvállalásáról is. A kezdetektől fogva támogatja a számára fontos ügyeket, így eddigi karrierje során partneri viszonyt alakított ki a WWF-fel és a Mosoly Alapítvánnyal csakúgy, mint a Susie Wolf nevével fémjelzett, a nők motorsportban történő szerepvállalását támogató Dare to be Different elnevezésű mozgalommal is. Az UNICEF bajnokaként végzett jótékonysági munkájának pedig az idei magyar futam egy különösen fontos állomása lesz.

Vivien lesz ugyanis a házigazdája annak a segélyszervezet támogatását célul kitűző árverésnek, ahol valódi Forma-1-es relikviák kerülnek kalapács alá. A Pirelli által felajánlott, az időmérőn győztes pilóta jutalmául is szolgáló gumiabroncsra, illetve a futamgyőztesek által ismerős Ferrari pódium pezsgőre online licitálhat minden érdeklődő. Aki végül a legmagasabb felajánlással támogatja a jó ügyet, a Pirelli és az esemény szervezői jóvoltából a Forma-1-es hétvége hivatalos The GR1D CLUB™ Budapest The Race After Party eseményén veheti át az ott megjelenő pilóták által is dedikált díjakat, amelynek a FELIX Kitchen & Bar ad otthont.

A jótékonysági esemény és Vivien által közvetített üzenetek talán aktuálisabbak, mint valaha: ahogy a Forma-1 és az UNICEF hivatalos együttműködésének, úgy a magyar versenyzőnek is fontos célja, hogy felhívja a figyelmet a rászoruló gyermekek oktatáshoz való hozzájutásának fontosságára.

Az idei versenyhétvége üzenetei között kiemelt hangsúlyt kap a környezetvédelem és a fenntarthatóság is. A karbonsemleges jövő és a fenntartható fejlődés fontosságát felismerő sportolók, hírességek és nagyvállalatok összefogásával még több figyelem irányítható az ezzel kapcsolatos tudatosságra és kutatások szerepére. A fenti gondolatok jegyében a BOLT, a Hungaroring Forma-1 és a GR1D CLUB™ Budapest The Race After Party hivatalos taxi szolgáltatója, az esti rendezvény alatt alternatív hajtású taxikkal szállítja majd a résztvevőket. A BOLT ügyvezetője, Sabjányi László ezt nyilatkozta: A fenntarthatóság fontos érték a BOLT számára, és a GR1D CLUB™ Budapest The Race After Party egy jó lehetőség, hogy elkötelezettségünket bemutassuk, mert az eseményről elektromos autókat vezető sofőr partnerek fogják az utazókat szállítani.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom