Ötből öt – Vincze Ferenc „természetesen” második lett a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n

A Korda Racing mindkét duója felállhatott a dobogóra, azaz a csapat számára sikeresen zárult a viadal. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a Vincze Ferenc, Németh Gergely páros megint második lett – az ötödik versenyből ötödik alkalommal –, így továbbra is harcban vannak az abszolút bajnoki címért, akárcsak az ezúttal harmadikként záró Foczkó Ákos – ezúttal Kertész Krisztián volt a navigátora –, aki az ORC kategóriában lehet bajnok.

Lassan már a brit fogadóirodákban sem szabad arra tétet tenni, hogy a 2019-es abszolút bajnok Vincze Ferenc és navigátora, Németh Gergely hányadik helyen zár egy bajnoki viadalt a 2022-es Magyar Rallye Bajnokságban. Ennek pedig egyszerű oka van, ugyanis a Korda Racing duója az ötödik versenyükön az ötödik második helyet szerezte meg abszolútban, azaz szinte betonba öntötték őket a dobogó második fokán.

Vinczéék ezúttal elképesztő bravúrt hajtottak végre, ugyanis már az is kész csoda volt, hogy be tudták fejezni az első három szakaszt: kétszer defekt, egyszer pedig elektronikai gond akadályozta őket. Az abszolút 15. helyéről kezdték meg a felzárkózást, a Skoda Fabia R5-ös „felnőtt a versenyzőkhöz”, és a három évvel ezelőtti abszolút bajnok olyan tempót kezdett el diktálni, hogy a végén megnyerték az utolsó két szakaszt – köztük a power stage-t is az övék lett 7,5 pluszpontért –, majd abszolútban a szokásos második helyen zártak. Így a versenyt megnyerő Mads Östberg mögött egy ponttal lemaradva – minő véletlen – jelenleg szintén a második helyen állnak összetettben.

„Ha valaki azt mondja nekem az év elején, hogy idén öt futamból ötször leszek második, köztük az általam nem igen kedvelt murván is, azonnal aláírtam volna. Főleg úgy, ahogy az elmúlt hétvégén odaértünk a dobogóra. Amikor a harmadik szakaszon is defektet kaptunk, azt hittem, itt a vége. Aztán egyszercsak elkezdett működni minden, de a napot olyan hátul zártam majd egy perces hátrányban, hogy esélyt sem láttam arra, hogy egyáltalán pontot szerzek majd. Ilyen hátulról még sosem sikerült felzárkóznom az elejére, rengeteg pontot sikerült megmentenem. Az utolsó szakaszon Ollé Sasa balesete miatt még le is kellett lassítanom, ám ennek ellenére sikerült megnyernem a power stage-t. Egy pont a hátrányom, azaz igencsak éles lesz a bajnoki csata, amit nem titkolva nagyon szeretnék megnyerni” – jelentette ki Vincze Ferenc.

Csapattársa, a P14-es kategóriában induló Foczkó Ákos is kis híján hasonló bravúrt mutatott be a Mitsubishi Evo X volánja mögött, és a kezdeti nehézségek után fokozatosan gyorsulva végül harmadik lett az ORC abszolút sorrendjében. Mégpedig úgy, hogy ezúttal nem a megszokott navigátora, Madarász Szabolcs ült mellette, hanem beugróként Kertész Krisztián diktálta neki az itinert. Ákos ezzel az eredményével – korábban két viadalt is megnyert idén – továbbra is esélyes arra, hogy az ORC-ben megszerezze az abszolút bajnoki címet.

A Korda Racing csapattulajdonosa bevallotta, nagyon sajnálja, hogy nem fogadta meg Vincze Ferencék második helyét egy raklap pénzzel, mert akkor a két dobogós hely mellé egy szabad szemmel is jól látható összeget is nyerhetett volna.

„Ezt már egyszerűen el sem akarom hinni… Ferikéék akárhol indulnak, akármilyen formában versenyeznek, a végén mindig a másodikok lesznek. Én elfogadom ezt a Sorstól, ha ez kell ahhoz, hogy az év végén ő legyen az abszolút bajnok. Nem tagadom, az első három szakaszt követően megfordult a fejemben Feriék és Ákosék helyzetét látva, hogy itt nemhogy babér nem terem nekünk, de egy árva fűszál sem. Aztán mindketten beindultak, és a végén jöhetett az ünneplés a dobogón. Amit Feri produkált az utolsó két szakaszon, azt nem lehet szavakba önteni. A sírból hozta vissza a maga esélyét a bajnoki címre, és hiszek abban, hogy képes lesz 2019 után ismét a csúcsra jutni. Most jön egy kis szünet a csapattagok számára, és augusztus második felében aztán nekiindulunk újra, mert az álmainkat szeretnénk valóra váltani” – mondta Korda Erik csapattulajdonos.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Népszerű dél-koreai, gazdaságos, kompakt SUV. Mire gondolunk? – Kia Sportage 1.6 CRDi

Egy kis visszatekintés: A Kia Sportage története több mint 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 1993-ban a dél-koreai márka piacra dobta első klasszikus terepjáróját. A következő évtizedek alatt sokat változott a kocsi megjelenése és felszereltsége, de kompaktságát, kihasználhatóságát és népszerűségét mindvégig megőrizte. Szerkesztőségünknél ezúttal egy ötödik generációs, 2025-ös 1.6-os dízel Kia Sportage járt, mild-hibrid hajtással, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Motorsport ihlette: az eredeti tartozékokkal felszerelt MINI John Cooper Works

Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo Sunset Blue karosszériafényezést viselő, háromajtós MINI John Cooper Works modellt. A kompakt élsportoló motorsportos karakterét látványos aerodinamikai részletek, szénszálból készült elemek és prémium minőségű MINI kiegészítők emelik új szintre. A háromajtós MINI John Cooper Works (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 6,8 liter […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom