Perez húzta be az utolsó edzést

Ideális időben vágtak neki a 60 perces körözésnek a pilóták. Ugyanakkor van esély arra, hogy az időmérőre megérkezhet a csapadék. Az éjszaka során újraaszfaltozták a 17-es kanyar csúcspontját és kijáratát, valamint a bokszutca bejáratának sikánjain leszerelték a rázőköveket mindkettő kerékvetőn.

Az első fecskék érthetően a tegnapi hiányzók közül kerültek ki, így tett Verstappen, Bottas és Sainz is. A holland első gyorsköre 1:34-gyel kezdődött, de ezt nem sokkal később Leclerc javította 1:32-re. Az újraaszfaltozott rész megviccelte Magnussent, megforgott rajta autójával a dán pilóta. Ezt követte Ocon bukása, ami kísértetiesen hasonlított a tegnapi Sainz balesetére, ugyanazon a helyen történt. A közel negyedórás szünet után folytatódhatott a körözés. Féltávnál Verstappen, Leclerc és Sainz volt az első hármas, őket Schumacher és Russell követte a top 5-ben.

Az utolsó húsz percre fordultunk, amikor a mezőny nekikezdett az időmérős szimulációnak. Bottas egy remek körrel harmadiknak jött fel, Leclerc 1:30-as kört futott, de még ez is lassabb volt Russell tegnapi leggyorsabb idejénél. A végén a Red Bullok is rákapcsoltak, és Perez végül behúzta a gyakorlást 1:30.304-es köridővel. A Ferrari monacói pilótájának be kellett érnie a második pozícióval, míg Verstappen a harmadik lett. A holland az utolsó pillanatokban kis hijján a falban kötött ki autójával. Alonso negyedik, Vettel az előkelő ötödik helyen zárt. Mindkét Haas is befért a legjobbak közé, Schumacher hatodik, Magnussen nyolcadik lett közre fogva Sainzot, aki hat tizedre maradt el csapattársától. A top 10-et Albon és Norris tette teljessé.

A Mercedes a végén visszaesett, Hamilton 15-iknek, Russell 17-iknek zárt. Az ezüstnyilak ma szemmel láthatóan jobban küszködtek a delfinezéssel, kérdés, sikerül-e a megfelelő beállírásokat megtalálni a magyar idő szerint 22:00-kor kezdődő kvalifikációra.

Fotó: Instagram

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Lexus az offroadban is utánozhatatlan

A Lexus izgalmas újításokat hozott a 2023-as Specialty Equipment Market Association (SEMA) Kiállításon, bemutatva hat lenyűgöző járművet, köztük a GX minden generációját és a 2022-es LX 600-at. Az offroad örökségét hangsúlyozva a márka vadonatúj 2024 Lexus GX 550 Overtrail+ AAP modellt is megismertette a nagyközönséggel, mely a terepjárók világában új színfoltot jelent. 2022 Lexus GX […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

2024 elején legyártja utolsó dízelmotorját a Volvo

A teljes körű villamosítást célzó, egyértelmű stratégiánk a legambiciózusabb átalakítási tervek közé tartozik, amelyet hagyományos autógyártók megfogalmaztak. Hogy megerősítsük erre vonatkozó szándékainkat, a mai napon, a New York-i klímahéten bejelentettük, hogy 2024 elejével beszüntetjük a dízelmotoros Volvo gépkocsik gyártását. Alig néhány hónap múlva legördül tehát a gyártósorról a legutolsó dízel Volvo; a hagyományos autóipari szereplők […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Elektromos, innovatív és hatékony: az új Opel Movano új mércét állít

Erős: új villanymotor 200 kW/270 LE teljesítménnyel és 400 Nm forgatónyomatékkal Tele energiával: új, 110 kWh kapacitású akkumulátor, 420 km-es hatótáv (WLTP1), 150 kW-os gyorstöltés Fejlett: új vezetői asszisztensrendszerek, 2-es színtű önvezetési képesség Kényelmes: új műszerfal, 10 colos színes érintőképernyőkkel Karakteres: jellegzetes Opel-orr, és hátsó rész Sokféle: 30 változat, akár 17 m3-es raktérrel és 2 […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom