Rali-show és Enduro GP a hétvégén Zalaegerszegen

A II. ZEG Rally Show és az EnduroGP programjairól Őry Tamás, a szervező TRP Hungary ügyvezető igazgatója azt mondta: az először tavaly megszervezett rali-show-val a versenyzők és a nézők is elégedettek voltak, a városvezetés is nyitottan fogadta az akkori kezdeményezést. Ennek is köszönhető a folytatás, és hogy az idei versenyen a tavalyi 38 kilométeres távot 60 kilométeresre növelték, két gyorsasági szakaszt pedig a városon kívülre helyeztek. A múlt évi 50 versenyzővel szemben ezúttal 60-an állnak rajthoz. Az EnduroGP világbajnoki futama részben a Zalaegerszeggel szomszédos Bocföldén, egy ott kijelölt versenypályán zajlik.

Hozzátette, hogy a közlekedési fennakadásokért cserébe remélhetőleg egyedülálló élményt tudnak kínálni ezen a hétvégén.

Lázár László, a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség (HUMDA) kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy másfél éves előkészítés után indult el idén a HUMDA akadémiája, ahol a jövő autó- és motorversenyzőit nevelik. A szervezők ugyanakkor a közlekedésbiztonságot is középpontba helyezik, ami már csak azért is kiemelt feladat, mert évente 540 ember hal meg a magyar utakon, az Európai Unió elvárása pedig az, hogy 2030-ra mindenütt a felére csökkenjen a közúti balesetben elhunytak száma. Ennek eléréséhez a HUMDA szemléletformálással, vezetéstechnikai képzésekkel és iskolai ismeretterjesztéssel igyekszik hozzájárulni.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos arra emlékeztetett, hogy Zalaegerszegen épül a hagyományos, elektromos és önvezető járművek számára a 265 hektáros járműipari tesztpálya. Ez a létesítmény “a járműipar Szilícium-völgyeként” vonzza a befektetőket, sőt már nemcsak a földi járművek, de a légi közlekedési ipar is felfigyelt a lehetőségekre, miután drónkutató központ is épül, illetve a repülőgépipar is érdeklődik a térség iránt.

Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere elmondta: türelmet kérnek a helybéliektől a várható közlekedési nehézségek miatt, de nagy sikere volt és idén várhatóan szintén az lesz a rali-show-nak. A szervezők ráadásul jótékonysági célt is vállaltak, a nevezési díjakból befolyó bevételből a helyi óvodák felújítását, eszközbeszerzését támogatják.

Bakos Sándor, Bocfölde polgármestere azt fűzte hozzá, hogy reményei szerint nem egyedi alkalom lesz a motoros verseny a településen. A göcseji dombok között ugyanis olyan versenypályát sikerült kialakítani, ami várhatóan kellő kihívást jelent a versenyzőknek és látványos élményeket a nézőknek.

MTI

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Huszonötezer eurós támogatásban részesült egy debreceni alapítvány a BMW Group Gyár Debrecen közreműködésével

Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója a Karl Monz Alapítvány nevében 25 000 eurós támogatási hozzájárulást adott át a debreceni Gyermekklinikán a Nők a Rákos, Fogyatékos és Krónikus Beteg Gyermekekért Alapítvány részére. A BMW Group Gyár Debrecen kiemelt figyelmet fordít az alkalmazottak egészségének megvédésére és megőrzésére, emellett több, a helyi lakosságot érintő szociális […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán

Az új Toyota Prius a Japán Év Autója

Az október 26. és november 5. között, Tokióban megrendezett Japán mobilitási kiállítás adott otthont a Japán Év Autója (Japan Car of the Year, JCOTY) idei díjátadójának. Az 1980-ban alapított JCOTY-díjak sorsáról egy autós szakújságírókból álló, hatvanfős zsűri dönt. A szigetország harminckilenc meghatározó autóipari, illetve életmód-kiadványait képviselő szakemberek tíz döntős modell közül választják ki az Év […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Louvre múzeum főtámogatóként ismeri el a DS Automobiles-t

A DS Automobiles 2015 óta a Louvre Múzeum támogatója, és a “Főtámogatók” exkluzív csoportjába került. A “DS Automobiles” név mostantól kőbe vésve áll a tekintélyes Louvre piramisa alatt. A DS Automobiles a kezdetektől együttműködik a Louvre Múzeummal, és elkötelezett a kultúra népszerűsítése mellett. A DS Automobiles megalapítása óta számos bemutatót tartott a Louvre Múzeumban és […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom