Russell visszarepítette az élre a Mercedest az időmérőn

Teljesen száraz pálya fogadta a versenyzőket az F1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén, viszont eléggé el volt borulva az ég és senki sem tudta, lesz-e belőle eső vagy sem. Izgalmas kvalifikáció előtt álltunk.

A Q1-ben az első percekben Verstappen állt az élre Norris a két Mercedes és Alonso előtt. A Ferrarik is megmutatták magukat, bár a hűvös idő miatt az első mért körük nem sikerült jól, Perez viszont bejött Verstappen mögé. Folyamatosan javultak a pálya állapota és ezzel együtt az idők is. A tűzijáték után Tsunoda, Albon, Vettel, Gasly és Latifi nem folytathatta a Q2-ben. A Williams-csoda tehát nem folytatódott a harmadik szabadedzés után.

A Q2-ben Alonso okozott meglepetést az elején, aki feljött másodiknak Verstappen mögé és a két McLaren elé. A Ferrarik ismét a végére hagyták a jó időket, de simán bejöttek az utolsó percekben a továbbjutó helyekre. Két és fél perccel a vége előtt Sergio Perez került bajba a Red Bull-lal, mivel még mindig csak kilencedik volt, és mögötte még szinte mindenki gyorskört futott. Javítottak is a többiek, így Perez mellett Zhou, Magnussen, Stroll és Mick Schumacher nem folytathatta a harcot a pole-ért.

A Q3-ban Sainz állt az élre Russell, Leclerc, Hamilton és Alonso előtt. Verstappen hibázott és csak a hetedik helyen találta magát az első gyorskörök után. A végén pedig olyan történt, amire senki sem számított. George Russell mindkét Ferrarit megverte és pole-pozíciót szerzett (1:17.347) a Mercedesnek a tavalyi év után először. A „vörösök” Sainz és Leclerc sorrendben foglalhatják el a 2. és 3. kockát, mögöttük pedig Norris, Ocon, Alonso volt a top 6. Hamilton, Bottas, Ricciardo és Verstappen állhat fel a 7-10. rajtkockákba.

Vajon meddig tud feljönni Verstappen és vajon meg tudja-e szerezni Russell első győzelmét a Mercedesszel?

Fotó: Daimler Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Lexus az offroadban is utánozhatatlan

A Lexus izgalmas újításokat hozott a 2023-as Specialty Equipment Market Association (SEMA) Kiállításon, bemutatva hat lenyűgöző járművet, köztük a GX minden generációját és a 2022-es LX 600-at. Az offroad örökségét hangsúlyozva a márka vadonatúj 2024 Lexus GX 550 Overtrail+ AAP modellt is megismertette a nagyközönséggel, mely a terepjárók világában új színfoltot jelent. 2022 Lexus GX […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

2024 elején legyártja utolsó dízelmotorját a Volvo

A teljes körű villamosítást célzó, egyértelmű stratégiánk a legambiciózusabb átalakítási tervek közé tartozik, amelyet hagyományos autógyártók megfogalmaztak. Hogy megerősítsük erre vonatkozó szándékainkat, a mai napon, a New York-i klímahéten bejelentettük, hogy 2024 elejével beszüntetjük a dízelmotoros Volvo gépkocsik gyártását. Alig néhány hónap múlva legördül tehát a gyártósorról a legutolsó dízel Volvo; a hagyományos autóipari szereplők […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Elektromos, innovatív és hatékony: az új Opel Movano új mércét állít

Erős: új villanymotor 200 kW/270 LE teljesítménnyel és 400 Nm forgatónyomatékkal Tele energiával: új, 110 kWh kapacitású akkumulátor, 420 km-es hatótáv (WLTP1), 150 kW-os gyorstöltés Fejlett: új vezetői asszisztensrendszerek, 2-es színtű önvezetési képesség Kényelmes: új műszerfal, 10 colos színes érintőképernyőkkel Karakteres: jellegzetes Opel-orr, és hátsó rész Sokféle: 30 változat, akár 17 m3-es raktérrel és 2 […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom