Székesfehérvár Rali – Murvás versennyel rajtol hétvégén a Magyar Országos Rali Bajnokság

Turán Frici és Farnadi Ági március 31. és április 2. között a murvás Székesfehérvár Ralin áll először rajthoz a megújult designban tündöklő, teljesen újjáépített Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval.

“Örülök, hogy murvás versennyel indul a szezon, a Polo futóműve murvára termett, és ilyen körülmények között rendszerint remek tempót tudunk autózni. Persze ez nehézség is, ugyanis a murvás pályák erősen igénybe veszik a technikát, így ebből a szempontból nem a legszerencsésebb egy vadonatúj autóval ezen a terepen kezdeni az idényt, de optimistán várjuk a Székesfehérvár Ralit. Túl vagyunk a teszten, úgy érezzük, az utolsó rozsdafoltokat is lerúgtuk magunkról, amik tavaly keletkeztek. A Polo az ózdi balesetet követően teljesen megújult, a csapat fantasztikus munkát végzett” – kezdi Turán Frici.

“Az ózdi bukás után most ültünk először autóba, szerencsére bizalmatlanságnak nyoma sem volt, úgy teszteltünk, mintha mi sem történt volna. Többféle gumit kipróbáltunk, felázott a pálya, a hó is szemerkélt és a szél is erős volt, így változatos időjárási körülmények között tesztelhettünk. Jó volt érezni, hogy egyből visszajött a régi ritmus, Székesfehérvár egyébként is közel áll a szívemhez, a hazai pályák etalonja, így nagyon várom a rajt pillanatát” – folytatja Ági.

“Szeretnénk a pénteki és szombati pályabejárás alkalmával egy pontos, precíz itinert készíteni, hogy a versenyen ki tudjuk autózni magunkból a maximumot. A pályák részben újak lesznek számunkra, ami mindig izgalmas kihívást jelent. A rendező is kitett magáért, ugyanis az ismerős szakaszokat is megvariálta. Motiváltak vagyunk és várjuk, hogy a városi szuperspeciálon a nézőkkel is testközelből találkozhassunk” – zárja Frici.

A versenyzőknek a két nap alatt összesen 10 gyorsasági szakaszt és közel 128 kilométert kell teljesíteniük. A Székesfehérvár Rali április 1-jén négy szakasszal kezdődik meg, Királyszentistvánon és a Kislőtéren is kétszer lesz látható a mezőny, a napot pedig egy 1,6 km-es városi szuperspeciál zárja, amelynek eredménye nem számít bele a versenybe. A murvás verseny második napján Várpalota, Tés és Iszka szerepel kétszer a programban.

Forrás: Just Creative

Fotók: MK Racing Photography

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Az új Fiat Topolino a városi közlekedés villamosításának legelragadóbb eszköze

Az új Fiat Topolino attól a történelmi modelltől kölcsönözte jól csengő nevét, amely annak idején lefektette a városi közlekedés alapjait; a modern utód ugyanerre készül a fenntartható városi mobilitás terén. A városi használatra szánt Topolino a legfiatalabb ügyfelekhez is eljuttatja a mobilitás szabadságát A FIAT bejelentette, hogy Topolino néven hozza forgalomba új, fenntartható városi mobilitási […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Utcán Verdák

Bemutatkozik a 635 lóerős új Range Rover Sport SV

Nagyteljesítményű zászlóshajó: az új Range Rover Sport SV a sportos prémium vezetés élményét innovatív teljesítményfokozó technológiákkal társítja Tökéletes kiállás: a VILÁGELSŐ hidraulikus összekapcsolt 6D Dynamics légrugós felfüggesztés az előre és hátra bólintás, valamint az oldaldőlés-szabályozás funkciók jóvoltából szélsőséges mértékű gyorsítás, lassítás és extrém kanyarvétel során is csaknem teljesen síkban tartja a karosszériát Csúcsteljesítmény: a Range […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Erősebb hibrid hajtásláncot kap a Toyota Yaris

A modellfrissítéseket nem véletlenül hívja ráncfelvarrásnak a köznyelv. Ha egy tetszőleges típus életciklusának a delén aktualizált megjelenést kap, azzal viszonylag gazdaságosan hitethetik el a gyártók ügyfeleikkel, hogy új autót kínálnak nekik – még akkor is, ha a műszaki tartalom érdemben nem változik. A Toyota Yarisszal azonban most ennek pont az ellenkezője történt: külső dizájnjának változásai […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom