Tim Gábor szezonja már Monzában megpecsételődött

Tim Gábor a 2022-es Clio Cup Europe szezon után – amikor két versenyen is indulhatott – újra közösségi adományozással szerepelt a bajnokságban. Az EB értékelésébe számító első fordulóra Monzában került sor, 51 induló adta le a nevezését. Bár biztatóak voltak az előjelek, Tim végül egy komoly baleset miatt nem tudott maradandó eredményt elérni, sőt a szezonjának a folytatása is komoly veszélybe került.

A vanyarci versenyző idén is a GM Sport francia csapattal várta a Clio Cup Europe bajnokság első EB értékelésű hétvégéjét. 51 pilóta érkezett az olaszországi Monza pályára. A hatalmas mezőny előrevetítette, nem lesz egyszerű hétvégéje a kupa egyetlen magyar pilótájának.

Tim 2012-ben az FIA ETCC-vel járt először a sebesség templomában, de Monza akkor nem kegyelmezett neki. Ugyan, ott volt a pályán, technikai problémák miatt egyik versenyen sem tudott elrajtolni. Az elmúlt hétvégén, tizenegy év után arra készült, revansot vesz Monzán, és sikeres szezonkezdéssel próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy a teljes szezonra találjon támogatókat.

“Tizenegy éve életem talán legszörnyűbb hétvégéjét éltem át. Ott álltam Monzában, az FIA WTCC és ETCC közös hétvégéjén, ott volt a csapat, az autó, befizetve a nevezés, megvéve gumik, minden készen állt. De az autó nem akarta, egyszerűen nem tudtunk versenyezni. Alig vártam, hogy végre egyszer visszatérjek Monzába, és behajtsam a tartozást, és egy sikeres hétvégét teljesítsek.” – várta a hétvégét Tim.

A hétvége jól indult a magyar versenyzőnek, az első és második edzésen az élmezőnyben autózott, majd az első időmérésen a 10. időt sikerült elérnie, mellyel a vasárnapi második versenyre kvalifikálta magát.

“Egyedül mentem az első időmérő edzésen, mert még a pályát tanultam és próbáltam a határaimat feszegetni. A két szabadedzésen nem voltak igazán tiszta köreim, így az időmérést is edzésként fogtam fel. Az 51 fős mezőnyben a 10. hellyel elégedett vagyok, de egy jó szélárnyékkal ott lehettem volna a top5-ben. Ez egy jó rajthely a második futamra, de ki kell maradnom a kakaskodásból, mert ekkora mezőnyben biztos, hogy lesznek kontaktok.” – foglalta össze Tim az első időmérő edzés után.

A pénteki időmérő edzés után, szombaton a második időméréssel folytatódott a hétvége, mellyel a szombati első versenyre döntötték el a pilóták a rajtsorrendet. A 20 perces időmérő edzésnek több, mint a felét teljes pályás sárga zászló akadályozta, így nagy szerencse kell ahhoz, hogy jó kört fusson a pilóta. Timnek ez nem is sikerült, a legjobb köridejétől bő két másodperccel volt elmaradva és csak a 31. lett.

“Ez egy pokolian rossz időmérő edzés volt. Sajnos egy kényszerhelyzetben vagyok, már nem elég a 10. hely környékén mennem, mutatnom kell valamit, ha fel akarom hívni magamra a figyelmet. Így egy olyan döntést hoztunk, hogy összeállok a bajnokságot vezető pilótával és a tavalyi bajnokkal, és hárman egy bolyban futjuk a gyors köröket. Ez nekik is jó, nekem is jó. Arra senki sem számított, hogy a 20 perces időmérésből 10-12 perc elmegy sárga zászlóval, ahelyett, hogy megállították volna az edzést. Erre még egy újabb fordulat jött, a bokszban elment az áram, internet és az időmérés. Sem én, sem a csapat nem tudta, mennyi idő van hátra, ki milyen kört futott. Kész káosz volt a pályán, mindenki feltartott mindenkit. A végén még próbáltam javítani, de váratlanul leintettek. Katasztrofális. Ha egyedül autóztam volna, könnyedén a top10-ben vagyok, így viszont délutáni versenyre be kell érnem a 31. hellyel.” – fejezte ki döbbenetét Tim.

A katasztrofális időmérő edzés után következett az első verseny, a 31. helyről kellett Timnek minél előrébb keverednie. A futamot a 19. helyen zárta, de ez sem úgy történt, ahogy arra számítani lehet.

“Én nem tudom mi történt a versenyirányításban, de a 25 perces futamunk alatt négyszer jött be a Safety Car, ebből legalább kettő esetben teljesen indokolatlanul, hisz a sérült autókat pillanatok alatt levitték a pályáról. Igaz, Olaszországban egy olasz versenyző vezetett, így akár gondolhatunk mást is a dolgok mögé. A 25 perc alatt talán 5 zöld zászlós körünk volt, igyekeztem annyit előzni, amennyit csak tudok. A 19. hely számomra nem elegendő, de a 31. helyről a rajtnál a 35. helyre csúsztam vissza, ennyire kevés kör alatt ennél többet nem tudtam tenni. Néhány pontot szereztem, de összességében nem vagyok elégedett.” – foglalta össze Tim az első versenyt.

A vasárnap megrendezett második futamon már a biztatóbb 10. rajthely várta Tim Gábort. Nagy esélye volt akár a dobogós helyekért is küzdenie, de a versenye végül másfél körig tartott.

“Jól rajtoltam, de nem tudtam előzni az első körben. A második kör elején a sikánba bemenet belém jöttek, majd még ki is forgattak. Visszaestem pár helyet és a kocsim is sérült, de tovább tudtam menni. Az Ascari-ban egy fiatal olasz srác kívülről akart megtámadni, lecsúszott az ívről, elhagyta a pályát. Ez még nem lett volna baj, de azonnal vissza is rántotta elém a kocsiját és a kanyar csúcspontján lényegében belelökött a falba. Kb. 120 km/h-val csapódtam be, az autó bal oldala teljesen összetört, azonnal ki kellett állnom.” – mesélte Tim.

A versenyigazgató a fiatal olasz pilótát találta vétkesnek, négy rajthelyes büntetést kapott a következő versenyre. Ez persze Timet nem vigasztalta.

“Az olasz pilóta a gokartból érkezett, biztos gyors is, de nagyon tapasztalatlan. Láttam rajta, nagyon nem hatotta meg a baleset, de nekem nagyon valószínű, hogy a szezonomat tette tönkre. Az autó rengeteg eleme sérült, amit cserélni kell, javítani nem lehet. Az én anyagi hátteremmel ez komoly kiadást jelent, ezzel lényegében amit összeraktunk eddig, az most szétesett. A közösségi finanszírozás idáig eljuttatott, amit ismételten köszönök mindenkinek, de most nem tudom, hogyan tovább.” – szomorkodott Tim.

Tim Gábor így egy 19. hellyel és egy kieséssel kezdte a Clio Cup Europe kilenc fordulós szezonját. A ponthátrány nem jelentene gondot számára, hisz az év végén a két legrosszabb eredményt levonják, de az anyagi kár miatt kilátástalan helyzetbe került.

“Soha nem mond, hogy soha, de most nem látom ebből, hogyan tudunk talpra állni. Még várjuk, hogy a csapat átnézze mi minden sérült az autón, mit kell kifizetnem. Sajnos az biztos, hogy több milliós a kár. Autósportos mértékkel ez nem komoly, de számomra sajnos az. Egy hónap múlva folytatódik a bajnokság. Ha Belgiumban ott leszek a rajtrácson, akkor ahhoz valami csoda kell. Egy ilyen balszerencsés hétvége után, nehéz hinni a csodákban. Sajnos Monza ezúttal is kifogott rajtam.” – zárta Tim a hétvége összefoglalását.

Fotók: dpi, Bende Imre

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Max Verstappen és a Honda e:NY1

Max Verstappen még a szezon előtt bepattant a tisztán elektromos üzemű Honda e:Ny1 volánja mögé, hogy lenyűgözze az ifjú gokartversenyzőket, majd egy meglepetéstalálkozón személyesen is elbeszélgetett velük. A háromszoros F1-világbajnok egy Oracle Red Bull Racing RB20 versenyautóval áll rajthoz, amelyben a Honda által fejlesztett, RBPTH002 típuskódú, 1,6 literes, V6-os, hibrid hajtáslánc dolgozik. A fejlesztése során […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Új CUPRA Born VZ modelljével továbbra is lendületben a CUPRA

CUPRA Born VZ fokozott menetteljesítményekkel: 240 kilowatt teljesítmény, 545 newtonméter forgatónyomaték, 0-100 km/h gyorsulás mindössze 5,7 másodperc alatt és 200 kilométer/óra végsebesség. Sportosabb beltér alapfelszerelésként új CUP Bucket ülésekkel és rekuperáció-kapcsolóbillentyűkkel szerelt kormánykerékkel. Még dinamikusabb menettulajdonságok a kedvezőbb fékvisszajelzéseknek, a robusztusabb felfüggesztéseknek, illetve az érzékenyebb kormányzásnak és pedáloknak köszönhetően. Továbbfejlesztett külső dizájn két új, 20 […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Régi ismerős – Suzuki Swift 1.2 DualJet GL+ teszt

Ami a rendszerváltás előtt a Lada és a Trabant volt, az a rendszerváltás után az Opel Astra és a Suzuki Swift lett. Mindegyik autóval, Swift esetében főleg a (Magyarországon) első generációssal mindenkinek van egy sztorija, ahogy azelőtt a szoci remekművekkel.  És még mindig rengeteg szaladgál belőle az utakon, valamelyik papaautóként van óvva még a napfénytől […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom