Tizedikek lettek a Róma Rallyn

Néhány nappal a Róma rally előtt derült ki, hogy Herczig Norbertnek nem Ferencz Ramón, hanem Czakó Janek diktálja majd az itinert Olaszországban. A rengeteg kanyarral tarkított aszfaltos pályákon ez akár nehézséget is okozhatott volna, de mégsem ezen múlt, hogy nem sikerült megismételni a tavalyi dobogós eredményt.

„Janek remek munkát végzett” – kezdte Herczig Norbert a versenyhétvége értékelését. „Hihetetlenül nehéz feladat ennyi kihagyás után felvenni az ERC ritmusát, de tudtuk, hogy helyt fog állni, és így is történt. Rengeteget dolgozott, kellő alázattal állt a versenyhez, és ugyan nagyon izgult, de profi navigátorhoz méltóan tette a dolgát. Azért fújt egy nagyot mikor az utolsó gyorsasági stopjában kiadta a menetlevelet az ablakon. Sokat dolgoztunk ezen a héten, és köszönhetően annak, hogy ezeken a pályákon már versenyeztem, sikerült jó itinert írni a gyorsaságikra.”

Jó volt az itiner, jól sikerültek a tesztek, de a verseny eredménye mégis elmaradt a tavalyi nagyon magasra helyezett mércétől. A számok megmutatják, hogy a különbség minimális, a pályákat remekül ismerő hazai pilótáktól is általában kevesebb mint egy másodperc volt a különbség kilométerenként, de az ERC-ben ez már helyezéseket jelent.

„Hiányoznak a versenykilométerek” – adta meg a rövid választ Herczig Norbert. „Hiába tesztelünk, ennél sokkal többet kellene menni. Az új abroncsokkal nem működnek a tavalyi beállításaink, és ez esetben hátrány az is, ami normál esetben előny lenne, hogy az MRF folyamatosan fejleszti a gumikat. Az új abroncsokkal mindig a nulláról kell kezdeni. Olaszországban azokban a kanyarokban, ahol tavaly át tudtunk menni egy komoly tempóval, most el kellett venni a gázt. Emiatt én is bizonytalanabb vagyok, ami megint csak az időeredményt rontja. Persze voltak apróbb hibák, de összességében karcmentesen hoztuk a versenyt. A különbséget az jelenti, hogy végig kerestük a beállításokat. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egy-két lassabb kanyar, egy pici kétely abban, hogy elfordul e az autó, egy rásimítás a féken, hogy stabilizáljam a hátulját, és utána a kigyorsításokon már össze is jön az a pár tized másodperc, ami miatt most nem tudtunk a dobogóért harcolni” – elemzett Herczig Norbert.

Az MRF csapat több párossal is ott van a versenyeken, és vannak köztük olyanok, akik más versenyeken is indulnak, így ők össze tudják gyűjteni azt a tapasztalatot, ami a magyar duónak hiányzik. De hiába közös a csapat, ezeket a beállításokat nem tudják megosztani egymással.

„A raliban sem úgy működik, hogy mindenre megvan a tökéletes recept. Egyrészt nem is szívesen árulják el a titkot, hiszen versenytársak vagyunk, másrészt nem is működnének más versenyzők beállításai, hiszen mindannyiunknak más a stílusa. Ezen a szinten már magunkra kell hangolni az autót. Azt tudjuk, hogy megoldást kell találnunk erre a problémára, mert hiába szép eredmény folyamatosan az ERC legjobb 10 versenyzője között szerepelni, mi ennél többet szeretnénk. Többször megmutattuk már, hogy képesek vagyunk a legjobb háromban autózni, a sebességünk nem csökkent, a gumik működését kell megismernünk és összehangolnunk az autóval. A következő hónapban igyekszünk átgondolni a lehetőségeinket.” – mondta Herczig Norbert.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Utcán Verdák

Bemutatkozik a 635 lóerős új Range Rover Sport SV

Nagyteljesítményű zászlóshajó: az új Range Rover Sport SV a sportos prémium vezetés élményét innovatív teljesítményfokozó technológiákkal társítja Tökéletes kiállás: a VILÁGELSŐ hidraulikus összekapcsolt 6D Dynamics légrugós felfüggesztés az előre és hátra bólintás, valamint az oldaldőlés-szabályozás funkciók jóvoltából szélsőséges mértékű gyorsítás, lassítás és extrém kanyarvétel során is csaknem teljesen síkban tartja a karosszériát Csúcsteljesítmény: a Range […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Erősebb hibrid hajtásláncot kap a Toyota Yaris

A modellfrissítéseket nem véletlenül hívja ráncfelvarrásnak a köznyelv. Ha egy tetszőleges típus életciklusának a delén aktualizált megjelenést kap, azzal viszonylag gazdaságosan hitethetik el a gyártók ügyfeleikkel, hogy új autót kínálnak nekik – még akkor is, ha a műszaki tartalom érdemben nem változik. A Toyota Yarisszal azonban most ennek pont az ellenkezője történt: külső dizájnjának változásai […]

Olvass tovább
Race Verdák

A Forza Racinghez igazol Gender Tamás Junior

Abban a Forza Racing csapatban folytatja tovább nemzetközi sportpályafutását Gender Tamás Junior, amelynek története az alapító szerint George Russell bajnoki címével kezdődött. Az eddig döntően Olaszországban versenyző fiatal magyar gokartos a napokban igazolt át a Jamie Croxford által 2011-ben alapított, brit székhelyű csapathoz, s nagyon motiváltan várja a következő heteket, amelyek újabb nagy előrelépést jelentenek […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom