Újabb győzelem Belgiumban

A belgiumi Zolderben folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is dominált az edzésen, 1:56:874-es idővel a leggyorsabb volt az időmérőn, 0.6 másodpercet vert a második Jochen Hahnra, és 0.8-at a harmadik Adam Lackora. Mindez azt jelentette, hogy az idei szezonban 11. alkalommal szerezte meg az első rajthelyet.

Jó időben, száraz pályán mehettünk, két kört is megtettem, és szinte századra azonosak voltak, bár ugyanazon a helyen kétszer is megcsúszott az autó hátulja. De elégedett vagyok. Az furcsa volt, hogy az időmérő utáni technikai ellenőrzés során meg akarták mérni a guminyomást, ami a beállítások tekintetében nagyon fontos, de erre vonatkozó szabály nincs, és tíz év alatt egyszer sem volt erre példa. Furcsa – mondta Kiss Norbert az edzés után.

A verseny remekül sikerült a HUMDA által is támogatott magyar pilótának, rögtön az élre állt, és végül magabiztosan meg is nyerte a futamot. A második helyen Jochen Hahn, a harmadikon Sascha Lenz ért a célba. Kiss Norbert előnye ezzel 75 pontra nőtt a bajnokságban!

Jól sikerült a rajtom, bár az első kanyarban a kerékvető kicsit megdobott. Utána viszont gyorsak voltunk, láttam, hogy Hahn nem tudja tartani a tempót, így nem is kellett kockáztatni, és tudtam vigyázni az autóra, mert van még hátra két versenyhétvége. A mai nappal eddig elégedett vagyok, az autó nagyon gyors, a beállítások jók, köszönöm a csapatnak a munkát – értékelt Kiss Norbert.

A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futam során a 8. helyről rajtolhatott a Révész Racing Európa-bajnoka. Az élen nagy csata zajlott, majd Adam Lacko vette át a vezetést, akit Jochen Hahn üldözött. Steffi Halm meglepetésre a harmadik helyre jött fel, és jól haladt Kiss Norbert is, ám a magyar pilóta a negyedik helyen haladva defektet kapott, így végül kilencedikként intette le a kockás zászló. Összetettben Norbi biztosan vezet Hahn és Lenz előtt. Folytatás szeptember 24-25-én Le Mansban.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

C5 Aircross Hibrid 136: egy egyszerű és megfizethető, feltöltést nem igénylő, új elektromos változat

Az egyedülálló hibrid rendszer részei egy új generációs 136 lóerős (100 kW) PureTech benzinmotor, egy 21 kW-os villanymotorral felszerelt, duplakuplungos új ë-DCS6 sebességváltó és egy meghatározott vezetési szakaszokban automatikusan töltődő 48 voltos akkumulátor. Élvezetes vezetés alacsony kibocsátás és fogyasztás mellett: az új változat jó gyorsulási jellemzőivel és az elektromos üzem előnyeivel fokozza a vezetési élményt […]

Olvass tovább
Férfi szemmel Teszt Verdák

Toyota Hilux 2023 – Mese az elpusztíthatatlanról

Ha nem csak egy Hiluxra vágysz, hanem egy olyan strapabíró, elpusztíthatatlan férfias darabra, mint amit a tesztben láthatsz, akkor nincsen más dolgod, mint megnézned a kiegészítők listájában az Invincible csomagot. Sokkal több van benne, mint elsőre gondolnánk. Terepabroncs, extra díszítések, nagyobb védelem és grafika. Ez a grafika némelyeknek tetszik, némelyeknek nem, de ez nem is […]

Olvass tovább
Race Verdák

Tóth-Gili Tamás: Egyből a mély vízbe

A szezon egyik legnehezebb versenyén, a Salgó Rallyn debütált Tóth-Gili Tamás és Molnár Mózes az első osztályban és a Peugeot Kupában is. A vadonatúj 208 Rally4-es a verseny előtti napokban érkezett meg, kipróbálni sem tudták, ennek ellenére a rekordszámú, 12 fős Peugeot Kupában a hatodik helyet szerezték meg. Bár Gili szerint ennek most semmi jelentőssége […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom