Verstappen a hetedikről nyert Monzában

Tovább nőtt a holland címvédő összetettbeli előnye, már szinte biztos a második bajnoki cím. Leclerc az elsőről csak másodiknak ért be, a gumikezelés mellett ebbe a biztonsági autó is beleszólt. De Vries az első F1-es versenyén ként pontot, és a nap versenyzője címet zsebelte be.

Napos időjárási körülmények között vágtak neki a pilóták az Olasz Nagydíjnak. Leclerc az élről jól rajtolt, de Russell nála is jobb volt. Az angol megpróbált mély féktávot venni, és úgy elmenni a monacói mellett, de ez nem sikerült. A 63-as autó levágta a kanyart, de megtartotta a második pozíciót. Mögötte Ricciardo, Verstappen, Gasly, Norris, Alonso, de Vries, Zhou és Vettel jött a top 10-ben. Ahogy azt várni lehetett a holland címvédő sebességi fokozatot váltott, és elkezdte levadászni az előtte autózókat, amit a DRS megkönnyített. Elsőként egykori ausztrál csapattársán hámozta át magát, majd Russell következett, akit az egyenesben került ki.

Ami hátsóbb régiókat illetti, Sainz fokozatosan tört előre, néhány kör elteltével már a 10-ik helyen olvashattuk a nevét, nem sokkal később pedig már a hetediken haladt. Az első váratlan fordulat Vettel megállásával kezdődött. A német a megnyitásnál állt félre az Astonnal, így megúsztuk egy virtuális biztonsági autóval. Leclerc használta ki a helyzetet, és az élről cserélt. A monacói a harmadik helyre esett vissza, de alig több, mint 18 másodperc volt a hátránya a vezető hollandtól. Mögötte a rajtrács végéről zárkozó, és Ricciardót előzó csapattársa érkezett közepes abroncsokon. Hogy ne legyen unalmas most sem a Ferrari stratégák dolga, arra kérték Leclercet, ne váltson rövideket, amire az válasz érkezett, hogy ezt nem tudja teljesíteni.

A középmezőnyben is megkezdődtek a kiállások: Ricciardo, Gasly, de Vries, Zhou, Ocon, Tsunoda és Stroll is új papucsokat kapott, míg Alonso és Norris kint maradtak. Az angol mcLarenes jó tempót diktált, ez egy mögé vágásnak nézett ki kollégájával és Gaslyval szemben. Féltávhoz közeledve a Red Bull kihívta Verstappent az élről, lágyak után közepeseket kapott és a második pozícióba tért vissza. Hamilton, akiről eddig kevés szó esett, szintén szépen zárkózott, a 27-ik körben Alonsót előzte a hatodik helyért. A címvédő folyamatosan lopta a távolságot a monacóival szemben, közel egy másodpercet adott a Ferrari pilótájának körönként. A Scuderia látva, hogy milyen jól működött a piros oldalfalú Pirelli az energiaitalosoknál, Sainz autójára is azt rakták fel, a spanyol a közepeseken indult. Perez mögé ért vissza, majd egy nagy csatában megelőzte a mexikóit. Alonso eközben feladni kényszerült a futamot, műszaki gondjai voltak.

A vörösök tartva a címvédő tempójától közepeseken, kihívták Leclercet, aki a legpuhább keveréket kapta, Russell miatt viszont így sem kellett aggódniuk. Verstappen előnye 19 másodperc fölé nőtt, ami elégnek kellett, hogy legyen a végéig. Hamilton eközben szép kis manővert mutatott be, Gaslyt és Norrist is megelőzte a kettes kanyar kijáratánál, majd Ricciardo mellett is elment, és hatodiknak zárkózott. Az ausztrál autója viszont nem sokkal ezután megállt, ami jó kis kalamajkát okozott. Verstappen kivárt, hogy jön-e Leclerc új abroncsért, majd amikor ez megtörtént, ő is cserélt. Érthető volt, hisz nem akart pozíciót bukni, és már kevés volt a végéig. Az olaszok sportbírok nagyon lassan dolgoztak, már az 51-ik körben jártunk, de a McLaren még a pályán volt, és a biztonsági autó a mezőny felét sem szedte össze. Végül nem maradt idő, és jól gondolkodott a Red Bull, fontosabb volt a pozíció. A safety car mögött értek be, és a holland behúzta a hetedik helyről az olasz futamot. A monacóinak csalódottan ugyan, de be kellett érnie a második hellyel, míg Russell a harmadiknak örülhetett. Sainz nagyot menetelt, negyedik lett, míg Hamilton ötödik. Pereznek öszetettben tovább növekedett hátránya a második hely szempontjából, Norrist a hetediknek intették le. A top 10-et Gasly, de Vries, aki a nap pilótája lett első versenyén, és pontot is szerzett és Zhou zárta.

Fotó: Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Toyota C-HR GR SPORT stílusos megújulással ünnepli fennállásának 10. évfordulóját

• A Toyota C-HR GR SPORT új, figyelemfelkeltő selyemszürke matt színnel érkezik, amely kihangsúlyozza sportos és érzelmekre ható karakterét • A kizárólag ehhez a változathoz elérhető, 20 colos matt szürke keréktárcsák teszik teljessé a megújult GR SPORT megjelenést • A kategóriateremtő crossover bemutatkozásának 10. évfordulóját ünnepli, amely idő alatt világszerte több mint 2,1 millió, Európában […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Népszerű dél-koreai, gazdaságos, kompakt SUV. Mire gondolunk? – Kia Sportage 1.6 CRDi

Egy kis visszatekintés: A Kia Sportage története több mint 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 1993-ban a dél-koreai márka piacra dobta első klasszikus terepjáróját. A következő évtizedek alatt sokat változott a kocsi megjelenése és felszereltsége, de kompaktságát, kihasználhatóságát és népszerűségét mindvégig megőrizte. Szerkesztőségünknél ezúttal egy ötödik generációs, 2025-ös 1.6-os dízel Kia Sportage járt, mild-hibrid hajtással, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom