Verstappen Kanadát is behúzta

A futam száraz körülmények között zajlott, a tegnapi esőnek nyoma sem volt. Verstappen jól kapta el a rajtot, mögötte Alonso, Sainz és a két Mercedes haladt. Alonso nem tudta tartani sokáig a második helyet, Sainz a DRS zónában átlépte honfitársát.

A 8. körben Perez lassú autóját láthattuk, a mexikói kiállni kényszerült a versenyből. A virtuális biztonsági autót többen kihasználták, például Verstappen és Hamilton is, így nyertek egy kiállást a többiekhez képest.

Mick Schumacher is félreállt, és Alonsón kívül szinte mindenki ki tudta használni a második VSC-s fázist. A 25. körben az élen Verstappen haladt Sainz és Hamilton előtt, Alonso negyedikként, mögötte pedig Russell, Ocon, Lelcerc és Bottas az első nyolc helyezett. Kerékcseréje után Alonso Bottas elé jött vissza a hetedik helyre.

Sainz nem tudta megszerezni első győzelmét a Ferrarival

Az 50. körben a biztonsági autónak is be kellett jönnie Tsunoda miatt, aki a bokszból kifelé jövet csapódott a falnak a friss gumikon. Verstappen vezetett Sainz, Hamilton, Russell, Ocon, Alonso, Leclerc, Bottas, Vettel és Zhou előtt. Ez szolgáltatta az izgalmakat a végén, Sainz ugyanis támadta az élen haladó Verstappent.

Előzés végül nem történt: Verstappen nyert Sainz és Hamilton előtt. A további pontszerzők sorrendje: Russell, Leclerc, Ocon, Alonso, Bottas, Zhou és Stroll. Verstappen tovább növelte előnyét a pontversenyben, már 49 pont az előnye Leclerc előtt.

Fotó: F1Fansite

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

This is the way! – Hyundai Inster Prime 42 kWh teszt

Most már nem nagyon létezik olyan kategória, ahol ne lennének jelen az elektromos autók. Először a drágább kategóriákat hódították meg, ennek természetesen gazdasági-pénzügyi okai voltak, a kutatás-fejlesztésre szánt pénzeket ott lehetett csak visszahozni. Ez 2026-ra nagyjából minden márkánál beérett, így a technológia a legalsóbb szintekre is leszivároghatott. Ennek egyik jeles képviselője a Hyundai Inster, amely […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Erős egyterű: az Opel Zafira, friss fejlesztésű 2.2-es dízelmotorral

Nagyteljesítményű, hatékony és megbízható: 132 kW (180 LE) teljesítmény és 400 Nm forgatónyomaték, 185 km/h-s végsebesség, nyolcfokozatú automata váltó A választás szabadsága: a Zafira gazdaságos dízelmotor mellett tisztán elektromos, lokálisan emissziómentes hajtáslánccal is válaszható Az új dízel induló ára 15.840.000 forint A friss fejlesztésű dízelmotor a Vivaro Combihoz és Vivaro áruszállító változataihoz is elérhető Rüsselsheim. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Dermesztő hidegben is az élen: meggyőző hatótávolságot ért el a Kia EV2 prototípusa a világ egyik legnagyobb téli elektromosjármű-tesztjén

• Az EV2 nagy hatótávolságú változata 310,6 kilométert tett meg dermesztő hidegben, ami mindössze 25 százalékkal marad el a WLTP hatótávtól • A norvég El Prix teszt eredménye rámutatott, hogy az elektromos autókat extrém téli körülmények között is versenyképesen lehet üzemeltetni. A Kia EV2 kiváló teljesítményt nyújtott éles helyzetben a Norvég Autószövetség (NAF) El Prix […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom