Verstappen rajt-cél győzelmet aratott

A holland sikerével zárult ez a sprint a Red Bull Ringen is csakúgy, mint az imolai. A Ferrarik nem tudták vele tartani a lépést, inkább egymással csatáztak.

A címvédő jól kapta el a rajtot hasonlóan Sainzhoz. A spanyol elment monacói kollégájának, de Leclerc vissza tudott jönni, és szép manőverrel megelőzte őt. A negyediken senkitől nem zavartatva Russell haladt. A Scuderia pilótái tovább folytatták az öldöklő harcot, a spanyol próbálkozott, betette autóját Leclerc mellé, de megelőzni már nem volt képes. Biztos távolságban követte őt a verseny végéig. Ocon sokáig tartotta az ötödik pozíciót, azonban jött Perez. A mexikói már a rajtot követően jól jött el, öt helyet javított. A Haasszal való küzdelem kicsit lassította őt, de sikerült magát áthámoznia az amerikai alakulat versenyzőin, majd jött a francia alpine-os. Védekezett Ocon, de a Red Bull tempófölényét ma nem lehetett tartani, így a mexikói az ötödiken futott be. Nem volt jó napja Ocon csapattársának, Alonso már a felvezető körre sem tudott elmenni, és bokszból sem volt képes folytatni. A mezőnynek azonban még egy felvezető körre el kellett menni, mert Zhou autója a célegyenes fordítóra lefulladt, a kínainak sikerült újraindítani, így a pitből elstartolhatott.

A legnagyobb adok-kapok talán Schumacher és Hamilton között ment. A német nagyon felszívta magát első pontjai után, és körökön keresztül tartotta maga mögött a hétszeres bajnokot. A brit csak akkor tudta megelőzni a Haas versenyzőjét, amikor Magnussen a hetediken haladva eltávolodott kollégája elől, így az nem tudta nyitni hátsó szárnyát. Hamiltonnak a rajtnál egy incidense is volt, Gasly ráhúzta a kormányt, de a francia járt pórul, megforgott, de vissza tudott állni a futamba. A brit bajnok így az utolsó pontszerző nyolcadik helyen végzett.

Nem volt jó sprintje Albonnak, aki összeért Vettellel, és ötmásodperces büntetést kapott. A McLaren szintén szenvedett, csak a 11-12-ik helyen látták meg a kockás zászlót. Folytatás holnap 15:00 órakor a futammal, aminek a rajtsorrendjét ez a sprint határozta meg.

Fotó: Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Toyota C-HR GR SPORT stílusos megújulással ünnepli fennállásának 10. évfordulóját

• A Toyota C-HR GR SPORT új, figyelemfelkeltő selyemszürke matt színnel érkezik, amely kihangsúlyozza sportos és érzelmekre ható karakterét • A kizárólag ehhez a változathoz elérhető, 20 colos matt szürke keréktárcsák teszik teljessé a megújult GR SPORT megjelenést • A kategóriateremtő crossover bemutatkozásának 10. évfordulóját ünnepli, amely idő alatt világszerte több mint 2,1 millió, Európában […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Népszerű dél-koreai, gazdaságos, kompakt SUV. Mire gondolunk? – Kia Sportage 1.6 CRDi

Egy kis visszatekintés: A Kia Sportage története több mint 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 1993-ban a dél-koreai márka piacra dobta első klasszikus terepjáróját. A következő évtizedek alatt sokat változott a kocsi megjelenése és felszereltsége, de kompaktságát, kihasználhatóságát és népszerűségét mindvégig megőrizte. Szerkesztőségünknél ezúttal egy ötödik generációs, 2025-ös 1.6-os dízel Kia Sportage járt, mild-hibrid hajtással, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom