Verstappent nem tudták megállítani, övé az utolsó pole

Idei hetedik elsőségét szerezve a holland bajnok indulhat az élről Abu-Dhabiban vasárnap. Mögüle csapattársa startolhat, a mexikói számára fontos volt, hogy Leclerc előtt végezzen, és ez sikerült is. A Mercedesek végül csak a harmadik sorban.

Villanyfényes körülmények között vágtak neki a pilóták az Abu-Dhabi Nagydíj időmérő edzésének. Jelentősen visszaesett a levegő és pályahőmérséklete a korábbiakhoz képest, ahogy az várható volt. Az első kifutásokat követően A Red Bullok álltak az élre Verstappen vezetésével, Perez mindössze hat századdal maradt el. Az energiaitalosok mögött a két Ferrari foglalt helyet, majd jött Russell, Norris és Hamilton. Vettel, Schumacher és Bottas szerepelt ekkor a kiesők között a két Williams mellett. A felgumizott pályán folyamatosan javultak a köridők, a számítógép 1:25,9-es továbbjutó idővel számolt, de ez is kevés volt, két tizeddel jobb kellett ennél. Vettel ezt bőven meg is ugrotta, a hatodik pozícióban menetelt tovább, Schumachernek is sikerült, azonban a brazíliai leggyorsabb Magnussen és Gasly is búcsúzott, ahogy Bottas, Albon és Latifi sem tudta folytatni.

A folytatást a Mercedesek indították használt lágyakon. Hamilton, aki fékproblémával küzdött 1:25,7-essel nyitott, ennél az időnél négy tizeddel volt jobb Russell. A többség szintén a használt piros oldalfalú gumikra tette le a voksát az első kifutásnál, Norris és a két Red Bull viszont újakat pakolt fel. Perez nyitott így a legjobban, Verstappen jelentősen lemaradt, de második volt, még Norris negyedik lett Sainz mögött. A második próbálkozásokat Hamilton kezdte, a brit bajnok ugyan elégedetlen volt, de egy jó körrel Perez mögé ugrott. Ezután az Astonok futottak, és Vettel megint remekelt, benézett 1:24 végébe, ami elég volt a továbbjutáshoz. A McLarenek is javítottak, de Ricciardo csak éppen, 28 ezreddel Alonso előtt menetelt előre, ellenben Oconnal, aki bent maradt. A kiesők között volt még Tsunoda, Schumacher, Stroll és Zhou. Verstappen továbbra is küzdött a tapadással.

A Q3-at újfent a két ezüstnyíl kezdte, de nem a legjobb időkkel Hamilton és Russell a harmadik sorban találták magukat, míg a Ferrarik erőre kaptak. Sainz a második, Leclerc a negyedik legjobb idővel rendelkezett. Az élre Verstappen állt, a problémák ellenére közel három tizedet adott a mezőnynek, Perez harmadik volt, de még Leclerc előtt. A középmezőny legjobbja ekkor Vettel volt, de nagy meccs ment a hetedik helyért. Azt végül Norris kaparintotta meg, még a leggyorsabb Verstappen lett, ezzel pályafutása 20-ik elsőségét szerezte. A mexikói behozta a Red Bullt az első sorba, míg a két Ferrari a harmadik-negyedik lett Leclerc vezényletével. Hamilton hozta a Mercedeseket a harmadik sorban, míg Leclerc mögül az említett Norris startolhat majd. Ocon nyolcadik, a búcsúzó Vettel kilencedik, míg Ricciardo tizedik lett.

Fotó: Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Utcán Verdák

Bemutatkozik a 635 lóerős új Range Rover Sport SV

Nagyteljesítményű zászlóshajó: az új Range Rover Sport SV a sportos prémium vezetés élményét innovatív teljesítményfokozó technológiákkal társítja Tökéletes kiállás: a VILÁGELSŐ hidraulikus összekapcsolt 6D Dynamics légrugós felfüggesztés az előre és hátra bólintás, valamint az oldaldőlés-szabályozás funkciók jóvoltából szélsőséges mértékű gyorsítás, lassítás és extrém kanyarvétel során is csaknem teljesen síkban tartja a karosszériát Csúcsteljesítmény: a Range […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Erősebb hibrid hajtásláncot kap a Toyota Yaris

A modellfrissítéseket nem véletlenül hívja ráncfelvarrásnak a köznyelv. Ha egy tetszőleges típus életciklusának a delén aktualizált megjelenést kap, azzal viszonylag gazdaságosan hitethetik el a gyártók ügyfeleikkel, hogy új autót kínálnak nekik – még akkor is, ha a műszaki tartalom érdemben nem változik. A Toyota Yarisszal azonban most ennek pont az ellenkezője történt: külső dizájnjának változásai […]

Olvass tovább
Race Verdák

A Forza Racinghez igazol Gender Tamás Junior

Abban a Forza Racing csapatban folytatja tovább nemzetközi sportpályafutását Gender Tamás Junior, amelynek története az alapító szerint George Russell bajnoki címével kezdődött. Az eddig döntően Olaszországban versenyző fiatal magyar gokartos a napokban igazolt át a Jamie Croxford által 2011-ben alapított, brit székhelyű csapathoz, s nagyon motiváltan várja a következő heteket, amelyek újabb nagy előrelépést jelentenek […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom