Visszatérhet a Toyota Celica

Az autóipar meghatározó alakjainak muszáj megválogatniuk a szavaikat, mert ha Tojoda Akio sejtet valamit, annak súlya van. Márpedig legutóbbi interjújában nehezen félre érthető utalásokat tett arra, hogy tervei vannak a Toyota egykori rali világbajnok kupéjával.

A Toyota Celica három és fél évtizeden, hét generáción át okozott örömöt a sportos Toyoták szerelmeseinek. A modellszéria legendáját meghatározták a különböző generációkkal elért sportsikerek. A Celica elsősorban a raliban volt eredményes: 1972 és 1995 között komoly eredményeket mutathatott fel a modellszéria, amelyek csúcspontjaként két konstruktőri és négy egyéni világbajnoki címet ért el a WRC rali világbajnokságban.

A Celicát 2006-ban józan érvekre hallgatva, a piaci realitásokat figyelembe véve nyugdíjazta a Toyota, ezek azonban nem hatották meg a rajongókat, akik immár tizenhét éve bíznak a kompakt kupé esetleges visszatérésében. Egy váratlan nyilatkozat most újfent felszíthatja bennük a remény parazsát – különösen, mert nem akármilyen forrásból kaptak potenciális megerősítést a bizakodók.

Azt mondják, amikor Tojoda Akio nem a Toyota első számú embereként – korábban cégelnökként, most az igazgató tanács elnökeként – jelenik meg valahol, hanem öltönyét versenyoverallra cserélve átlényegül Morizóvá, a gyár mesterpilótájává, hajlamos kifecsegni bizonyos stratégiai titkokat. Hogy ez az autózást szenvedéllyel szerető magánember gyermeki lelkesedésének köszönhető, vagy egy félig-meddig tudatosan vállalt szerep – hiszen így hitelesen, mégsem hivatalosan lehet tájékoztatni a közvéleményt a cég elképzeléseiről –, voltaképpen mindegy. A lényeg, hogy ennek köszönhetően az újságírók bátran tesznek fel provokatív kérdéseket a cégalapító Tojoda Kiicsiró unokájának, akinek titokzatos válaszaiból nem nehéz kihámozni a valóságot.

Tojoda-szan legutóbb a Hokkaido-rali kapcsán folytatott egy hosszú beszélgetést a japán sajtó képviselőivel, akik az interneten élőben közvetített beszélgetés vége rákérdeztek: igaz-e, hogy napirenden van a Celica visszatérése. Akio Tojoda először kitérő választ adott, a cégvezetés felé terelve a kérdezőt, hiszen ő maga már nem vesz részt a vállalat mindennapos irányításában. Amikor azonban arról kérdezték, hogy valóban jelezte-e az igazgatóság irányába, hogy örömmel látná viszont a Celicát, bólintott. „Ez így van, azt azonban nem tudhatom, hogy milyen néven kerül majd piacra.”

Mielőtt elragadta volna hallgatóságát a lelkesedés, Tojoda-szan azzal a lendülettel bevallotta, hogy a Toyotánál korántsem szentírás a véleménye. „Mindig is sokan voltak, akik ellent mondtak nekem, és ez így van rendjén. Volt, amiben nekem volt igazam, és előfordult, hogy másokat igazoltak az események. A cégen belüli nézőpontok sokszínűségnek köszönhetjük például, hogy a Prius mára azzá vált, ami. Az a célunk, hogy mind jobb autókat gyártsunk, és ez csak így lehetséges.”

Morizo azonban nem volna Morizo, ha a beszélgetést nem egy sejtelmes ígérettel zárta volna: „Mindezt nem csak azért mondom, mert épp egy raliverseny kapcsán beszélgetek Önökkel. Juha Kankkunen azonban, akivel az imént együtt ültünk autóba egy demókörre, maga Mr. Celica. [1993-ban ő szerezte meg a Toyota harmadik egyéni és legelső konstruktőri rali világbajnoki címét – a szerk.] Van ötletük, hogy vajon miért foglalkozom Kankkunennel ilyen sokat? Tippeljenek!”

Mindez persze még nem jelent semmit, hiszen a Toyotának jelen pillanatban nincs feltétlenül szüksége a Celicára. A GR86 személyében kiváló kompakt sportkupéval rendelkezik, a GR Corolla és a GR Yaris révén pedig világszerte kielégítik a nagyteljesítményű, extrém vezethetőségű hot hatch iránti igényeket. Ezzel együtt jó tudni, hogy a cég nem feledkezett meg egykori legendás típusáról: nagyon is elképzelhető, hogy akár a közeljövőben, a Toyota villamosítási stratégiájának részeként ismét találkozhatunk a patinás névvel – vagy legalábbis a koncepcióval, amit képviselt.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Május 15-én, csütörtökön a tatai Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytérben tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Tatai Motoros Fesztivál néven egy új, a motoros közösséget, valamint a rockzene kedvelőit megszólító rendezvénnyel bűvöl a városi rendezvénykínálat. Csonka István, a rendezvénynek otthont adó Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytér tulajdonosa, elmondta: nagy öröm számukra, hogy házigazdái lehetnek a július 25-26-i Tatai […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Laller Racing: Győzelem és harmadik helyezés az év versenyén

A mögöttünk hagyott hétvégén a Laller Racing Dakar Team fiai ismét harcba indultak, ezúttal a Kaposvár közelében rendezett Országos Enduro Bajnokság kihívása volt a soros. A váci fiúk újfent szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorító közönséget, Liszka Roland és Tisza Olivér egy-egy győzelemmel és összetett dobogós helyezéssel bizonyított, Féja Szabolcs csupán néhány másodperccel maradt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

A Ford segíti vásárlóit elektromos autóra váltani

A Ford Magyarország kimagasló üzleti eredménnyel zárta 2025 első harmadévét, a teljes hazai piacot és összes szegmenst, azaz személyautó és haszongépjármű értékesítéseket egyben tekintve 6141 új autó regisztrációval és 11.5%-os piaci részesedéssel az autómárkák rangsorában jelenleg az első helyen áll az idei év április végéig tartó időszakában. A tisztán elektromos autók hazai piacán a márka […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom