Zagyva Dorka 19. lett a Mikulás Rallyn, édesapja egy pillanat alatt befonta a szemöldökét

Pályafutása első éles rallyversenyét teljesített Zagyva Dorka a Mikulás Rallyn, akinek ezúttal is édesapja, Zagyva Lajos navigált. A Peugeot 208 Rally4-gyel az abszolút 19. helyet szerezték meg, amatőr abszolútban 4.-ek, H7-es kategóriában elsők lettek, és még egy különdíjat is kaptak. Most is bővelkedtek a kalandokban, de mind a ketten méltán lehetnek büszkék egymásra.

„Elképesztő verseny volt. Nagyon sok újdonsággal találkoztam, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem és fantasztikus élményeket szereztem, még most, hétfő este sem nagyon tudom felfogni, mi történt – lelkendezett Zagyva Dorka.

A Mikulás Rally volt életem második murvás versenye, de az első, amit mezőnyben teljesítettem. Mondhatjuk, hogy ez volt az első igaz rallym. Most mentem először 161-gyel murván, most emelkedett el alattam először a versenyautó. Apa sokszor elmondta, az a feladatunk, hogy célba érjünk és minden gyorsaságin legyen időnk, mert ha kiesünk, az olyan, mintha ott sem lettünk volna.Ezt sikerült teljesítenünk, bár volt kalandunk, több is. Az első gyorsaságin defektet kaptunk, de apa mondta, hogy ne törődjek vele, nyomjam tovább. A második gyorsaságin nem fékeztem időben és túlcsúsztunk. Lefulladt a motor, újra indítottam, majd ahogy kitolattunk, lányos zavaromban megint lefullasztottam. Összesen húsz másodpercet veszítettünk.

A legmeredekebb kalandunk a harmadik gyorson volt, ahol elég nagy tempónál állt keresztbe az autó. A nézők utána mondták, hogy ők már futottak, apa csak annyit jegyzett meg mellettem, hogy hú, te lány, egy pillanat alatt összefontam a szemöldökömet, de végülis sikerült megoldani.
A Nagy lőtéren pedig egy jobbos, balos kombinációban nagyon szűkre mentem, ami megdobta az autót és keresztben érkeztünk a balosba, csak az volt a baj, hogy az autó a másik irányba állt, mint kellett volna, de ezt is sikerült megoldani.Az inkább vicces volt, amikor apa sorolta az instrukciókat, hogy mit csináljak, én meg kérdeztem tőle, hogy jó, de milyen kanyar jön, mert azt elfelejtette mondani.Összességében nagyon jó verseny volt.

Sokan gratuláltak, Vogel Adri többször is írt, hogy milyen jól mentünk, ezek nagyon jól esnek, de a legjobb érzés az, amikor apa elégedett velem. A Mikulás Rallyn számomra ő az etalon. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a verseny rendezőjétől, Lakatos Róberttől mi kaptuk a verseny külön díját.Nagyon köszönöm a szüleimnek, hogy ezt a versenyt lehetővé tették számomra, köszönöm a sok szurkolást és gratulációt. Annyira jó volt, hogy ma is mentem volna még egy Mikulás Rallyt.“

Zagyva Lajos valóban elégedett volt lánya és egyben sofőrje teljesítményével: „Előre elnézést szeretnék kérni, mer mindig elfogult apuka vagyok, de most nagyon. Sokat versenyeztem Veszprémben, a Mikulás Rallyn, eddig mindig a volán mögött, de most, Dorka mellett éreztem a legjobban magamat. Volt pár szituációnk, amit én sem értek, hogy oldott meg, hogyan tudta egy pillanat alatt egyenesbe állítani az autót. Bevallom, én arra számítottam, hogy majd a mezőny második felében autózgatunk, ilyen jó eredményre nem mertem gondolni sem. Persze sokat kell még tanulnia Dorkának, de most nagyon meg voltam elégedve vele, és nagyon büszke apuka voltam a versenyen.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzásegített életem legélvezetesebb Mikulás Rallyjához. Külön hálás köszönet a PSZA Motorsportnak, akik mindig tökéletes munkát végeznek az autón, most pedig még a lehetetlent is megoldották. Egy hete a teszten tönkrement a váltónk, két fokozatot kellett cserélni, két különböző országból szerezték be a szükséges alkatrészeket, így nekünk csak a versenyzésre kellett koncentrálni.“

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Az új BMW 5-ös limuzin már plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával is elérhető

A tisztán elektromos meghajtású BMW i5 és a mild-hibrid technológiával felvértezett belsőégésű erőforrásokkal szerelt modellváltozatok után 2023 novemberétől a portfólió az új BMW 530e limuzinnal és az új BMW 550e xDrive limuzinnal bővül. Az új BMW 5-ös limuzin modellpalettáján a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák immár teljes egészében megtalálhatók. 2023 novemberétől, mindössze néhány héttel a tisztán elektromos […]

Olvass tovább
Race Verdák

Jöhet a hab a tortán – Spanyolországban a Révész Racing

A hétvégén szezonbeli utolsó versenyhétvégéjét rendezik a kamion Európa-bajnokságnak Spanyolországban. Legutóbb Franciaországban a Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert megszerezte ötödik EB címét, a csapatversenyben pedig harmadszor diadalmaskodott a Révész Racing. Így aztán Jaramába már tét nélkül utazhat a magyar csapat. Harc már csak a második […]

Olvass tovább
Race Verdák

Megnyerte első versenyét az új Toyota GR Yaris Rally2

Japán legészakibb szigetének északi része lenyűgöző helyszín a ralizás számára. De Latvala számára az emlékek kissé fájdalmasak voltak az idei visszatérés előtt, mivel mindkét alkalommal, amikor korábban Obihiróban versenyzett, balesetet szenvedett. 2006-ban a szériaautók osztályának élén haladt, amikor felborult, és visszacsúszott a sorrendben, majd egy évvel később, már a csúcskategóriában egy Ford Focus RS WRC-vel […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom