Zagyva Dorka Asival szerezte meg első abszolút győzelmét

A 17 éves versenyzőnő most állt rajthoz először murvás versenyen, ennek ellenére két kategóriában – L.2WD és T2.0+ – valamint abszolútban is győzött. Nagy segítséget kapott ehhez a kétszeres magyar abszolút bajnok Asitól, aki több körön keresztül ült Dorka mellett a navigátor ülésben.

Különleges versenyt rendeztek az R-Cup Challenge-ben, hiszen a mezőnyt a kiskunlacházi reptér és a ceredi aszfalt után ezúttal Királyszentistvánra, murvára invitálták.

Zagyva Dorka számára ez volt az első murvás verseny, ami előtt hétfőn Ádándon tesztelt édesapjával, Zagyva Lajossal. A versenyen azonban nélkülöznie kellett őt, de így is hatalmas segítséget kapott Asitól, aki több körre is beült Dorka mellé, hogy segítse a fiatal versenyzőnő fejlődését.

Az utolsó köröket már állandó navigátorával, Spitzer Fridával tette meg, ám ekkor is Asi instrukciói szerint versenyzett. Ez olyan jól sikerült, hogy mindkét kategóriában az élen végzett. Abszolút értékelésben a harmadik helyen fejezte be a versenyt, azonban az első két helyezett side by side versenyző a cél előtt kiállt – nem akarták elvenni a helyezést az R-Cup állandó résztvevői elől –, így végül Zagyva Dorka megszerezte pályafutása első abszolút győzelmét.

„Hú, még most is nagyon boldog vagyok. Ez volt életem első murvás versenye, nem is gondoltam rá, hogy megnyerhetem, de nagyon büszke vagyok. Amikor a célban megöleltem anyát, még a könnyem is kicsordult“ – mesélte nevetve Zagyva Dorka.

„Azt el kell mondanom, hogy nagyon jó technikával versenyeztem. A Peugeot 208 Rally4-nek nagyon jó murva futóműve van, nyomatékos a motorja, és műszaki hiba nélkül teljesítettük a versenyt. Azt nem tudom, hogy műszaki előnyben voltam-e a többiekkel szemben, de hogy hátrányban nem voltam, az egészen biztos.

Apával hétfőn Ádándon teszteltünk. Akkor vezettem először murván és nagyon megtetszett. Most azt mondanám, hogy egy kicsit jobban is tetszik, mint az aszfalt. Úgy látszik, mégis van bennem némi Zagyva vér.

A versenyen nem volt itt apa, mert elutazott. Egy kicsit furcsa volt, de így sokkal több döntést kellett önállóan meghoznom. Nagyon sokat segített Asi, aki többször is bent ült mellettem. Mondta, hogy mikor nyomjam a gázt, mikor fékezzek. Amikor kiszállt, és (Spitzer) Fridával mentem, akkor is az ő utasításait követtem. Nagyon sokat tanultam tőle, amit ezúton is köszönök.

Apa telefonon tartotta a kapcsolatot velem, és a végén megdicsért, ami, mondanom sem kell, nagyon jól esett.

Tudom, hogy ettől a győzelemtől nem lettem jobb versenyző, és még nagyon sokat kell tanulnom, de nagyon örülök neki. Sok munkát fektettem az idei évbe és ebbe a versenybe is. Alig bírtam aludni éjszaka, fejben a pályán jártam, minden gondolatom a verseny körül forgott. Talán két órát sikerült összesen aludnom, annyira izgultam.

Köszönöm a rendezőknek ezt a nagyszerű versenyt, a PSZA Motorsportnak a szervizelést, Asinak a sok tanácsot, anyának, hogy végig ott volt velem, és apának, hogy több ezer kilométerről is szurkolt.“

A többszörös magyar abszolút és kategória bajnok Asi már régóta figyeli Dorka pályafutását, és nagyon elégedett volt a teljesítményével.

„Ahhoz képest, hogy most versenyzett először murván, szenzációsan ment – mondta Asi. – A szűk részeket minden körben nagyon jól megoldotta. Ez a versenyzés egyik alapja. Aszfalton is néztem őt korábban, ott még nem volt meg ez a magabiztossága. Lehet, hogy a murva jobban feküdt neki.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Hibrid SUV, ami autó tudott maradni: Nissan X-Trail e-POWER e-Force teszt és videó (2023)

Az egyedülálló hibrid hajtáslánc működése hallatán elsőre kétségeink támadhatnak, de a gyakorlatban egy tökéletesen működő technológia. X-Trail történelem A Nissan X-Trail gyártása 2000-ben kezdődött, a japán gyártó ekkor dobta piacra a középkategóriás SUV első generációját, T30 modellkódon, ami a Párizsi Motor Show-n debütált, akkoriban az Almerával és a Primerával megegyező platformra épült. Több faceliftet, platformváltást […]

Olvass tovább
Race Verdák

Kiss Norbert – A rekordok szezonja

A spanyolországi Jaramában vasárnap zárult a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert szombaton mindkét futamot megnyerte, és győzelemre készült az EB zárónapján is. Nos az időmérő ezúttal is remekül sikerült, 1:57.685-ös idővel nyerte az edzést a magyar pilóta, aki ezzel rekordot felállítva idén […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Lexus elhozta nekünk a magánrepülők képviselete luxust négy keréken

Új piaci szegmensbe lép a Lexus vadonatúj luxus járműve piacra dobásával. Az új Lexus LM megalkotásakor a fő szempontot a japán Omotenashi, vagyis méltó vendégszeretet vezérelve adta, mely a megcélzott vásárlói réteg legfőbb igénye. A modell négyüléses változata a repülőgépek első osztályát idéző makulátlan letisztultsággal és kifinomultsággal lett megalkotva, tucatnyi részletgazdag utastérfunkcióval kiegészülve, míg a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom