50 ország, 50 versenyző, egy cél!

A Széchenyi István Egyetem versenyzője, Franciaországban először versenyzett OK Junior kategóriában. Vilo nagyon szereti a nehéz körülményeket, a versenyhétvégén pedig folyamatosan esett az eső, ami bemenetenként más pályakörülményt jelentett.

Az edzéseken rendre a középmezőnyben végzett a SZE Motorsport tehetséges pilótája így bizakodva várták a versenyeket. Csoportjában Vilo a 11. helyen végzett az időmérőn, amivel elégedett volt. Az első két futamon azonban nem sikerült célba érnie, ezzel pedig elúszott az esély a döntőre. A harmadik selejtező jól sikerült, a 10. helyen ért célba, de ez összeségében kevés volt a döntős szerepléshez.

„Izgultam. Esett az eső, a középmezőnyben többen is próbálgattuk, mit bír a pálya, és összeütköztünk, leállt a gokart, és nem tudtam újra indítani. Ezzel elszállt az esély, hogy a döntőbe jussak, saját hibából estem ki, keserű szájízzel hagytam el Franciaországot” – emlékezik vissza kritikusan Vilo.

„Betegség után, fizikailag megterhelő volt a hétvége, de szerettem volna bizonyítani az első forduló után. Jól is kaptam el a rajtot, de az első kanyarban oldalról nem csak lökést kaptam, hanem fel is ugrattak rám. Kiszakadt a kesztyűm és fájt a kezem is, de tovább tudtam menni, és be akartam fejezni a futamot. Pár kör után éreztem, hogy nincs rendben valami, az ütés következtében megsérült a vízhűtő, és szép lassan elfojt a víz belőle. Emiatt sajnos fel kellett adnom a versenyt” – számolt be tapasztalatairól a Széchenyi István Egyetem versenyzője.

Fotó: Fotocar13

– Varjú Benjámin –

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A GR Yaris kínálata egy új, motorsport ihlette Aero Performance felszereltségi szinttel bővül

A GR Yaris kínálata tovább bővül egy különleges, motorsport ihlette modellel: megérkezett az új Aero Performance felszereltségi szint, amely hat vadonatúj aerodinamikai elemet vonultat fel a még jobb teljesítmény és hatékonyabb hűtés érdekében. Az új megoldásokat a TOYOTA GAZOO Racing versenypályán szerzett tapasztalatai és profi pilóták visszajelzései alapján fejlesztették, éles körülmények között tesztelve és finomhangolva. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Kék villanás: a világ legkülönlegesebb Lexus LFA-ja alig futott, és egy vagyont ér

Egy Lexus LFA már önmagában legendás ritkaság, de ez a különleges példány az ötszáz darabos szériából is kilóg. Külső-belső kék színvilágával, alig 4.800 kilométeres futásteljesítményével és egyedülálló specifikációjával ez az autó valódi gyűjtői kincs. Nem csoda, hogy az RM Sotheby’s aukcióján is komoly figyelmet kapott. Amikor a Lexus bejelentette az LFA-t, sokan felkapták a fejüket […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Laller Racing: Tormáék megfűszerezték a nagyszénási motorsport kiállítást

Az elmúlt szombaton már hetedik alkalommal gyűlt össze Nagyszénáson tekintélyes mennyiségű versenyjármű, motor, oldtimer autó, szupersport verda – mindezt egy jó ügy érdekében, hagyományteremtő célzattal. A buliból természetesen a váci Laller Racing Dakar Team sem maradhatott ki! Az esemény évről évre Márta János helyi benzingőzős szenvedéllyel beoltott fiatalember álmát valósítja meg. János ugyan kerekesszékben éli […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom