A BMW Motorrad bemutatta a G 310 RR-t

Hivatalosan is bemutatták a BMW belépő kategóriás sportgépét, a G 310 RR-t. A világpremiert Indiában tartották, ami nem véletlen, ugyanis a gyártás a bajorok ottani partnerénél, a TVS-nél folyik majd. Szintén itt készül a testvérmodell, a TVS Apache RR 310, amellyel közös műszaki alapokon osztozik az új BMW sportmodell.

Nem meglepő így, hogy technikai szempontból a G 310 RR-ben is ugyanazt a 312 köbcentis, egyhengeres, 34 lóerőt és 28 newtonmétert produkáló blokkot találjuk, mint a TVS-ben. Ezen felül alapfelszereltségként megtalálható lesz benne az ABS, a Michelin Pilot Sport gumiabroncsok, illetve egy 5 inches bluetooth-os TFT kijelző. A futómű és a fékek sem mutatnak komoly eltérést a testvérmodellhez képest.

Külső megjelenésben a TVS-hez hasonló idomokkal érkezik, kisebb BMW-s stílusjegyekkel. Érdemi különbséget a fényezésben találhatunk, a bajor gyártó hagyományos fehér, piros és kék összeállítását láthatjuk. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak az indiai piacon forgalmazzák majd, ahol 285 ezer rúpiát kérnek érte, azaz átszámítva megközelítőleg 1,4 millió forintot.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom